Erdélybe látogatott Kálmán Imre lánya
Vissza

Erdélybe látogatott Kálmán Imre lánya

Hétfőn érkezett Kolozsvárra Kálmán Imre világhírű zeneszerző (1882–1953) lánya, Kálmán Yvonne (sz. 1936). Az utazás apropója az, hogy a Budapesti Operettszínház pénteken Marosvásárhelyen mutatja be Kálmán Imre A chicagói hercegnő című operettjét a Vásárhelyi Forgatag keretében. Kálmán Yvonne hétfő este Szép Gyulával, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatójával vacsorázott egy belvárosi étteremben.

– Soha nem voltam eddig Erdélyben. Régóta akartam, de nem volt alkalom. Most már értem, miért mondják, hogy szép város Kolozsvár. Nagyon szép a város, az épületek, amelyeket eddig láttam. Nagyon örülök, hogy az emberek még szeretik édesapám zenéjét. Nagyon szerettem édesapámat, és amikor az ő muzsikáját hallgatom, olyan mintha ő is élne, ez nekem nagyon jó érzés – nyilatkozta lapunknak megnyerő kedvességgel Kálmán Yvonne.

A világhírű operettkomponista lánya elmondta: tudatában van annak, hogy a mai fiatalok egy része soha nem fogja szeretni a Kálmán-muzsikát dallamossága miatt. Aki viszont szereti, hamar rádöbben a Kálmán-operettek egyediségére.

– Elképzelhetőnek tartom azt is, hogy Kolozsváron is megnézek egy Kálmán-operettet. Az interneten követem, hol játszanak Kálmán-darabot. Amikor tudok, el is utazok egy-egy előadásra, főleg premierre. Például nemrég voltam az ausztriai Mörbisch (Fertőmeggyes) helységben megrendezett nyári operettfesztiválon, ahol a Marica grófnő című operettet mutatták be szabadtéri előadás keretében telt házzal – mesélte Kálmán Yvonne

A Mörbisch-i operettfesztiválon bemutatott Marica grófnő koreográfusa az erdélyi gyökerekkel rendelkező Bodor Johanna – Bodor Pál író leánya –, ezért megkértük a Kálmán Yvonne kíséretében lévő koreográfust, meséljen egy kicsit erről az előadásról.

Bodor Johanna és Szentpéteri András is elkíséri Kálmán Yvonne-t erdélyi körútján (A szerző felvételei)

– Közel negyedszázada rendezik meg Mörbisch, azaz Fertőmeggyes helységben, a nyári operettfesztivált. A színpad 3500 négyzetméteres, a nézőtér befogadóképessége 6200 fő. Idén a Marica grófnőt rendezte meg Karl Absenger német rendező, akinek Kálmán Yvonne beajánlott koreográfusként. A műben 40 táncos, 50 statiszta és a szólisták koreográfiáját dolgoztam ki. Valószínű, Kálmán Yvonne azért ajánlhatott engem, mert a Budapesti Operettszínházban két évvel ezelőtt A chicagói hercegnő című operettet koreografáltam – mondta Bodor Johanna, aki két éve a Budapesti Operettszínház balettigazgatója.

Megtudtuk: Bodor Johannának nincs kedvenc Kálmán-operettje, mert nem annyira műveket, hanem előadásokat szeret. – Az alkotás során a harmóniát keresem, amikor mind együtt dolgozunk csapatban. Az előadásoknál a siker nem egy ember kezében összpontosul – magyarázta a koreográfus, aki már többször koreografálta a Marica grófnő és A víg özvegy című operettet, de a koreografálás mellett a táncművészet terén szerteágazó tevékenységet fejt ki.

– Nagyon boldog vagyok, hogy életében először itt van Kálmán Imre leánya, és lenyűgözte őt a város. Nekem mint a város szülöttjének külön büszkeség, hogy én kísérhetem el Szentpéteri Andrással , a magyarországi Pentaton Művész-és Koncertügynökség ügyvezető igazgatójával együtt. Örülök, hogy itt vagyunk Kolozsváron, és ez a hölgy, aki a világon már mindenhol járt, szereti ezt a helyet – magyarázta Bodor Johanna.

A koreográfustól megtudtuk: erdélyi körútjuk során el akarnak látogatni Segesvárra, Brassóba, Székelyföldre, egészen az ezeréves határig. A végállomás Marosvásárhely, ahol megtekintik a Budapesti Operettszínház produkcióját, és megünneplik Kálmán Yvonne születésnapját is.

 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Sporthírek röviden a nagyvilágból
Online filmvetítés Törőcsik Mari ...
Szabadnap az oltásra jelentkezőknek?

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ