Cunami-riasztás Japánban a 7,3-as erősségű földrengést követően

Cunami-riasztás Japánban a 7,3-as erősségű földrengést követően
Földrengés történt Japán északi részén, a Fukusima tartománybeli Namie városától nem messze helyi idő szerint 23 óra 40 perckor. A földrengéssel egy időben cunamiriasztást adtak ki, amely Fukusima és Mijagi tartományokra vonatkozik. Egyelőre egyméteres hullámokra kell számítani. Fukusima prefektúra teljes területére piros riasztást adtak ki, míg Mijagi tartomány északi és déli részein piros, középső területén narancssárga riasztás van érvényben.

A környező tartományokban szintén riasztást rendeltek el. Ibaraki, Tocsigi, Niigata, Jamagata és Ivate prefektúrákban sárga riasztás lépett életbe a földrengés miatt. Az NHK japán állami televízió szerint egyes területeket már elérhetett a szökőár.

A Japán Meteorológiai Szolgálat információi szerint a rengés epicentruma hatvan kilométerrel volt a tengerszint alatt, az ország északi partjai mellett. Az esetleges károkról, illetve áldozatokról egyelőre nincs információ.

A földrengés sújtotta területet 2011-ben egy 9.0-s erősségű földrengés rázta meg, amelyben a Fukusima Daiicsi atomerőmű három reaktora megsérült.

A Tokiói Elektromosművek Vállalat (TEPCO), amely a Fukusima Daiicsi karbantartását végzi a 2011-es Nagy Kelet-Japán Földrengés óta, úgy nyilatkozott: az erőmű alkalmazottai már keresik, hogy a mai földrengés során keletkezett-e bármilyen kár.

A hatóságok nem jelenettek szokatlan jelenségeket a Tokiótól északra fekvő Ibaraki atomerőműveiben. Friss jelentéseik alapján a fukushimai atomerőmű egyes és kettes blokkjaiban sem történt kár.

A földrengést Észak-Japán jelentős részében érezni lehetett. A fővárosban, Tokióban is, ahol az egyébként földrengésbiztos épületek nagyon kilengtek.

A Japán Meteorológiai Szolgálat arra kérte a lakosokat egy Twitter-üzenetben, hogy ne menjenek közel a parthoz, és oda, ahol korábban erős rengéseket tapasztaltak.