Donald Tuskot választották az Európai Néppárt elnökének (FRISSÍTVE IOHANNIS NYILATKOZATÁVAL)
Vissza

Donald Tuskot választották az Európai Néppárt elnökének (FRISSÍTVE IOHANNIS NYILATKOZATÁVAL)

Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt, az Európai Tanács leköszönő elnökét választotta meg elnökének az Európai Néppárt (EPP) tisztújító kongresszusán, Zágrábban.

A lengyel politikust 491 igen, 37 nem és 12 érvénytelen szavazat mellett választották meg a párt elnöki posztjára, ő volt az egyetlen jelölt. Tusk Joseph Daul francia politikus helyét vette át, aki 2013 óta töltötte be az EPP elnöki tisztségét.

Tusk azt ígérte, az EPP elnökeként harcolni fog a populizmust ellenző szavazók voksaiért. Mint mondta, öt év után belefáradt abba, hogy ő legyen Európa első számú bürokratája.

"Az olyan értékeket, mint a polgári szabadságjogok, a jogállamiság és a tisztességes nyilvános viselkedés, nem fogjuk feláldozni a biztonság és a rend oltárán, mert erre nincs szükség" - hangoztatta.

A kétnapos kongresszusnak több mint 40 országból 2000 résztvevője van. Az eseményre több miniszterelnök és államfő is érkezett, többek között Angela Merkel német kancellár és Ursula von der Leyen, az Európai Bbizottság következő elnöke.

A kongresszus csütörtökön tíz alelnököt is választ, amelyre 12 jelölés érkezett: David McAllister (Németország), Helen McEntee (Írország), Siegfried Muresan (Románia), Averof Neofytou (Ciprus), Petteri Orpo (Finnország), Franck Proust (Franciaország), Paulo Rangel (Portugália), Ivan Stefanec (Szlovákia), Antonio Tajani (Olaszország), Esther de Lange (Hollandia), Mariya Gabriel (Bulgária) és Johannes Hahn (Ausztria) személyében.

Az Európai Néppárt a legbefolyásosabb jobbközép, európai szintű politikai erő: a szervezetnek 39 országból 74 párt a tagja, jelenleg ők adják az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökét is, 17 uniós és 6 unión kívüli ország állam- vagy kormányfője néppárti. Az Európai Parlament legnagyobb frakcióját is az Európai Néppárt adja.

Klaus Iohannis üdvözölte, hogy Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt választották az Európai Néppárt (EPP) elnökévé, és úgy vélte: ez azt mutatja, hogy mind jobban eltűnik a kelet és nyugat közötti szakadék. - Ez egy premier, egy nagyon szép premier. Nagyon jól ismerem Donald Tuskot, és nagyon örülök, hogy nagy többséggel választották meg. Az a tény, hogy az EPP-nek először van kelet-európai elnöke, nyilvánvalóan azt mutatja, hogy az EPP-ben jelentős nyitottság van - mondjuk úgy - az Európai Unió új tagjai iránt. Ez örömmel tölt el bennünket, és egyértelmű jele annak, hogy mind jobban eltűnik a kelet és nyugat közötti szakadék, hisz mi is azt akarjuk, hogy nőjön az életszínvonal és a román társadalom elérje a régi EU-s tagországok társadalmának érettségét - mondta a román államfő. Donald Tuskot szerdán választották az Európai Néppárt elnökévé az EPP zágrábi kongresszusán. Ő volt az egyetlen jelölt, 491 támogató és 37 ellenszavazatot kapott.A lengyel politikus, aki az EPP 1976-os alapítása óta a párt első kelet-európai elnöke, Joseph Daul utódja lesz. Az EPP-nek eddig két belga (Leo Tindemans és Wilfried Martens), egy holland (Piet Bukman), egy francia (Joseph Daul) és egy luxemburgi (Jacques Santer) elnöke volt.

(Fotó: Facebook)


EZ ÉRDEKELHETI
KÜLPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Közel harminc prefektust váltottak le
További öt F-16-os harci repülőgép ...
Magánkórházak is részt vehetnek a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ