Dosztojevszkij művek premierje a román színházban

Dosztojevszkij művek premierje a román színházban
Hétvégi premier előadásokkal várja közönségét a Kolozsvári Román Színház: október 10-én és 11-én, esténként 7 órától Tudor Lucanu rendezésében láthatók az Ördögök. Kezdetek és Ördögök. Sztavrogin gyónása című nagyszínpadi előadások, amelyeknek alapjául Dosztojevszkij Ördögök című regénye szolgál. A premiereket élőben is közvetíteni fogják, így otthonról, online is bekapcsolódhatnak az érdeklődők.

Dosztojevszkij 1872-ben fejezte be egyik legnagyobb hatású alkotását: az Ördögök című regény egy csoport demokratikus forradalmár sorsát mutatja be, akik anarchiába akarják taszítani Oroszországot és az általuk képviselt eszmék már-már démoni megszállottjai.

A regény dramatizálásakor Tudor Lucanu nemcsak a főszereplő, Sztavrogin által kiszabott „vörös fonalat” követte, – ez a megközelítés eredményezte az Ördögök. Sztavrogin vallomása című előadást –, de arra is figyelt, hogy értelmezze és közelebb hozza napjainkhoz a műben szereplő karaktereket, ez pedig az Ördögök. Kezdetek című színpadi átdolgozásban érzékelhető. Mindezek eredményeként jött létre az úgynevezett duett-előadás, amely meghív hitünk és létünk mai problémáihoz való viszonyulásunk felismerésére.

Információk és az előadások részletes programja megtalálható az intézmény hivatalos honlapján, a www.teatrulnationalcluj.ro webcímen.