Fejlődési pályán
Vissza

Fejlődési pályán

Csaknem öt év telt el azóta, hogy a magyar labdarúgó válogatott a 2016-os Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében 4-0 arányban szenvedett vereséget Belgiumtól. A csapatot akkor is éltette az egész ország, és nem csak, hiszen az a magyar válogatott is kivívta a világ tiszteletét, miután első helyen végzett a csoportjában Izlandot, Portugáliát és Ausztriát megelőzve.

Most nem sikerült továbblépni az öreg kontinens első tizenhat legjobb együttese közé, de a hangzatos nevű ellenfeleknek köszönhetően még nagyobb tiszteletet vívott ki a nemzeti együttes, mint öt évvel ezelőtt, miután sikerült borsót törnie a halálcsoport ellenfeleinek, Portugáliának, Franciaországnak és Németországnak az orra alá. Mindezt olyan körülmények között, hogy a magyar válogatott alapos megfiatalításon esett át. Bernd Storck akkori legénységében még ott volt Király Gábor a mackós tréningnadrágjával, Juhász Roland, a magyar védelem oszlopa, a fáradhatatlan középpályás Gera Zoltán és a pontrúgások akkori megkérdőjelezhetetlen magyar királya, Dzsudzsák Balázs. Most Guláscsival, Willi Orbánnal, Szalai Attilával, Kleinheisler Lászlóval és Schäfer Andrással kellett kiállnia Marco Rossi szövetségi kapitánynak. Velük sem vallottunk szégyent. Mi több, sajnos már sose fogjuk megtudni, hogy mi történt volna, ha a sorsolásnál kicsit több szerencsénk van, és elkerüljük a halálkvartettet. Ugyanezt a kérdést tehetjük fel arra az esetre is, ha Rossi mester számíthatott volna Szoboszlai Dominikra, a jelenleg legjobbnak tartott magyar focistára, a Bundesliga-második Lipcse friss szerzeményére, akinek nagymértékben köszönhető az Eb-szereplés az Izland elleni pótselejtezőn hosszabbításban szerzett parádés góljával. Simán megkockáztathatjuk, hogy bármelyik más csoportban jobb eredményt ért volna el Rossi legénysége, Szoboszlai pedig olyan pluszt adhatott volna a csapatnak, ami az eredményekben is jobban tükrözte volna a magyar futball fejlődését.

A szakavatott szemeknek azonban így is megkérdőjelezhetetlen a fejlődés, hiszen főleg a harmadik, a németek elleni meccsen olyan magyar válogatottat láthattunk, amelyik nem illetődött meg cseppet sem a jóval nevesebb ellenfelétől, és nem csak védekezett, hanem igyekezett megtartani a labdát, felvezetni és támadásokat építeni az ellenfél kapuja fele. Ez nagymértékben sikerült, akárcsak az, hogy alaposan ráijesztettünk a németekre, akik kétségbeesésükben azt sem tudták merre sétáltassák a labdát a betonbiztos magyar védelem előtt. Számunkra az is nagy elégtétel, hogy az utolsó tíz percben a németek hazai pályán időhúzásra játszottak. Ki gondolta volna ezt az Eb előtt vagy azt, hogy a magyar válogatott tíz percre lesz a továbbjutástól...

A mostani eredmény nem a véletlen és a szerencse következménye, ezt is nagyon jól tudják azok, akik értenek valamelyest a focihoz, hiszen ilyen színvonalú játékot nem lehet produkálni csak úgy merő véletlenből. Az Eb előtt a magyar válogatott tizenegy mérkőzésen nem szenvedett vereséget, a szintén Eb-résztvevő törökök, a lengyelek, az izlandiak ellen vívott különböző selejtezőmérkőzések is már előrevetítették, hogy a magyar válogatottnak nagyon is van keresnivalója még egy ilyen erős csoportban is, mint amilyenbe sorsolták.

A magyar klubcsapatok szintjén is megfigyelhető a fejlődés, hiszen az NB I színvonala is nőtt, ami elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a válogatottba bekerülő fiatal játékosok versenyképes bajnokságban edződjenek már zsenge koruk óta. Az csak ráadás, ha elkerülnek külföldi erősebb bajnokságokba, hiszen ebből is csak nyer a válogatott. A siker egyik kulcsa az, hogy egyre több magyar játékos meghatározónak számít klubjánál, hétről-hétre játszanak. Szoboszlaival együtt például öten a Bundesligában kergetik a pöttyöst, de Szalai Attila is beverekedte magát a Fenerbahce kezdő csapatába, ami nem kis teljesítmény egy ilyen fiatal játékostól. Talán ő is hamarosan magasabban jegyzett klubhoz igazol.

A magyar csapatok (legyen klubcsapat vagy a válogatott) nemzetközi sikereiben egyelőre oroszlánrészt vállalnak a külföldi szakvezetők, hiszen a magyar ifjúsági és felnőtt edzőutánpótlás igen sok kívánni valót hagy maga után. Tény, hogy nem önmagában az állampolgárság számít, hiszen voltak olyan külföldi edzők is, akik nem tudtak alkalmazkodni a magyar valósághoz, ők nem maradhattak sokáig állásukban. Továbbra sem könnyű a kis kelet-közép-európai nemzeteknek világraszóló tehetségeket nevelni, legyenek azok játékosok vagy edzők, ugyanis a szelekciós bázis igen szűk, ezért a mai globalizálódott fociban, ahol nagyon kiegyenlítettek az erőviszonyok, továbbra sem lehet elkényelmesedni, folyamatosan magas szinten kell teljesíteni, különben nagy a leszakadás veszélye.

A magyar válogatott ezentúl sem fog egyetlen ellenfél ellen sem könnyen nyerni, viszont megvan minden esély arra, hogy legyen egy sajátos játékstílussal rendelkező, karakteres nemzeti tizenegyünk, amellyel sehol nem fogunk szégyent vallani. A mostani Eb-szereplés méltó folytatása volt a 2016-osnak, remélhetőleg a kitartó építkezés folytatása nyomán előbb-utóbb egy világbajnokságon való részvétel is beérik, hiszen erre immár 1986 óta nem volt példa. Nagyon lentről jövünk, még mindig tekintélyes távolságra vagyunk az élbolytól, de legalább sikerült rátalálni a fejlődési pályára, ami nem kis eredmény ilyen hosszú idő után.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Prefektus: Kolozsváron a 22,1 ezrelékes ...
Emancipáció húsz lejre
Kovácsházi István vendégszereplésével ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ