Hogyan és mikor pótolnák a tananyagot a diákok?
Vissza

Hogyan és mikor pótolnák a tananyagot a diákok?

A tananyagpótló órák alatt el lehet mélyíteni a korábban leadott ismereteket –jelentette ki a tanügyminiszter.

Sorin Cîmpeanu hozzátette: a plusz órákat tartó pedagógusok plusz pénzt kapnak. Az anyagot elmélyítő órákra azoknak a diákoknak is szüksége lehet, akik a teljes anyagot elsajátították az online oktatás ideje alatt – vélekedett a tárcavezető.  

Elmondta: az anyagpótló órák a diákok fizikai jelenlétét feltételezik az iskolában. Cîmpeanu kifejtette: a sárga és piros övezethez tartozó megyékben ezt úgy oldják meg, hogy csak az osztályok egyik része megy majd iskolába.

A miniszter azt javasolja, hogy 16 héten keresztül, heti öt óra anyagpótló és/vagy tudáselmélyítő órát tartsanak. Az elképzelés szerint nem kell minden tanulónak az összes órán részt venni, a vonatkozó döntést a tanár hozza meg miután egyeztetett a szülőkkel.

A tárcavezető úgy véli, az országos vizsgák tananyagát a valósághoz kell igazítani. Cîmpeanu hozzátette: ahhoz, hogy a valós helyzetet felmérjék, teszteket fognak íratni, majd ezek eredményét figyelembe véve jelölik ki az országos vizsgák anyagát, és dolgozzák ki a tételsort. Megjegyezte: a diákoknak időben meg kell ismerniük, hogy milyen anyagból vizsgáznak.

A tanügyminiszter ugyanakkor közölte: nyolcvanezer tanügyi alkalmazott jelentkezett koronavírus elleni oltásra, hatezer pedagógus már meg is kapta az oltás első dózisát.  Elmondása szerint február 8-áig az oltásnál előnyben részesítik a tanárokat anélkül, hogy felrúgnák a korábban összeállított programot.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Országos szintű lakhatási stratégiára ...
Tavaly csökkent az OTP bank nyeresége
Munkaügyi miniszter: minden alkalmazott ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ