Fél könyv áráért ötévnyi olvasnivaló a Donát úti új könyvtárban

Fél könyv áráért ötévnyi olvasnivaló a Donát úti új könyvtárban
A közel 40 könyvespolcból kettő magyar nyelvű könyvekkel van tele, ezen kívül szótárakkal, lexikonokkal és többnyelvű filmekkel, rajzfilmekkel várja olvasóit Kolozsvár legújabb könyvtára a Donát úton. A Makovecz-féle törökvágási református templomtól a központ irányában a második épületben, a Donát út 138. szám alatt, három helyiségben nyílt meg hétfőn az Octavian Goga Kolozs Megyei Könyvtár legújabb, ötödik kolozsvári fiókja.

 A 7000 dokumentumot kínáló könyvtárat az alkalmazottak három hét alatt készítették elő, amint azt a megnyitón elmondta Sorina Stanca igazgató, aki rövid és velős beszédében a lakótelepi Onisifor Ghibu jelen levő elemista osztályának ismertette a Donát legendát, a lakónegyed születését. A Kolozs Megyei Tanács képviseletében Vákár István alelnök szólalt fel, értékelve az igazgatónő makacs kitartását, amellyel tűzön-vízen át megvalósítja álmait.

Vákár István és Sorina Stanca (jobbra) szalagátvágáskor

Jól figyeljetek, gyerekek, mert egy történelmi pillanatnak vagyunk a részvevői, amire egész életünkben emlékezni fogunk: először nyílik könyvtár a Donát negyedben – mondta a megnyitó ünnepségen Sorina Stanca, az Octavian Goga könyvtár igazgatója (a könyvtárról, magyar állományáról bővebben ebben a riportunkban olvashatnak). Említette a könyvtárbuszt, amely több mint három éve minden szerdán a rádióstúdió udvarán várta olvasóit, és a kezdeti 7 látogatótól az idén már eljutottak oda, hogy négy óra alatt több mint negyvenen jöttek el a buszos könyvkölcsönzőbe. Ez igazolta számukra, hogy a lakótelepen vannak olvasni vágyó emberek.

Oda kell vinni a könyvet az olvasókhoz

„Oda kell menni az emberekhez. El kell vinni hozzájuk a könyveket. A közelükben kell lennünk, hogy mindennapjaik során elhaladjanak mellettünk, lássanak bennünket. Ezért tartottuk fontosnak, hogy a Donát negyedben is részleget nyissunk.” – mondta el a Szabadságnak az igazgató, aki szerint teljesíthetetlen, hogy a Donát úti iskolások szinte két órát utazzanak a könyvtár Marasti negyedi főépületéig. Ezért van most a Donát úti könyvtárban hangulatos kis gyerekszoba olvasnivalókkal, játékokkal, többnyelvű szabályleírást tartalmazó társasjátékokkal, és ezért vannak a polcokon a kötelező háziolvasmányok – többségük egyelőre inkább román nyelven. A magyar polcon láttunk viszont több Stephen King könyvet, Agatha Cristie sorozatot, Dragomán Györgytől A fehér királyt is többek között, de van Proust és Orhan Pamuk is. Az igazgatónő lapunknak elmondta, nemcsak a helyszínen látható kötetek kölcsönözhetőek, hanem lesz egy raktárhelyiségük a városban, onnan is szállítanak kérésre könyveket. Az új helyiség mintegy 85 négyzetméter, egy alaposabban ellátott könyvtárhoz az igazgatónő szerint legalább 150 négyzetméterre lenne szükség, ám Kolozsváron nehezen lehet hozzáférhető ingatlant találni. (A Donát negyedben ott lenne például a régi posta/telefonközpont csarnokszerű hatalmas épülete, ám a vitás tulajdonjog miatt évek óta kihasználatlanul áll.)

Heti három napon estig nyitva a Donát negyedi könyvtár

A Goga könyvtár honlapján elérhető katalógusban szerzők, cím, megjelenés éve szerint is kereshetünk, a találatok azt is megmondják, hogy az adott kötet melyik fióknál található. Bár a honlapon már megtaláljuk a Donát negyedi könyvtárra vonatkozó adatokat, az adatbázis egyelőre nem naprakész, így például A fehér királyról azt mondja, nem kölcsönözhető itt, pedig láttuk a polcon. Egyébként telefonunkról vagy számítógépünkről válogathatjuk ki a kiszemelt könyveket, és 48 órára akár le is foglalhatjuk őket átvételre, de addig is, amíg ez a Donát negyedi intézményre is érvényes lesz, sétáljunk el beiratkozni, biztosan találunk kedvünkre való olvasnivalót a polcokon. Ezek a könyvek egyébként kicsit olyanok, mint a szeretet: minél többet kérünk, adunk, viszünk, annál több lesz belőle. A könyvtár ugyanis aszerint szerzi be az újabb címeket, hogy vannak-e magyar látogatók, igénylések. Kérhetünk is: ha olyan könyvet óhajtunk, ami náluk nincs meg, kérhetjük, hogy vásároljanak belőle. Az elavult törvényrendszer sajnos nem teszi lehetővé, hogy az adott könyvet két hét múlva már olvassuk is, de néhány hónapon belül beszerzik: és biztos akad más is, aki szívesen olvasná akkor is, ha mi magunk addigra már máshonnan beszereztük.

Ötvenéves rossz törvény rabságában

Az igazgatónőnél arról is érdeklődtünk, van-e lehetőség átkérni egy-egy könyvet mondjuk a Marasti téri vagy Hajnal negyedi könyvtárból (áprilisi fotóriportunkkal itt tehetnek virtuális sétát a Hajnal negyedi részlegben), ám ezt sajnos egy ötvenéves törvény gátolja, amely szerint a könyv leltári tárgy, ezért ilyen átkérések esetén minden egyes könyvre kupacnyi dokumentumot kellene kitölteni a leltárok módosításához. A beszerzésekkel kapcsolatos eljárást is kifogásolta az igazgatónő, ugyanis a jelenlegi központosított közbeszerzési rendszer miatt nagyon elhúzódik a vásárlások időpontja.

Minél több a magyar olvasó, annál több magyar könyvet tudnak vásárolni

– Az lenne természetes, hogy mikor meglátjuk a friss könyvet a könyvesboltokban, egy-két héten belül megtalálhassuk a könyvtárban is. Ehhez képest csak hosszú hónapok múlva tudjuk megvásárolni – magyarázta az intézményvezető, részletezve, hogy külön csoportosított listákat adnak le, amelyekre a könyvesboltoknak pályázniuk kell, ha előzőleg megtették az ehhez szükséges összes bürokratikus lépést a sok-sok okirattal, engedéllyel, aktacsomóval.

A könyvtár vezetősége örömmel szerez be magyar nyelvű könyveket (a frissítésekről folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat. legutóbb például ebben a cikkünkben), ezt természetesen indokolniuk is kell, amit a kereslettel tudnak megtenni: magyarán, ha van olvasó, ha van igénylés, akkor még több magyar nyelvű könyv lesz, és pont olyan, amit olvasni szeretnénk. Az öt részleg címéről, nyitvatartási idejéről, a beiratkozási feltételekről a bjc.ro honlapon tájékozódhatunk. A beiratkozási díj öt évre 20 lej felnőtteknek, 10 lej tanulóknak és egyetemistáknak, ingyenes a nyugdíjasoknak, munkanélkülieknek, fogyatékossággal élőknek. A Donát úti könyvtár hétfőn, szerdán és csütörtökön 12–20, kedden és pénteken 8–16 óra között van nyitva, elérhetőségeik: grigorescu@bjc.ro, 0770-691889. Járjunk hát könyvtárba, vigyünk haza olvasnivalót, de ha megvásároltuk és esetleg odaajándékoznánk frissen megjelent könyveket, azt is szívesen fogadják. Addig is, amíg a rossz rendszert sikerül életszerűvé módosítani.

Sorina Stanca igazgató bemutatja Vákár Istvánnak a gyerekszobát (Fotók: Rohonyi D. Iván)