Európa és Amerika világzenei sztárjai a mérai csűrben

Európa és Amerika világzenei sztárjai a mérai csűrben
A szokásos gazdag zenei kínálat mellett számos újdonsággal készül az idei Méra Világzenei Csűrfesztivál: fesztiválhelyszín lesz a falu temploma, helyi kistermelők kalotaszegi pizzát sütnek, a BBC perspektívájából tekinthetünk rá Kalotaszegre, a gyerekeket kézműves játszótér is várja és megszólal a külföldi szaksajtó. A szervezőknek jó hírük van azok számára is, akik a hétköznapokon is szívesen hordják a kalotaszegi viseletet: idén ingyen részt vehetnek a fesztiválon.

A koncertek után nem csak táncházzal, hanem különleges jam session-nel is várják a közönséget. Az élmény minden tekintetben egyedi lesz: kalotaszegi és dél amerikai ritmusok fúziójára lehet majd hajnalig ropni. Az itt zenélő együttesek közül több is a magyarországi Sziget fesztivál világzenei színpadának nagy kedvencei. A chillzone-ban izgalmas beszélgetések várják a fesztiválozókat. Külföldi szakemberek osztják meg a Kalotaszeggel kapcsolatos élményeiket filmben, ízekben, szavakban, hangokban. A BBC rendezője, Simon Broughton is a fesztivál vendége lesz, aki számos filmben foglalkozott a régióval a 90-es években.

Kallós Zoltán személyének és munkásságának a Balladák filmje – Kallós Zoltán nyomában című film első részének levetítésével és a közeli barátok, rokonok, munkatársakkal folytatott beszélgetéssel fognak emléket állítani a fesztivál szervezői. Brit, lengyel és spanyol sajtósok beszélgetnek arról, hogy milyen hatása van a csűrfesztiválnak a régió fejlődésére. A Kolozsvári Művelődési Központtal együttműködve arról is szó lesz, hogy miképpen fejleszthető fenntarthatóan Kisbács községe és Méra falva.

A Szentlámpások Projekt kiemelkedő személyiségek, akik a saját közösségükben tesznek a népzene és néptánc értékének megőrzéséért. A program bemutatójára is sor kerül, illetve Váradi Levente kiállítását is meg lehet nézni a fesztivál idején. Akik a hagyományokra kíváncsiak, azoknak Gyuri bácsi (Varga György) a Bivalymúzeumban, Tőtszegi Tekla pedig a Tájházban mesél. Megalapítják a Kalotaszegi Kulturális Alapot is, amely a helyi, szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek támogatását és képzését tűzte ki célul. A szervezők számítanak a közönség aktív támogatására. Ahogy azt az elmúlt években megszokhatták a résztvevők, a legkisebbeket is sok-sok programmal várja a Hagyományok Háza és a Mókatár. Idén is lesznek kézműves foglalkozások, ének- és táncoktatás, kézműves játszótér és mesemondás, nem csak gyerekeknek.

Az éjszakába nyúló zene és tánc után meg lehet Mérában is pihenni. Sátorhelyek és helyi lakosok házában puha ágyak várják a megfáradt fesztiválvendégeket. Szállást foglalások a camping@meraworldmusic.com címen lehet.

  Augusztus 1-én, csütörtökön 18 órakor a Putripop, 20 órakor a Nadara, 21:30 órakor pedig Ferenczi György és a Rackajam koncertezik. Augusztus 2-án, pénteken 18 órakor a Fölszállott a Páva Gálaműsor lesz látható, 19:30 órakor az Grupul Iza, 21:30 órakor pedig a Fonó zenekar lép színpadra. Augusztus 3-án, szombaton 14 órakor Ifj. Csoóri Sándor, Dresch Mihály és Lőrincz produkcióját láthatják az érdeklődők, 16 órától Bognár Szilvia családi koncertje kezdődik. 18 órakor a deRuts, 20 órakor a Nightlosers, 22 órakor a Besh o droM húzza a talpalávalót. Augusztus 4-én, vasárnap 14 órakor Csoóri Sándor és fiai lépnek fel, majd 16 órakor az Eztán zenekar szórakoztatj a közönséget. 18 órakor Laura Lackey Rythm Revue, 20 órakor a Guajiro Calentano, 22 Oláh Gipsy Beats koncertezek.  

Jegyeket a www.meraworldmusic.com/jegyek oldalon lehet vásárolni. 4 napos bérletet július 22-ig 99, július 23-tól 119 lejét; napijegyet július 22-ig 29 lej, július 23-tól 39 lejért; 3 napos bérletet július 22-től 89 lejért.  

Méra csupán 13-km-re van Kolozsvártól, könnyen megközelíthető vonattal, busszal és biciklivel is. A fesztivál ideje alatt a Kisállomástól és a Magyar Operától éjszaka is rendszeresen járnak buszok Mérára és vissza.

A fesztiválhelyszínt idén is a KOHOO csapata építi a tőle megszokott kreativitással és igényességgel. A KMDSZ (Kolozsvári Magyar Diákszövetség) pedig önkéntesekkel szolgál annak érdekében, hogy a fesztivál kellemesebb legyen minden résztvevő számára.