Sporthírek röviden a nagyvilágból

Sporthírek röviden a nagyvilágból

ELHALASZTJÁK A KOLOZSVÁRI RÖGBIMECCSET

A férfi rögbi Szuperliga CEC Bank 8. fordulójában vasárnap a Kolozsvári U Prodvinalco csapatának a Temesvári MSC-t kellett volna fogadnia a Iuliu Haţieganu Egyetemi Sportparkban. A kolozsvári csapatban azonban betegség ütötte fel a fejét, ezért az együttes kérvényezte a szakszövetségtől a találkozó elhalasztását. A mérkőzést később kijelölt időpontban pótolják.

CSELGÁNCS-VB: TÓTH KRISZTIÁN BRONZÉRMES

A 90 kilogrammos Tóth Krisztián bronzérmet nyert csütörtökön a budapesti Papp László Sportarénában zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon. A világbajnoki ezüstérmes közönségkedvenc – aki negyedik helyezettként várhatóan kiemelt lesz a tokiói játékokon – a harmadik helyért kiírt mérkőzésen a mongol Altanbagana Gantulgával találkozott, és hosszabbítás után, leléptetéssel győzött. Az MTK 27 éves dzsúdósa ezzel hatodik vb-jén is helyezéssel zárt, és egyúttal a magyar cselgáncssport 16. világbajnoki bronzérmét szerezte meg.

CFR 1907: TÖBB JÁTÉKOS ÉRKEZETT

A Kolozsvári CFR 1907 bajnok labdarúgócsapata két játékos leigazolását jelentette be honlapján és közösségi oldalán. A 26 esztendős belga–marokkói középpályás, Anas Tahiri legutóbb a holland RKC Waalwijkben szerepelt, ott csapatkapitányi szerepet is betöltött, korábban pedig a belga Lierse SK-nál játszott. A fiatal, 20 éves középpályás, balszélső Denis Alex Rusu az Aradi UTA-t erősítette az utóbbi idényben, kölcsönben pedig játszott még a Lipovai Sólymoknál.

A vasutasok megegyeztek a II. liga egyik legjobb játékosával, a 22 éves Daniel Paraschivval is, aki ingyen érkezhet az együtteshez. A Zsilvásárhelyi/Târgu Jiu-i Jövő Pandúrok csatára után a Krajovai Universitatea FC is élénken érdeklődött. Sportkarrierje során Daniel Paraschiv megfordult még a Brassói FC-nél, a Négyfalusi/Szecselevárosi Pontosságnál/Preciziánál, a Vidombáki Jövőnél, a Szászhermányi AFC-nél és a Nagyváradi Esthajnalcsillagnál/Luceafărulnál. Az előző idényben a Pandúrok játékosaként 27 mérkőzésen 11 gólt lőtt.

A CFR 1907 csapata osztrák edzőtáborba készül, ahol Marius Şumudică együttese a tervek szerint öt barátságos mérkőzést is játszik, ellenfelei várhatóan a bolgár Razgrad Ludogorec, az orosz Dinamó Moszkva, a Puskás Akadémia FC, az Újpest FC és az osztrák FC Wels lesznek.

U FC: IFI VÁLOGATOTT AZ ÖTÖDIK IGAZOLÁS

A Kolozsvári U FC másodosztályú labdarúgócsapata megállapodott Marius Ciobanu-Vanghele ifjúsági válogatott játékossal. A 18 éves labdarúgó a jobb szárnyon bevethető, középpályásként és hátvédként is játszott. A korosztályos focista 2017-ig az FCSB akadémiáján nevelkedett, majd a Clinceni-i Academica játékosa lett, az idény elején a felnőtt csapatban is bemutatkozott, négy találkozón játszott az I. ligában. Télen a másodosztályban folytatta a Szloboziai Unireánál, ahol 13 találkozón szerepelt, az ő hosszabbításpercekben jegyzett góljával menekült meg az együttes a kieséstől a Lénárdfalvi ACSF ellen (ez volt az első találata a felnőttek között). Előbb az U16-os, később az U18-as válogatottban is szerepelt, utóbbi korosztályos nemzeti csapatban négy mérkőzésen lépett pályára.

Az U FC-hez kapcsolódó hír, hogy az utóbbi három idényben a fekete-fehéreknél játszó Cristian Gavra csatár elköszönt a szurkolóktól, megválik az együttestől. Az első szezonban még gólkirály volt a 28 éves aradi támadó, viszont nem tudta ezt a jó szereplést folytatni. Gavra 84 mérkőzésen játszott az U FC-nél és 30 gólt lőtt, korábban még szerepelt a Konstancai Viitorulnál és a Medgyesi Gázmetánnál, amikor előbbi együttes még a III ligában, utóbbi pedig a II. ligában szerepelt.

EDZŐTÁBOROZÁS VÉGÉN AZ OLIMPIAI FOCICSAPAT

Románia U23-as labdarúgócsapata befejezte edzőtáborozását a spanyolországi Marbellában. Miután 1–0-ra kikapott Mexikó szintén olimpiára készülő csapatától, az együttes a második előkészületi mérkőzésen ugyanilyen arányban tudott nyerni: George Ganea 9. percben jegyzett találatával legyőzte Ausztrália korosztályos gárdáját. Nicolae Dică irányította az együttest, de jelen volt a felnőtt csapat szövetségi kapitánya, Mirel Rădoi is. A Kolozsvári CFR 1907 bajnokcsapatának válogatott játékosa, Cristian Manea a 70. percben csereként lépett pályára, a spanyol Ponferradinának kölcsönadott Alex Paşcanu végigjátszotta a találkozót. A július 20-án kezdődő olimpiai tornán a román válogatott Hondurasszal, Új-Zélanddal és a Koreai Köztársasággal játszik a csoportmérkőzések során.

JÉGKORONG-VB: KANADA MARADT A VILÁGRANGLISTA ÉLÉN

A vasárnap zárult rigai jégkorong-világbajnokság után kiadott világranglista alapján kialakultak a jövő évi finnországi vb csoportjai. A nemzetközi szövetség hétfői közlése alapján a házigazda finnek a vadonatúj tamperei arénában találkoznak majd az amerikaiakkal, a csehekkel, a svédekkel, a lettekkel, a norvégokkal, a fehéroroszokkal és a britekkel. A helsinki nyolcasba kapott besorolást a címvédő Kanada, valamint Oroszország, Németország, Svájc, Szlovákia, Dánia, Kazahsztán és Olaszország.

A ranglistát továbbra is Kanada vezeti, azonban a döntőt hosszabbításban elbukó finnek feljöttek a második helyre, míg a negyeddöntőben elvérző oroszok visszacsúsztak a harmadikra. Az élmezőnyben a svédek három helyet rontva a hetedikek. Mivel a koronavírus-járvány miatt csak az élcsoportban rendeztek vb-t, a magyarok maradtak a 21. helyen, Románia egy helyet lépet előre (most a 24.).

ELADÓ SCHUMACHER ELSŐ FORMA–1-ES AUTÓJA

Megvásárolható a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher első Forma–1-es autója. A smaragdzöld Jordan 191-es eladási ára a Motor Sport magazin szerint 1,25 millió font; a most 52 éves Schumacher az 1991-es Belga Nagydíjon debütált az F1-ben ezzel a versenyautóval. A 2012-ben visszavonult expilóta 2013 decemberében síbalesetet szenvedett a franciaországi Méribelben, súlyos fejsérülése miatt kétszer meg kellett operálni. Jelenleg is genfi otthonában ápolják, állapotáról a család a rehabilitáció kezdete óta nem oszt meg információt a sajtóval.