Felújítják a miriszlói magyar közösségi ház tetőzetét
Olyan közösségi házat szeretnének, amely helyet biztosíthat a különböző tevékenységeknek
Olyan közösségi házat szeretnének, amely helyet biztosíthat a különböző tevékenységeknek
Vissza

Felújítják a miriszlói magyar közösségi ház tetőzetét

Egy infrastrukturális beruházás bármelyik közösségben nagy eseménynek számít, főleg vidéken. ĺgy van ez a Fehér megyei Miriszlón is, ahol 2020 decemberében a református egyházközségnek sikerült megvásárolnia a magyar közösségi ház tetőzetéhez szükséges új cserepeket.

A miriszlóiak régi álma egy olyan közösségi ház kialakítása, amely helyet biztosíthat a különböző tevékenységeknek: a délutáni oktatás, néptáncoktatás, magyar kulturális napok, vakációs bibliahét, nőszövetségi, ifjúsági rendezvények számára megfelelő körülményekre lenne szükség. A legmegfelelőbb ingatlannak a régi kultúrotthon bizonyult, ez viszont alapos felújítást igényel.

2007-ben a Miriszlói egyházközség visszakapta a román állam által 1948-ban elvett épületét, amely a magyar családok összefogásaként épült fel Trianon után, amikor a magyar osztályt kipakolták az állami iskolából. 1961-ben a román óvodai csoportot beköltözették az épületbe, majd pár év múlva az akkori rezsim kultúrotthonná alakította át az épületet.

A visszaszolgáltatást követően a presbitérium úgy határozott, hogy bérbe adja az épületet a polgármesteri hivatalnak, amely továbbra is kultúrotthonként működtette 2018-ig, ez alatt az idő alatt kisebb javításokat is végeztek. 2018-ban a Miriszlói egyházközség felbontotta a szerződést a polgármesteri hivatallal, amelyik már amúgy sem tartott igényt rá és nem akart tovább bért fizetni érte, majd telekeltette a területet az épülettel együtt. Felmerült az ötlet, hogy az épületet magyar közösségi házként működtessék , így az ingatlant a legváltozatosabb tevékenységekre használhatja fel a 350 fős miriszlói magyar közösség, de nagyobb, regionális jellegű rendezvények esetén ez a szám akár megkétszereződhet.

A miriszlóiak azt remélik, hogy fokozatosan sikerül majd több forrásból megszerezni a felújításhoz szükséges pénzösszeget. A cserepek megvásárlása, amely a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg, az első lépést jelenti ugyan, de a közösség bizakodó, hiszen jó példát a saját múltjából meríthet. 

Borítókép: illusztráció (Miriszló Gyöngye Egyesület facebook oldala)


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Emancipáció húsz lejre
Kovácsházi István vendégszereplésével ...
„Nincs a világon semmi, amit magyarul ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ