Együtt sikerülni fog

Együtt sikerülni fog
Szokatlan időket élünk a koronavírus-járvány egyelőre még fékezhetetlen terjedése miatt, és csak abban reménykedem, hogy nem tart majd annyit, hogy kénytelenek legyünk hozzászokni. Olyan, mintha egy apokaliptikus film utópisztikus történetét játszanánk el forgatókönyv szerint, vagy egy katonai gyakorlat részesei lennénk: üres utcák, tovasiető magányos emberek, növekvő rendőri és katonai jelenlét, zárt ajtók, mélyülő csend, szorongás...

A járvány szinte mindent beszüntetett, amire még zsarnok hatósági intézkedés sem lett volna képes – lásd a különböző évfordulós vagy megemlékező rendezvényeket, aktivista megmozdulásokat, de mostanra már minden kulturális, gazdasági, tudományos, sport meg egyéb társadalmi tömegrendezvényt felfüggesztettek, beláthatatlan időre halasztottak, lemondtak. De ez csak a felszínes látszat, pillanatnyi illúzió, ideiglenes intézkedések: hiszen az életnek igenis mennie kell, a társadalomnak léteznie kell, a világ folyamatai nem állhatnak le. Mindebben hinnünk kell és eszerint kell élnünk személy szerint mindannyiunknak, hogy egyéni hozzájárulásunkkal segítsük létezni, élni családunkat valamint kisebb és nagyobb közösségünket.

Szokatlanul dolgozunk és tanulunk sokan – otthonról egyedül, de nem magányosan. Ez az ellentmondásos helyzet több jó dolgot, elfelejtett vagy időhiány miatt mellőzött szokást, emberi tulajdonságot felszínre hozott: segítőkészséget, aggódást, komolyságot, csapatmunkát, tervezést. Használjuk ki, hogy figyelmesebbek lehetünk egymással, jobban odafigyelhetünk környezetünkre, elővigyázatosabban cselekedhetünk, megfontoltabban élhetünk. Mindez egyúttal kötelességünk is.  

Jelenleg így élünk és dolgozunk mi is, a Szabadság szerkesztőségében, azért, hogy biztosítsuk minden napra az újságot olvasóinknak, előfizetőinknek: az újságot továbbra is kinyomtatják és kihordják. Mert az életnek nem szabad leállnia, mert tudnunk kell egymásról, mert tájékoztatnunk kell a világ történéseiről. Sok mindenről, így például a koronavírusról valamint a járványról már számtalan hír elhangzott és megjelent a sajtóban, és szintén nagyon sok álhír is terjed, főleg a közösségi médiában, az interneten. Mi arra törekszünk, hogy a Szabadságban mindenről hitelesen tájékoztassunk, ezzel segítsük egymást és közösségünket. Olvasóink pedig azzal segíthetnek, ha továbbra sem mondanak le az újságról. Együtt sikerülni fog túllépni, túlélni ezeket a szokatlan időket is.