Fél évig még igényelhető lenne az egyéni vállalkozókat segítő állami támogatás

Se munka, se jövedelem – az állam támogat, ellenben a segély adóköteles

Fél évig még igényelhető lenne az egyéni vállalkozókat segítő állami támogatás
Az új típusú koronavírus-járvány leküzdésére is terjedésének megakadályozására már szinte egy éve hoztak számos korlátozó intézkedést, amelyek gátolták a különféle szakmai, gazdasági tevékenységek elvégzését. Emiatt számos egyéni vállalkozó került olyan helyzetbe, hogy tevékenységének felfüggesztése miatt semmilyen bevételre nem tudott már szert tenni. Bezártak egy időre vendéglők, kávézók, nem tartottak kulturális rendezvényeket, sem vásárokat, illetve az újranyitást is csak korlátozott létszámú vendégfogadással engedélyezték a hatóságok. Sok alkalmazottat küldtek kényszerszabadságra, az egyéni vállalkozók (vagy engedélyezett magánszemélyek, úgynevezett PFA-sok) munka és jövedelem nélkül maradtak. A kormány gazdaságsegítő, -élénkítő intézkedései között pénzügyi támogatást is lehetővé tett az ilyen helyzetbe került személyeknek.

A rendkívüli állapot idején, tavaly, az egyéni vállalkozók, engedélyezett magánszemélyek nem tudták gyakorolni tevékenységüket, ezért a bevételkiesésért állami pénzügyi támogatásban részesülhettek. Az elfogadott jogszabályok alapján azok az egyéni vállalkozók, kisiparosok, engedélyezett szakmai tevékenységet folytató magánszemélyek, akik tavaly március 16-a után kénytelenek voltak felfüggeszteni tevékenységüket a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések következtében, saját felelősségű nyilatkozatuk alapján havonta állami pénzügyi támogatást igényelhettek, amely az országos bruttó átlagbér 75 százaléka volt: az átlagbért 5429 lejben állapították meg, tehát az igényelt segély összege kezdetben 4072 lej volt. A 2020/30. számú sürgősségi kormányrendelet alapján a megyei kifizetési és szociális ellenőrző ügynökségeknél igényelhették a segélyt.

Idén év elején, amikor felmerült, hogyan kell a jövedelmüket bevallaniuk és eszerint adózniuk az egyéni vállalkozóknak, vitát váltott ki, hogy miért kell az állami támogatás után még adót is fizetni. Ellenben már tavaly felhívta a figyelmet a pénzügyminisztérium valamint az adóhatóság (ANAF) arra, hogy a szakmai tevékenység felfüggesztése okán igényelt és kapott pénzügyi támogatást idén majd be kell vallani és adót is kell utána fizetni. A 2020/53-as sürgősségi kormányrendelet, amely tavaly áprilisban jelent meg, pontosította, hogy ezeket a jövedelmeket és az ennek megfelelő adót idén az egységes adóbevallásban kell feltüntetni valamint törleszteni. Lényeges az a megállapítás is, hogy a kedvezményezetteknek ezeket az összegeket nem kell hozzáadniuk egyéb jövedelmeikhez, amelyeket az év folyamán szereznek: ugyanis abban az esetben, amikor az egyéni vállalkozó évi jövedelme meghaladja a 12 havi bruttó minimálbér összegét, akkor az illetőnek kötelezően fizetnie kell az egészségügyi és nyugdíjhozzájárulást. Tehát az állami támogatásként kapott pénzösszeg nem befolyásolja az évi bevételt, nem növeli azt az összeget, hanem külön kell majd feltüntetni az egységes adóbevallási űrlapon. 

A tavalyi, tehát 2020-as évre a 12 havi minimálbér összege 26760 lej, amennyiben ennél nagyobb a jövedelme az egyéni vállalkozónak, köteles kifizetni az egészségügyi és nyugdíjalapot. Természetesen az említett hozzájárulásokat opcionálisan bárki fizetheti, ha kevesebb is az évi bevétele az illető vállalkozónak. Az állami támogatás sajátos, külön rendszerrel rendelkezik: a megyei kifizetési ügynökség a teljes, tehát bruttó összeget fizette az igénylőnek, akinek ezt nem kell hozzáadnia az évi egyéb bevételeihez, hanem majd külön jövedelemként tünteti fel a 2020-ra vonatkozó egységes adóbevallási űrlapon.  A szakemberek arra is figyelmeztetnek, hogy ezeknek a bevételeknek, tehát az állami támogatásként kapott összegeknek az esetében nem alkalmazhatók az egyéni levonások, mint kedvezmény.   

 Az állami támogatás utáni adózásról egyébként a pénzügyminisztérium is hivatalos rendelkezést adott ki, amelyben megállapítja: azok a magánszemélyek, akik a 2020/30-as sürgősségi kormányrendelet alapján részesültek juttatásban, kötelesek leadni az egységes adóbevallásukat a 2020-ra vonatkozó jövedelmeikről, az adóügyi törvénykönyvben megállapított módon és határidőig. Továbbá azt is pontosítják, hogy ezekért a juttatásokért “jövedelemadót, társadalombiztosítási és egészségügyi hozzájárulást kell fizetni, a 2015/227-es törvényben, az adóügyi törvénykönyvben megállapított előírások szerint”. 

Elmúlt évre az állami támogatást a járványügyi korlátozó intézkedések miatt, két jogszabályban írták elő: az említett 30-a sürgősségi kormányrendeletben, amely az országos bruttó átlagbér 75 százalékában állapította meg a segélyt (csupán) a rendkívüli állapot idejére, és amely havi 4072 lej volt; továbbá a 2020/132-es sürgősségi kormányrendeletben, amely a (továbbiakban igényelhető) segély összegét az országos bruttó átlagbér 41,5 százalékában határozza meg a Covid-19 miatt felfüggesztett tevékenységek (egyéni vállalkozók, engedélyezett magánszemélyek, kisiparosotk, stb.) esetében, ennek összege pedig havi bruttó 2253 lej.

Nagyjából hetvenezer egyéni vállalkozó támogatási igénylésére számít a kormány

 

Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!