Domokos Gézára emlékeznek halálának tizedik évfordulóján

Domokos Gézára emlékeznek halálának tizedik évfordulóján
Az erdélyi magyar művelődésszervező, író és politikus halálának tizedik évfordulója alkalmából nyilvános megemlékezést szervez a Domokos Géza Egyesület és a Kriterion Alapítvány június 26-án Csíkszeredában, valamint 27-én magánjellegű megemlékezést Zágonban, olvasható az egyesület közleményében.

Domokos Géza vezetése alatt (1969–1990) a Kriterion Könyvkiadó a magyar szépirodalom és tudományosság tekintélyes és sikeres műhelyévé vált. Saját vallomása szerint a Kriterion sikerét egyaránt köszönhette szerzőinek, szerkesztőinek, terjesztőinek, olvasóinak, valamint az önkéntes történészekből, írókból, műfordítókból, kutatókból álló tanácsadói testületének. Elkötelezett híve volt a magyar és román kultúra egymásrautaltságának. A magyar mellett, a Kriterion román, német, szerbhorvát, ukrán, jiddis, szlovák, orosz, tatár és török nyelven jelentetett meg műveket.

A romániai rendszerváltást követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyik alapítójaként és elnökeként (1989–1993) vallotta, hogy a romániai magyarság nemzeti céljai elválaszthatatlanok az ország jogállam-, gazdasági reform-, illetve a demokráciát és jólétet megalapozó polgári erény-igénytől.

A 2011-ben alakult Domokos Géza Egyesület a köz szellemi gyarapodását célzó szakmai beszélgetések, diákképzések, fiatalok támogatása, teljesítmény-jutalmazások és a névadó hagyatékának ismertetése révén kívánja ápolni Domokos Géza emlékét, olvasható a közleményben.

(Borítókép: Domokos Géza 1997-ben. Ádám Gyula felvétele)

 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Jövőre kilencvenedik életévét töltené Domokos Géza, a Kriterion Könyvkiadó alapító igazgatója, így a róla elnevezett Egyesület részére 2018 értelemszerűen Domokos Géza Éve, derül ki a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből. Egy esztendővel később, a Kriterion ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, így a Domokos Géza Egyesület a Kriterion Évének tekinti 2019-et.
KultSzínTér