Életműdíjat kap Costa-Gavras a velencei filmfesztiválon
Vissza

Életműdíjat kap Costa-Gavras a velencei filmfesztiválon

Életműdíjjal tünteti ki a Velencei Filmfesztivál Costa-Gavras görög filmrendezőt, aki 1982-ben az Eltűntnek nyilvánítva című politikai dráma forgatókönyvéért kapott Oscar-díjat – írta szerdán a The Hollywood Reporter.

Costa-Gavras Adults in the Room című új filmjét versenyen kívül vetítik a filmmustrán augusztus 31-én. Az alkotás a görög pénzügyi válsággal foglalkozik. A főbb szerepekben Hrisztosz Loulisz, Alekszandrosz Bourdoumisz és Ulrich Tukur látható.

A rendező a korábbi görög pénzügyminiszter, Jánisz Varufákisz azonos című könyve alapján írta a forgatókönyvet. A film a baloldali görög kormány Nemzetközi Valutaalappal (IMF), az európai technokratákkal és a német kormánnyal folytatott, kudarcba fulladt tárgyalásai után játszódik, és a zárt ajtók mögött lejátszódott mély, emberi tragédiákat ábrázolja.

A Jaeger-LeCoultre Dicsőség a Filmkészítőnek elnevezésű filmes életműdíjat a produkció vetítése előtt veheti át Costa-Gavras.

Alberto Barbera, a fesztivál igazgatója közleményében a kortárs rendezők élmezőnyébe sorolta Costa-Gavrast. Kiemelte, hogy a görög rendezőnek különös tehetsége van arra, hogy filmes eszközökkel a politikát olyan izgalmas témává tegye, amely a szélesebb közönséget is megragadja.

A rendező legismertebb filmjei közé tartozik a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája (1969), az Ostromállapot (1972), a Music Box (1989), az Őrült város (1997) és az Ámen (2002).

A 76. Velencei Filmfesztivált augusztus 28. és szeptember 7. között rendezik meg.


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Băsescu együttműködött a Securitateval
Közel 400 koldust füleltek le ...
Futottak még

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ