Egy rózsa, egy könyv, na meg a katalán függetlenség

Egy rózsa, egy könyv, na meg a katalán függetlenség
A Diplocat (Public Diplomacy Council of Catalonia – Katalónia Közdiplomáciai Tanácsa) meghívására Barcelonában tartotta meg éves közgyűlését a MIDAS (Európai Kisebbségi és Regionális Nyelveken Megjelenő Napilapok Egyesülete), amelynek Erdélyből a Bihari Napló, a Nyugati Jelen és a Szabadság is tagja.

A meghívás nem volt véletlenszerű, hiszen a katalánok előtt igen izgalmas hónapok állnak, amelyek végén az sem kizárt, hogy kikiáltják függetlenségüket. Addig pedig nem árt megismertetni Európával a leendő országot illetve a katalán kérdést – hiszen Katalónia sztorija nem eléggé ismert a határon túl –, amihez kiváló alkalom volt a kisebbségi lapokat „összetoborozni” Európa minden szegletéből Barcelonába, ráadásul éppen akkor, amikor a helybéliek könyvekkel és rózsákkal ünneplik védőszentjüket, Sant Jordit, azaz Szent Györgyöt. Kapcsolódó cikkünk itt olvasható.