Fatális tévedések
Vissza

Fatális tévedések

„Fatális tévedés volt azt hinnünk, hogy akadhat ebben az országban elnökjelölt, aki ma számunkra kedvezően merne nyilatkozni a kisebbségek kérdésében. Aki ezt meg merné tenni, az eleve vereségre lenne ítélve” – írta a Szabadság 1990-ben, a ’89 utáni Románia első szabad elnökválasztása előtt.

Az időpont május 20, két hónappal a márciusi események után. A jelöltek: Ion Iliescu, a magyarokat frissen leszeparatistázó Nemzeti Megmentési Front (FSN) akkori elnöke, és a két történelmi politikai alakulat, a parasztpárt és a liberális párt emigrációból visszatérő vezetői, Ion Rațiu, illetve Radu Câmpeanu. Az akkori híradások szerint Rațiu és Iliescu nem tanúsított különös érdeklődést irántunk, Câmpeanu pedig szóba sem állt az RMDSZ küldöttséggel. A szövetség (már akkor) a lelkiismeretre bízta a döntést. A magyaroknak lényegében arról kellett dönteniük: a visszarendeződés mellett, vagy pedig ez ellen szavaznak. Ilyenformán a meggyötört lelkiismeret kizárásos alapon Rațiu vagy Câmpeanu támogatását diktálta, miközben ők azon voltak, hogy minél világosabbá tegyék román szavazóik előtt, semmivel sem szolgáltak rá erre a bizalomra, sőt! Ha Kovászna és Hargita megyék eredményeit vesszük figyelembe, a magyarok zöme – mindenek ellenére – a liberális Câmpeanura adta szavazatát,  gondolom, elsősorban a parasztpártnak a két világháború közötti időkre visszavezethető „érdemeire” való tekintettel, amely még élt a köztudatban.

Az 1992-es elnökválasztás a Román Demokratikus Konvenció (CDR) kötelékében találta az RMDSZ-t, a konvenciós jelölt, Emil Constantinescu támogatása Ion Iliescuval szemben magától értetődő volt. Számunkra legalábbis. Az új mandátumra pályázó Iliescu ki is kezdte a CDR-t a magyarokkal való közösködés miatt. A konvenciós ellenzék végül az RMDSZ-szel való együttműködés számlájára írta az 1992-es vereséget, a szövetségnek így nem volt sokáig maradása a CDR-ben.

Mindezek ellenére 1996-ban sem volt kérdéses, hogy az Iliescu-Constantinescu második fordulóban kit támogat az erdélyi magyar. Elhitettünk magunkkal, hogy nekünk se jó, ha a román jelölt kiáll mellettünk, hiszen ez csak felkorbácsolja a nacionalista érzelmeket, és nem csak a PSD, hanem még rosszabb, a szélsőségesen nacionalista pártok támogatottságát hizlalja. A tét a romániai jogállam, ami ha megszilárdul, majd természetesen hozza magával a kisebbségi jogokat is - hittük. „Mindenekelőtt a bizalmat kell helyreállítani!”, nyilatkozta 1996-os megválasztását követően Emil Constantinescu. Az erdélyi közvélemény – lapozom tovább a Szabadságot – valamelyest reménykedve nyugtázta: bárhogy is van, annyi bizonyos, hogy „a román nemzet túlnyomó többségét már nem lehet magyarellenes jelszavakkal manipulálni.”   

Ami sajnos szintén fatális tévedésnek bizonyult. Hogy mennyire, azt a Ion Iliescu és a szélsőségesen nacionalista - vélhetően épp Iliescuék által mesterségesen „besegített” - C.V. Tudor közötti 2000-es elnökválasztás második fordulója bizonyította. (Iliescu akkor lehetett biztos a győzelemben, ha olyan szalonképtelen jelölttel kerül össze a második körben, mint amilyen Vadim Tudor.) Az akkori véleményvezérek valahogy így összegezték a választási lehetőségeket a letaglózott magyar közösség számára: Iliescu a beolvasztásunkra, Tudor a megsemmisítésünkre tör – lehet választani.

2004 két, gyökereik mélyén kommunista, a múlt rendszer nómenklatúrájához tartozó jelölt, Traian Băsescu és az akkori kormányfő, Adrian Năstase közötti második fordulót hozott, újabb próbára téve az erdélyi magyarok megtornáztatott lelkiismeretét. A 2000-2004-es időszakban az RMDSZ parlamenti támogatást nyújtott a kisebbségi  Năstase-kabinetnek, amely meg is hozta gyümölcsét, elég csak az anyanyelvhasználatot biztosító közigazgatási törvény, vagy a kedvező oktatási törvény elfogadására gondolni. (Az sajnos más kérdés, hogy mennyire volt partner a kormány és a román társadalom ezek maradéktalan alkalmazására.) A mérleg nyelve tehát Năstase felé „nyúlt”, már csak azért is, mert Băsescu időközben körbeudvarolta a Nagy-Románia Pártot (PRM) támogatásukat kérve. A Năstase-opcióval valamilyen mértékben azonosulni tudtak az erdélyi magyarok is, Hargitában kétharmad, Kovászna megyében fele-fele arányban szavaztak a szociáldemokrata jelöltre.

2009-ban az RMDSZ a liberálisokkal összefogva a PSD-s Mircea Geoanăt biztosította támogatásáról a második fordulóban, és nem az újabb mandátumra pályázó Băsescut. Az indok: a PSD-s jelölt megígérte, hogy Klaus Iohannist kéri fel miniszterelnöknek. „Az erdélyi magyarság számára jelentős tétje van az elnökválasztás második fordulójának: a december 6-i szavazás ugyanis nem csupán két személyről szól, hanem elsősorban arról, hogy lesz-e igazi változás Romániában, és hogy lehet-e Klaus Iohannis személyében (akkor még Nagyszeben pártonkívüli polgármestere – szerk. megj.) egy kisebbségi politikus Románia miniszterelnöke. Egy német nemzetiségű, kiválóan felkészült, független politikus jelölése a miniszterelnöki tisztségre azt mutatja, hogy most van esély a szemléletváltozásra a román politikában, van esély olyan jövőt építeni, amelyben minden állampolgárnak egyenlő módon helye van, és ez a magyarság számára is döntő szempont” – biztatott annak idején Markó Béla.

A szociáldemokrata jelölt támogatásáról az erdélyi magyarságot nem tudta az RMDSZ maradéktalanul meggyőzni, újabb ötéves Băsescu-elnökség következett, Klaus Iohannis érdemeiről viszont annál inkább. Ilyenformán 2014-ben, amikor Nagyszeben első embere már vérbeli politikusként, a liberálisok elnökjelöltjeként jutott a második fordulóba, az erdélyi magyarok gyakorlatilag egyemberként szavaztak Iohannisra, a legkisebb kritika, amit ellene (Uram bocsá’) megfogalmaztunk, árulással ért fel.

Mostanra aztán kiderül, bálványozása újabb fatális tévedés volt. Iohannis nem csak egyike azon román politikusoknak, akik nem vállalták fel a magyarság ügyét, hanem az a kisebbségi származású államfő, amely puszta hallgatásával legitimizálta a román kormányok kisebbségpolitikáját. De bárcsak hallgatott volna, ehelyett mondta is: Romániában a kisebbségek védelme példaértékű.

Lesz min morfondírozni a hétvégi kampánycsendben az erdélyi magyar lelkiismeretnek. A távolmaradás ugyanis nem opció - soha nem az. Hogy egy, a 90-es években kelt cikket idézzek megint: nem légüres térben élük, nekünk sem lehet mindegy, ki lesz az ország elnöke a következő öt évben. Még akkor sem maradhatunk távol, ha úgy érezzük, érdemben nem tudjuk befolyásolni a választás kimenetelét. Ha Iohannisra nyomjuk pecsétet, az inkább rólunk, saját önbecsülésünkről szól. Arról, hogy mindenek ellenére, hogy akár Iohannis ellenére is mi még tudunk disztingválni az „erdélyiség” és „balkániság” között. Ha érvénytelenül szavazunk, ha a „nem választást” választjuk, azzal elkerüljük a választás, a döntés terhét, de legalább azzal az illúzióval távozhatunk, hogy mégse.  A harmadik lehetőség az: ha Viorica Dăncilăra voksolunk. Nos, ha a PSD-s jelöltre szavazunk…  hát szóval arra is van gömbölyű magyarázat.  Csak nem ésszerű, és nem racionális. Hanem irracionális. Abszurd. Mint a lét. És ezek az időnként bekövetkező romániai elnökválasztások.   


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Közel harminc prefektust váltottak le
További öt F-16-os harci repülőgép ...
Magánkórházak is részt vehetnek a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ