Egyelőre a lakosságra bízta a kormány a medvekérdés orvoslását
Hartel Tibor ökológus szerint nem lehet tudni, hány medve él az országban
Hartel Tibor ökológus szerint nem lehet tudni, hány medve él az országban
Vissza

Egyelőre a lakosságra bízta a kormány a medvekérdés orvoslását

Lassan nem telik el úgy nap Romániában, hogy ne legyen valamilyen áldozata az ember-medve konfliktusnak. Legjobb esetben egy kerítés, kapu, szemetes, kevésbé kedvező esetekben termés, háziállatok, medve vagy éppen ember az áldozata ezeknek a találkozásoknak. A problémára valós megoldás, sőt, még megoldásdarabka, hajlandóságsziporka sem érkezett Bukarestből, ezért a találkozásokat elszenvedők, főleg Hargita, Maros, Kovászna és Brassó megye lakói helyben „orvosolják” a kialakult problémát. Egyesek százas szegekkel védik házukat, alkalmazkodnak a medve szokásaihoz, mások drasztikusabb lépéseket tesznek, például a sínekre szoktatják az állatot, hogy a vonat „véletlenül” elüsse. A probléma összetettségére, a megoldások késésére világított rá Hartel Tibor ökológus, a BBTE Biológiai és Ökológiai Intézetének docense Miért problémás a medveügy Romániában? című, a Györkös Mányi Albert Emlékházban tartott előadásában.

Rendkívül foglalkoztatja a romániai társadalmat a kialakult medveprobléma, az állandó támadások, balesetek, rongálások – és mint a focihoz és politikához, mindenki úgy érzi, ért ehhez a kérdéshez is. Egyesek az Európai Uniót okolják, mások a kormányt hibáztatják a tévesnek tartott vadászati tilalomért vagy azért, mert most sem tesz semmit, hogy orvosolja a problémát. A zöldek a medvékkel tartanak, a kárszenvedők, valamint az őket pártolók azonban – többnyire – a kilövést vagy a medvék elszállítását támogatják. A medveproblémának számos szakértője is van, egyesek szerint a vadászati tilalom, mások szerint az erdőirtás, a domináns hímek kilövése, a könnyű élelemszerzés húzódhat meg az állatok elszaporodása mögött. Ám abban mindannyian egyetértenek, hogy ez az állapot nem egészséges, sem a medvéknek, sem az embereknek nem kedvez.

Ezt a nagy társadalmi érdeklődést igazolta a telt ház is a Györkös Mányi Albert Emlékházban, ahol a hallgatóság, igazi szakértők – biológusok, ökológusok –, állatvédők, medveellenesek és laikusok mind kíváncsiak voltak Hartel Tibor ökológus, a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézete docensének Miért problémás a medveügy Romániában? című előadására. 

Azok, akik azt hitték, végre valós választ kapnak arra, hogy mi a megoldás erre a kérdésre – 2000 medve kilövése vagy az alkalmazkodás –, csalódottan mehettek haza, hiszen Hartel Tibor nem állt elő azonnal alkalmazható akciótervvel. Mint mondta, ez a kérdés nem fekete-fehér, éppen ezért igen-nem jellegű válaszokat sem lehet adni, a medveügyet inkább annak összetettségében kell megismerni, s törekedni egy olyan megoldás keresésére, amelyből az ember és a medve is nyertesen kerül ki.

Minden sürgősségi szintet érint a medveügy

A szakember előadásának elején – amelyet az emlékház az Ember és Természet Kollégium sorozatában tartott – a sürgősségek három szintjét mutatta be, amelyeken mind jelen van a medvekérdés. 

A szakirodalom szerint a legalsó szintet a mindennapi sürgősségek alkotják, amelyekkel – ahogy a nevéből is könnyű kikövetkeztetni – minden ember naponta szembesül. A kolozsváriaknak például ilyen mindennapi sürgősség megküzdeni a forgalommal, a Tusnádfürdőn vagy Bálványosfürdőn élőknek pedig mindennap szembesülni a medvével. Ilyen mindennapi sürgősség a bálványosi Piroska néninek az, hogy minden este több száz százas szeget kell bekalapálnia kapujába, ajtajába, kerítésébe, hogy távol tartsa a medvét. A mindennapi sürgősségek „jó szokása”, hogy elvonják az embert a fontosabb teendőktől, ezért muszáj azokat feloldani. 

A sürgősségek második szintjén a koncepciós sürgősségek állnak, ezek a mindennapi sürgősségek rendszerszintű megoldását teszik ki. Ilyen koncepciós sürgősség egy iskola vezetése vagy éppen a medvepopuláció kormány általi szabályozása – a jó döntéshez azonban a probléma gyökeres megismerése és megértése szükséges. A koncepciós sürgősségek elbaltázására jó példa a medvevadászat 2016-os betiltása, amelynek semmilyen jó eredménye nem volt, sőt inkább súlyosbította a helyzetet – közölte a szakember. A jó döntések meghozatalához minimum a szakértők bevonása szükséges, de nem ártana azokat az embereket is megkérdezni, akik napi szinten tapasztalják a medvével való együttélést.

A harmadik szinten az egzisztenciális sürgősségek állnak, azaz a jövőkép kialakítása. Ez medvekérdésben annyit tesz a szakértő szerint, hogy mennyi és mekkora konfliktust engedünk meg az állat és az ember között – nulla konfliktus nincs, mert az nulla medvét feltételez – hangsúlyozta. Ám ahhoz, hogy a konfliktusokat lehessen szabályozni, nem ártana olyan alapvető dolgokat tudni, mint mondjuk hány medve is él az országban.

A jelenlegi helyzetről

A szakember szerint nem lehet tudni, pontosan hány medve él jelenleg az országban, a hivatalos adatok szerint 6000–7000 állat van ma Romániában, ezeknek jelentős része a Kárpátokban él. A mostani populáció kiemelkedő, de az 1970–80-as években megközelítőleg ugyanennyi medve élt az országban – tudtuk meg.
Mint mondta, a romániai medveszámlálás elavult módszereken alapszik, az állatok által hagyott nyomokat vizsgálják általában a szakemberek, vadásztársaságok, vadgazdálkodók. Ez télen még könnyű, hiszen a hóban egyszerű követni ezeket, nyáron azonban nem nagyon lehet medvenyomokat találni. 

Ennek a módszernek egy másik hátránya, hogy a medve általában óriási területeket jár be élelemért, ezért gyakran és nagyon könnyen előfordulhat, hogy egy medvét több szakember is megszámlál, így többször szerepel a statisztikákban. A BBTE oktatója kiemelte, emiatt sem eredményes és célravezető a kilövés mellett érvelni. A szakember szerint fennállhat az az eset, hogy három egyesület bejelenti, vadkárt szenvedett, ezért kérik három állat kilövését, noha a károkért egyetlen, sokat vándorló medve a felelős. Valós adatok hiányában fölösleges engedélyeket kérnek ki, vagy ártatlan állatokat végeznek ki – magyarázta. Ám az állomány jó felméréséhez pénz kell – közölte a szakember.

Az előadáson bemutatott adatok szerint, 2016 előtt évi 300–400 medve kilövését hagyták jóvá, az elmúlt három évben, a vadászat betiltását követően, megközelítőleg évi 500 egyeddel nőtt a populáció, nagyjából ekkora a medvék természetes szaporulata. Érdekes, hogy miután betiltották a vadászatot, hirtelen megugrott a véletlenül elhunyt állatok aránya, azaz a medvehurokba szorult, megmérgezett stb. medvék száma. A szakember elmondta, tud olyan esetről is, hogy a sínekhez szoktatják élelemmel a medvét, míg azt véletlenül kivégzi a vonat.

A populáció kapcsán ugyanakkor kiemelte, Romániában vadon már nincs is, csak kultúrtáj létezik, ezt a társadalmi-ökológiai szövedéket pedig az ember tervezi és hozza létre, így a medvekérdésben nem lehet olyan forgatókönyvet kidolgozni, amely nem az együttélést feltételezi! A medve lakhelye kapcsán azt is kiemelte: nem az erdőirtás miatt megy emberek által lakott területre az állat. A két jelenség egyáltalán nem függ össze, mert a medve nem az erdőben él, hiszen ott nincs mit ennie, jobban kedveli a bozótosokat, ahol kap gyümölcsöket, gombákat. (Egy másik szakember cikkében az olvasható, hogy az erdőirtás inkább kedvez a medvéknek, hiszen az erdők helyén ilyen bozótosok alakulnak ki, ami kiváló számukra – szerk. megj.)

Mindenkinek kicsit igaza van a medvekérdésben

Hartel Tibor ugyanakkor kiemelte, a medvekérdés rendkívül sokrétű, így minden érintett félnek valamennyire igaza van. Véleménye szerint meg lehet érteni azokat, akik minden nap szembesülnek a medvékkel, s ezért nem lelkes állatvédők, de nem lehet elítélni utóbbiakat sem, akik szerint a medvék lemészárlása nem jelent megoldást. Meg kell hallgatni a vadászokat, vadgazdálkodókat, akik egy árva banit nem kapnak az államtól munkájukért, s akik a medvevadászat betiltása miatt nagy bevételektől estek el, viszont munkájuk mértéke nem csökkent. 

A problémát az jelenti, hogy az érintett felek nem kommunikálnak egymással, s ha mégis valamilyen dialógust folytatnak, nagy eséllyel elbeszélnek egymás mellett. A mindennapi sürgősségek azonban csak gyűlnek, kiegyezés nincs, és a rendszerszintű megoldás is várat magára – hangsúlyozta.

Na, de mi lehetne a megoldás?

Hartel Tibor egy, a kommunizmus alatt alkalmazott megoldást villantott fel, amelyet ma is lehetne könnyedén alkalmazni. Mint mondta, a rendszerváltás előtt léteztek vadföldek, azaz minden 500 hektár terület után 1 hektár vadföldet alakítottak ki, a lakott területektől távol. Ezt bevetették valamilyen gabonafélével, hogy a vadállatoknak legyen amit enniük, és ne kelljen lemenniük élelemért a lakott területekre, vagy ne kelljen az emberek termését megdézsmálniuk. Ám a földek visszaosztásával ezeket a területeket felszámolták, és ma csak akkor lenne érdemes ezeket visszahozni, ha a kialakításukkor a szakembereket is megkérdeznék.

Ugyanakkor az útépítéseknél sem ártana a biológusok, ökológusok véleményét kikérni, hiszen ezáltal is lehetne csökkenteni a konfliktusok számát – hangsúlyozta Hartel Tibor. A közönség között ülő másik szakember elmondta, a dél-erdélyi autópálya egyik szakaszán például nem építettek átjárókat az állatoknak, mert a „medveszakértő” miniszter kijelentette, hogy ott nem járnak a medvék. Ám, mivel az illető miniszter volt, s nem vadgazdálkodó, biológus vagy vadász, tévedett, s azon a szakaszon problémát jelentenek az átkelő medvék. „Csak azt érték el, hogy kispóroltak pár százezer eurót abból a szakaszból” – közölte.

Hartel Tibor kiemelte, a medve nem direkt csángál a közutakon, viszont ha egy út kettészeli az élőhelyét, muszáj átmennie rajta. Mint mondta, ha egy medve évekig egy adott területen járt, majd arra hirtelen felhúznak egy utat, autópályát, valamilyen szinten érthető, ha felmegy rá.

A szakember hosszan ecsetelte előadásában azt is, hogy a medvekérdés megoldásában a participatív modellt kellene alkalmazni, azaz több tudományág képviselőinek, szakembereknek és a „medvés” területeken élőknek közösen kellene valamilyen alkalmazható tervet kidolgozniuk. Azonban azt is kiemelte, hogy a tudomány elszakadt a valóságtól, a valós emberek problémáitól, s a participatív modelleket a tudomány művelői és az egyetemek nem kedvelik – inkább felmérések alapján kidolgoznak egy modellt, hogy azt alkalmazzák az érintettek. Azok a kutatók és tudósok, akik mégis a participatív modellt kedvelik, általában elszakadnak az egyetemi köröktől és tanácsadó céget nyitnak.

Hartel Tibor további nehezítő tényezőket osztott meg. Véleménye szerint nagyon sok helyen etetik a medvéket, amely szintén nem vezet sok jóra. Mint mondta, 2016 előtt azért etették a vadállatokat, hogy felpumpálják a populációt, hogy legyen mit levadászni. Ám amióta nincs vadászat, az állomány csak nő, s már meghaladta azt a keretet, amelyet a természetes élőhelyek fenn tudnának tartani.

Egy másik szakember szerint, aki egy Romániában végzett nyugati kutatásra hivatkozott, a populációt szabályozó domináns hímek levadászása sem volt túl kifizetődő, mert ezek a hímek általában kivégezték a kisebb, életképtelenebb bocsokat, fiatal medvéket. (Azok, akik a domináns hímeket túlélték, általában kiszorultak a domináns hímek által felügyelt természetes élőhelyekről és az emberek között kerestek élelmet.) Régebb egy anyamedvének 1-2 bocsa volt, manapság látni 4 bocsos medvéket is emiatt – közölte. Ám az állomány kezd helyreállni, s a domináns hímek idővel újra fogják szabályozni azt. 

A szakember azt is kiemelte, hogy az európai uniós tagállamok a nagyvadak esetében prevenciós és/vagy kompenzációs modellt alkalmaznak, Romániában azonban prevenció nincs és a kompenzáció rendkívül nehézkes. Ma, ha egy gazdának megöli a malacát a medve, azt a gazdának jelentenie kell, majd meg kell várnia, amíg a háromtagú bizottság leellenőrzi, hogy tényleg a medve ölte-e meg a malacot, vagy a gazda ütötte agyon. A háromtagú bizottság egy állatorvosból, egy vadászból és a környezetvédelmi minisztérium képviselőjéből áll, akik például hétvégén nem dolgoznak. Kijön a bizottság, felméri a kárt, majd a vadász és a környezetvédelmi szakember két különböző irodában jelenti az esetet… Emiatt sok esetben a gazdák be sem jelentik a vadkárokat.

Ami a prevenciót illeti, az nincs, mert drága – közölte Hartel Tibor. Mint mondta, Franciaország például évi 50 000 eurót költ medvénként alaposan kidolgozott megelőzési programokra, igaz, összesen 15 medvéje van. Persze lehetne olcsóbb prevenciót is tervezni: egy ház kertjének villanypásztorral való felszerelése 100–700 euróba kerül, egy település megvédése nem lehetne több néhány tízezer eurónál – közölte a szakértő. De hát erre se kap senki pénzt.

A szakember szerint ma a medvekérdés orvoslása a medvés területeken élőkre van bízva, hiszen a kormány egyelőre nem lép semmit a helyzet javítása, megoldása érdekében. Az emberek pedig megoldják maguk a rájuk bízott feladatokat: vannak helyek, ahol alkalmazkodnak az állattal való együttéléshez, sőt lehetőséget látnak bennük és ki is használják őket, például a turizmusban; ellenben máshol nem ennyire toleránsak a lakók, így érdekes eszközökkel kivégzik a medvét. A szakember szerint elsősorban a kommunikáció jelentene megoldást, ha az érintett felek, akár a kormány nélkül, kidolgoznának alkalmazható módszereket, amelyekből mind az ember, mind a medve nyertesen kerülne ki. Mint mondta, közösségi kampányokból, turizmusból lehetne például finanszírozni az említett, olcsó villanypásztorokat…


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

ISMÉT MEGVÉDTE CÍMÉT A KOLOZSVÁRI CFR ...
Krajova–CFR 1907: mindenképpen ...
Önkormányzati támogatás kultúrára és ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ