I. liga, bajnoki cím: a CFR-remény hal meg utoljára (FRISSÍTVE)

I. liga, bajnoki cím: a CFR-remény hal meg utoljára (FRISSÍTVE)
A Kolozsvári CFR 1907 labdarúgó bajnokcsapata a második feltételt is teljesíteni tudta az egy hét alatt lebonyolított három találkozó sorában: a Botoşani-i FC legyőzése után a fővárosban két góllal verte az FCSB-t, s továbbra is van esélye a címvédésre.

A vasutasok 2–0 (0–0) arányban diadalmaskodtak, de 85 percen át szenvedtek a fiatalokkal teletűzdelt házigazdák ellen (a bukaresti gárda gyakorlatilag ezzel törlesztett a másik bajnokjelölt Krajovai Universitatea FC ellen, 2017-ben ugyanis az oltyánok hasonlóképpen segítették a Konstancai Viitorult bajnoki címhez). A bukaresti sztárok Florinel Coman, Florin Tănase, Adrian Petre, Ovidiu Popescu és Dennis Man csak a cserepadon kapott helyet.

A gólokon a bosnyák Mateo Susics és Cătălin Itu osztozott, gyakorlatilag mindkettőnél hibáztatható Andrei Vlad kapus.

A 8. fordulóból elhalasztott zárt kapus találkozót a nagykárolyi Kovács István vezette. A találkozót a CFR 1907 uralta, a 12. percben Valentin Costache törhetett egyedül kapura, de a hálóőr védett. A 33. percben Ciprian Deac szabadrúgása után a kapufáról jött vissza a labda (Ionuţ Vână hátvéd némi közreműködésével), majd a kipattanót Ovidiu Hoban a felsőlécre fejelte.

A házigazdák gyakorlatilag egyetlen helyzetét a 18 éves Cristian Cosmin Dumitru hagyta ki a 61. percben, de a litván Giedrius Arlauskis kapus hárította lövését, magabiztosan fogta a labdát. A 65. percben a csereként beállt venezuelai Mario Rondón Hobanhoz továbbított, utóbbi viszont mellélőtt.

A 85. percben Deac szabadrúgásánál Andrei Burcă közeli lövését Alexandru Pantea a gólvonalról vágta ki, igaz ezt megelőzően a labda Cătălin Itu kezéhez is hozzáért. Egy perc sem telt el, s rezgett a háló: a CFR bal oldali beadása megpattant, a labda átjutott a másik szélre, ahol a francia Michaël Pereira tökéletesen kezelte le, majd középre adta, ahol a 11-es pont magasságában Mateo Susics jól helyezte fejjel a kapu jobb oldalába – Vlad kapus rosszul helyezkedett, gyakorlatilag esélye sem volt hárítani (0–1).

A 88. percben Alex Chipciu szerzett labdát a bal szélen, középen futtatta Itut, Andrei Miron lemaradt róla, s a csatár lövése túljutott Vladon a kapuba (0–2).

A kispadról az elkülönítésben levő Dan Petrescu helyett Valeriu Bordeanu másodedző irányította a csapatot (bizonyos – főleg egészségügyi – körülmények között megtörténhet, hogy hétfőn már Petrescu ülhet a kispadon).

A CFR 1907 a következő összeállításban szerepelt: Giedrius Arlauskis – Mateo Susics, Andrei Burcă, Mike Cestor, Mario Camora – Luís Miguel Coimbra Aurélio (63. perc Michaël Pereira), Ovidiu Hoban, Andrei Dodi Joca (8. perc Alex Chipciu, 90. perc Cătălin Golofca) – Ciprian Deac, Billel-Abdel Omrani (63. perc Mario Rondón), Valentin Costache (63. perc Cătălin Itu).

A sikerrel a Kolozsvári CFR 1907 a táblázat első helyére került, ugyanis a szintén péntekre tervezett Gyurgyevói/Giurgiui Astra–Krajovai Universitatea FC találkozó előtt kiderült, hogy a házigazdák négy játékosa – David Lazăr, Constantin Dima, a portugál David Bruno és a másodcsapattól Costel Avram – koronavírussal fertőződött meg. A 9. fordulóból többször is elhalasztott összecsapást gyakorlatilag már nem lehet az augusztus 3-i határidőig lebonyolítani.

Az FCSB ebben az idényben a négyből háromszor vesztett a CFR ellenében (egyszer játszott csak gól nélküli döntetlent). A vasutasok az utolsó négy fordulóban veretlenek (három győzelmet és egy döntetlent értek el).

A Román Labdarúgó Profiliga (LPF) átiratot küldött az Európai Labdarúgó Szövetségnek az Astra két elmaradt mérkőzése ügyében (ugyanis a gyurgyevóiak FCSB elleni hétfői találkozóját is kénytelenek elhalasztani a fertőzöttség miatt), amelyben ismertette a helyzetet, s engedélyt kért az augusztus 3. utáni lejátszásra. Az UEFA válasza is megérkezett: a találkozók lejátszhatóak, amennyiben nem befolyásolják a nemzetközi kupákban résztvevők sorsát.  

A hétfőn 20.30-kor esedékes Krajovai Universitatea–Kolozsvári CFR 1907 rangadón dől el tehát a bajnoki cím sorsa, a győztes ünnepelhet, és a Bajnokok Ligájában indulhat, míg az ezüstérmes vesztes az Európa Ligában szerepelhet. A vasutasok jelenleg 46 ponttal vezetnek a 44 pontos és egy mérkőzéssel kevesebbet játszott oltyánok előtt. Döntetlen esetén a szakszövetség döntésétől függ, hogy milyen eredménnyel könyvelik el az Astra–Krajova összecsapást – nagy eséllyel viszont a vendégek javára döntenek, erről viszont még a Krajova–CFR 1907 meccs előtt dönteniük kell.

Az FCSB–Astra találkozó csak a végső rangsorolásba számíthat bele, a gyurgyevóiak ugyanis nem indulhatnak a nemzetközi kupákban, s az már korábban kiderült, hogy két együttes, a Botoşani-i FC és a Román Kupa-győztes jogán az FCSB az EL-ben indulhat.

Eredmény, I. liga, rájátszás, pótlás a 8. fordulóból: • FCSB–Kolozsvári CFR 1907 0–2 (gól: Mateo Susics – 86. és Cătălin Itu – 88. perc).

10., utolsó forduló: • Botoşani-i FC–Medgyesi Gázmetán 4–1 (gól: Reagy Ofosu – 1., Hamidou Keyta – 23., Eduard Florescu – 25. és Mihai Roman I. – 87. perc, illetve Roberto Romeo – 27. perc; kiállítva: Nasser Chamed – 72. perc, Gázmetán). Az FCSB–Gyurgyevói/Giurgiui Astra mérkőzést elhalasztották, hétfőn 20.30-kor játsszák a Krajovai Universitatea FC–Kolozsvári CFR 1907 rangadót (élőben közvetíti a Look tv, a DigiSport és a Telekom Sport tévéadó). Az állás: 1. KV. CFR 1907 46 PONT/9 MÉRKŐZÉS, 2. Krajova 44/8, 3. Astra 33/8, 4. Botoşani-i FC 32/10, 5. FCSB 31/9, 6. Medgyesi Gázmetán 25/10.

Eredmények, alsóház (7–14. hely), rájátszás, 13. forduló: • Clinceni-i Academica–Nagyszebeni AFC Hermannstadt 0–2 (gól: Jo Santos – 34. és Răzvan Dâlbea – 61. perc) • Konstancai Viitorul–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 0–3 (Nicolae Carnat 2 – 8. és 32., valamint Marius Ştefănescu – 16. perc) • Jászvásári/Iaşi-i Politechnika–Târgoviştei Chindia  1–0 (Juan Pablo Passaglia – 48. perc, 11 m). Vasárnap estére maradt a Voluntari-i FC–Bukaresti Dinamó összecsapás. A sorrend: 1. Viitorul 42 pont/13 mérkőzés, 2. Hermannstadt 34/11, 3. Clinceni 32/13, 4. Voluntari 31/12 (15–8), 5. Sepsi 31/12 (18–17), 6. Jászvásár 29/13, 7. Dinamó 21/7, 8. Chindia 20/11.Borítókép: Cătălin Itu (fehérben) állította be a végeredményt – FOTÓ: FACEBOOK/FOTBAL CLUB CFR 1907 CLUJ-NAPOCA