Huszárdalos, rajzversenyes szamosújvári március 15
Vissza

Huszárdalos, rajzversenyes szamosújvári március 15

A márciusi ifjak bátorságára, a magyar nemzet szabadsághar¬cára emlékeznek minden évben Szamosújváron is március 15-én. A rendezvénysorozat szervezésébe a helyi RMDSZ, a Téka Alapítvány, a Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum, a helyi cserkészcsapat is részt vállalt, és az egyházak is bekapcsolódtak. A vasárnapi koszorúzást a helyi Czetz János cserkészcsapat tagjai szervezik évek óta.

Szerdán délelőtt ünnepre hangolódott az iskola apraja-nagyja. Az előkészítő–második osztályosoknak rajzversenyt szerveztek, illetve kis bemutató után huszárdalokat is tanultak. A harmadik és negyedikesek játékos, interaktív verseny keretében ismerkedtek a szabadságharc szereplőivel, a használt fegyverekkel, korabeli ruhákkal. Ugyancsak Riti József Attila történelemtanár vezette az 5–7. osztályosok vetélkedőjét is. A felső tagozat számára Mihály Réka angoltanár QR leolvasós játékot szervezett, 1848-hoz kapcsolódó információkat rejtett el a kódokba. 

Délután, a református templomban tartott ünnepi istentisztelet után, a helyi művelődési házban szerveztek gálaműsort. Az egybegyűlteket Rotar Izabella, helyi RMDSZ-elnök köszöntötte, hangsúlyozva az ünnep fontosságát, illetve megköszönve a helyi pedagógusoknak az együttműködést.

Hagyományszerűen az elemiseket a 4. osztály képviselte (Vigh Emese, Dávid Noémi), ők szavalatokkal és tematikus tánccal készültek. A Rozmaring népdalkórus, Katona Annamária népdalkörének diákjai katonadalokat énekeltek. Az 5–12. osztály Kányádi Sándor Fától-fáig című versét dolgozta fel, Debreczeni Orsolya, Schuller Hajnal, Székely Melinda magyartanárok és Mihály Réka angoltanár irányításával. Az Ördöngös zenekar bánffyhunyadi népzenét játszott, míg a Kiskaláka felcsíki táncokat mutatott be, a Kaláka pedig buzai táncokkal lépett fel.

A délelőtti versenyek győzteseit is az ünnepségen díjazták. A rajzverseny díjazottai: előkészítő osztály I. díj – Indolean Jarina, II. díj – Kisari Eduárd, III. díj – Sükösd Sándor. 1. osztály. I díj – Molnár Kata, II. díj Kaszián Ágnes, III. díj Colta Júlia. 2. osztály. I. díj. Réti Blanka, II. díj Balla Berta, III. díj Rotár Dávid.

A történelmi vetélkedők csoportos részvétellel zajlottak, különböző történelmi személyiségek nevét viselő csapatok között. A díjakat a Téka Alapítvány és az RMDSZ biztosította. A színpad díszletét idén az előkészítő osztályosok készítették, Liszicsán Enikő és Puskás Etelka tanítványai.

Az együttműködés újabb bizonyítéka az ünnepségsorozat, hisz a szamosújvári magyarok nemcsak a mindennapokban, de a közös ünnep előkészítésében is összefognak.

Fodor Emőke


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

VIDEÓINTERJÚ - Mennyire szennyezett a ...
Egy hétéves ausztrál kisfiúnak veszett ...
VIDEÓINTERJÚ - Törvényes az Untold ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ