Gabi Tamaş az U FC-től „menne nyugdíjba”

Gabi Tamaş az U FC-től „menne nyugdíjba”
A korábbi sokszoros válogatott és külföldet megjárt Gabriel Sebastian Tamaş távozik a Gyurgyevói/Giurgiui Astrától, és – bár több élvonalbeli együttes érdeklődött iránta – úgy döntött, hogy a következő idényben a Kolozsvári U FC-hez szerződik.

A 37. életévét november 9-én töltő középső védő az egyetemistáknál szeretné befejezni a sportkarrierjét.

Tamaş 67-szeres román válogatott, 10-szer szerepelt a Bajnokok Ligájában és 32-szer az Európa Ligában. A nemzeti csapatban 20 évesen 2003. február 12-én debütált a Szlovákia elleni gól nélküli döntetlennel végződött barátságos mérkőzésen. Részt vett 2008-ban az Európa-bajnokságon, kezdőember volt a „halálcsoport” mindhárom meccsén (0–0 Franciaországgal, 1–1 Olaszországgal és 0–2 Hollandiával). A válogatottban három gólt lőtt.

Bajnoki címet szerzett az FCSB-vel (2014–2015), háromszoros Román Kupa-győztes (kétszer a Bukaresti Dinamóval – 2002–2003 és 2004–2005, egyszer az FCSB-vel – 2014–2015), továbbá Szuperkupa-győztes 2006-ban a Dinamóval. Nemzetközi szinten elhódította az Izrael Kupát és Szuperkupát a Hapoel Haifával a 2017–2018-as idényben – abban az esztendőben a legjobb játékosnak választották Izraelben.

Gabi Tamaş Brassóban született, karrierjét is a Brassói FC-nél kezdte és a Brassói Traktornál/Forexnél folytatta. A Bukaresti Dinamóhoz került, majd megkezdte külföldi kalandozását (játszott a török Galatasaray Isztambulban, az orosz Szpartak Moszkvában, a spanyol Celta Vigóban, a francia AJ Auxerre-ben, az angliai West Bromwich Albionban, Doncaster Roversben, Watfordban és Cardiff Cityben). Többször visszatért kölcsönjátékosként a Dinamóhoz, játszott az FCSB-nél, az izraeli Hapoel Haifánál és az Astránál.

A sorozatból ne felejtsük ki első dicstelen kolozsvári próbálkozását, amikor 2013-ban mintegy két hetet töltött a CFR 1907-nél, de sportszerűtlen magatartás miatt a vasutasok menesztették.

Az U FC idén nyáron leigazolta még Alexandru Negreant (Konstancai Viitorul), Daniel Novacot (Târgoviştei Chindia), Vlad Muţiut (Konstancai Farul) és Laurenţiu Rust (Resicabányai MSC), viszont megvált Cosmin Dur-Bozoancătól, Dragoş Penescutól, Rareş Takacstól, Tudor Nicholastól, Vlad Mihalceától és Andrei Mureşantól.

Borítókép: Nagy felhajtással mutatta be az egyesület honlapja a sztárolt játékost – FOTÓ: WWW.FCUCLUJ.RO

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Sport

CFR 1907: GYŐZELEM AZ ELSŐ FELKÉSZÍTŐN

Az osztrák edzőtáborban tartózkodó Kolozsvári CFR 1907 labdarúgó bajnokcsapata első felkészülési mérkőzését a helyi területi bajnokságban játszó FC Wels ellen vívta, és magabiztos 4–0 (2–0) arányú győzelmet aratott. A gólokon Mike Cestor (12. perc), Ciprian Deac (37. perc) és Claudiu Petrila 2 (52. és 86. perc) osztozott.

Sport