Kinek az elnöke?

Kinek az elnöke?
Pofonegyszerű és matematikailag is igazolható válasz oldaná (vagy enyhítené) a retorikainak szánt kérdést: 5 460 540 vokstulajdonos államfője a második mandátum küszöbén álló Klaus Werner Iohannis – plusszmínusz valahány szavazat, amire majd ráütik a végleges hivatalos pecsétet a választási iroda illetékesei. A szavazatra jogosultak mintegy 35 és fél százalékának bizalmát élvező extanfelügyelő, exnagyszebeni polgármester, exliberális pártelnök legitimitását firtatni, ragozni lehet és kell, mert a vasárnapi dilemmák egy részére (ugyancsak részleges) válaszokat innen sikerül majd kibontani. Ez viszont időigényes babramunkát feltételez, szociológusok és politológusok asztala, hogy kiderüljön az ideális Iohannis-fán portréja. Legalább elnagyolt kontűrökben.

A jubiláló politikus nyilván mindenki elnöke szeretne lenni – ahogyan azt győzelmi beszédében (bár inkább találó, ha azt írom, szövegében, legfeljebb mondataiban) közölte. Klasszikus kommunikációs fordulat, hasonló helyzetben minden valamire való győztes jelképesen keblére öleli hazáját, annak minden polgárával egyetemben.

Mert ilyen egy elnök: kiegyensúlyozott, kiszámítható, egyben kompromisszumkészséggel bíró, empátiadús, integratív alkat. Ha nem is hibátlan, de mértéket diktáló személyiség, a legfőbb közszereplőnek beillő munkaköri leírással. Öt éve volt Iohannisnak a fenti ismérvekből vizsgázni és... átmenőt kapott. Hogy mekkora skálán milyen érdemjegyet, az szemszög és értékrend kérdése. A mindenféle ellenszelek és hátbatámadások, konjunkturális akadályok dacára is lehetett volna jobb az első mandátum teljesítménye. Bizonyos pászmákon akár sokkal jobb. Külügyben lehetett volna több kezdeményezése, hadügyben a megszavaztatott költségvetést követően számon kérhette volna, mie is megy a pénz és reagált volna az ágazati beszerzések körüli botrányszagú fejleményekre, oktatáspolitikában tovább skiccelhette volna a szíve csücskének tartott projektet, kisebbségek fele pedig legalább a gesztus-jellegű lépéseket megtehette volna.

Ámde pontosan jelent meg a rendezvényeken, kommunikációjában a jóérzést nem horzsolták alpári, elfogadhatatlan kifejezések, fellépésében a merevség elegyedett némi méltósággal, egyesek szerint illő és kellő kimértséggel. Meg hát biztosan vannak még eredmények (de ezeket érthető okokból csak emlékirataiban fogja feltárni, egyeseket pedig a kutatók bányásszák elő irattárakban, egykoron titkosított dokumentumok között bóklászva).

Igencsak visszafogott bizakodással tekintek az új ötéves terv elé. Vagy tervez-e valamit Iohannis erre a periódusra? Az ősellenség végleges legyűrésén kivül például. Alighanem arra kényszerül majd, hogy legalább tervcsírákat mutasson fel: az építkezés, a szociális harmónia, a modernizáció terén. Különben úgy vonul be a történelembe, mint a ’89 utáni Románia immár nyugdíjaskorú elnöke, akinek egyetlen fő erénye az volt, hogy újrázott és másmilyen volt, mint közvetlen elődje.