Interjú a László Ferenc-díjas fiatal muzikológussal
– A Marosvásárhelyi Művészeti Líceum után miért esett a választása a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémiára és ezen belül a muzikológus szakra?
– Hangszertanáraim és Makkai Gyöngyvér zeneelmélet-tanár szerető ösztönzésére kezdtem el a zenetudósi pálya felé orientálódni. Az előadás során az alkotót, és az előadót méltányoljuk, de engem mindig is vonzott a kulisszák mögötti világ. Bizonyos értelemben a zenetudós az alkotó, az előadó és a befogadó összekapcsolásán sokszor láthatatlanul, a háttérből fáradozik, akár programszerkesztőként, kritikusként, pedagógusként vagy kutatóként. Ez a fajta szakmai sokszínűség is vonzott.
– Miért jelentkezett a XXX. Mozart Fesztiválon megrendezett zenetudományi versenyre?
– Egyszerű és pragmatikus okból: az akadémián a tanáraink már első évtől arra ösztönöztek, hogy minél több szakmai konferencián és fesztiválon vegyünk részt. Ezek nagyon jó tanulási közegek, pró- és kontra példák tárházai. Már egyfajta rutinszerűséggel néztem utána az idei Mozart Fesztivál programjának, amikor megláttam a versenyfelhívást. A tematika – Mozart hatása Beethoven művészetére – elgondolkodtatott, és elkezdtem ötletelni. Az államvizsgám is Beethoven születésének 250. évfordulójához kapcsolódott, ez jó alap volt a kiinduláshoz, amit aztán kibővíthettem, és újabb szempontokból világíthattam meg. Dolgozatomnak a Mozart Beethoven szemszögéből. Mítoszok, világkép, stílus (Mozart, după Beethoven. Mituri, gândire, stil) címet adtam. A két zeneszerző kapcsolatát a kamarazene bensőséges közege köré építettem fel. A versenyfelhívás szabályzatának megfelelően az írott dolgozatot román nyelven kellett benyújtani, illetve angolul bemutatni a nemzetközi szimpóziumon.
– Mit jelent önnek ez a díj, mire ösztönzi?
– Hálaadásra és alázatra. Én hiszem, hogy Isten adta a tehetséget és a családomat, barátaimat, tanáraimat – és itt kiemelném a zenetudós Banciu házaspárt. Nyilván ez a díj hatalmas megtiszteltetés, pozitív szakmai visszajelzés és megerősítés, de nagy felelősség és motiváló erő is egyben, atlétikai hasonlattal élve – hisz a sport és a zene ugyanúgy számos lemondással, napi gyakorlással, mentális, és fizikai erőnléttel jár –, az a bizonyos léc picit magasabbra került most…
– Jelentett-e valamilyen nehézséget, akadályt az, hogy ön nagyon fiatl és nem kolozsvári?
– A nehézségeket legyőzni kell, nem pedig emlegetni. A XXX. Mozart Fesztivál keretében megrendezett zenetudományi verseny minden Romániában élő zenetudós szakos hallgatónak szólt. Hadd idézzek az egyik kedvenc rajzfilmemből, a L’ecsóból: „Sose engedd, hogy az alapján ítéljenek meg, ahonnan jöttél. A korlátokat te húzod meg (…), a művész bárhonnan jöhet.” Ami a fiatalságomat illeti, kiderült, hogy a versenyzők közül én voltam a rangidős.
– Milyen érzés olyan személyről elnevezett díjat átvenni, akit nem is ismerhetett?
– Ismerni valakit nagyon tág és relatív fogalom, időigényes folyamat. Bár semmi sem pótolhatja a személyes találkozást, el kell fogadni, hogy az emberi lét mulandósága miatt ez sokszor lehetetlen. A művek és tanulmányok öröksége által viszont mégis betekintést nyerhetünk egykori személyiségek világába. Végső soron a zenetudós is javarészt a múlt ereklyéit próbálja megismerni és másokkal is megismertetni.
– Melyek a jövőbeli tervei?
– A tanulmányaim befejezése, de ugyanakkor nyitottnak maradni a fejlődésre, szakmailag és emberileg egyaránt.
– Milyen jövő vár Erdélyben egy fiatal zenetudósra, hogy kibontakoztathassa tudását?
– Utópia vagy disztópia? Rajtunk, közönségen és előadókon, zenekedvelőkön és zenetudósokon áll Erdély „hangzó” jövője. Ez egy játék, hát hadd éledjen fel bennünk iránta a gyermeki ragaszkodás, kíváncsiság és az őszinteségre, tisztaságra való törekvés.
