Cselekedjünk az úthenger ellen!
Vissza

Cselekedjünk az úthenger ellen!

„Mindenütt a neoliberalizmus tör utat” – írta hozzászólásában valaki. ’Neoliberalizmus’ alatt a feltörekvő és faragatlan kapitalizmust értette, azt, amelyiknek fogalma sincs, miben áll a kultúra, amelyiknek kizárólag a pénz számít, és valójában egyáltalán nem liberális.

Nevezzük bár így vagy úgy, a nagyváradi Familia és Várad című folyóiratok autonómiáját ért súlyos döntés, amelyet a Bihar megyei tanács hozott, valójában ellehetetleníti ezeket az intézményeket. A megyei könyvtár fennhatósága alá helyezi őket, annak egyik részlegévé válnak, kevesebb alkalmazottjuk lesz, és megszűnik a jogi személyiségük. Szűcs László, a Várad főszerkesztője január elsejétől felmond, Traian Ștef, a Familia főszerkesztője, szintén, Ioan Moldovan lapigazgató funkciója pedig eltörlődik.

Érdekes, hogy nyolc évvel ezelőtt szintén a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyik személyisége, Ciprian Dobre, Maros megyei tanácselnök terjesztette elő ugyanezt a nagyszerű konstrukciót, de hálistennek sikerült megakadályozni. Ám, hogy ez a mostani indítvány „átment”, az sajnálatos precedenst teremt, és a kultúra barátai ismét aggódhatnak.

Ilie Bolojan, a korábban sokat dicsért nagyváradi polgármester, aki most a megyei tanács elnöke lett, úthenger módszerrel vitte át az akaratát, és mert a helyhatósági választásokon pártja fényesen győzedelmeskedett, az RMDSZ pedig az EMNP-nek „köszönhetően” alulteljesített, senki sem állhatott az útjába. Szűcs László felajánlotta, adjon a megye annyi pénzt, amennyi annak a könyvtári részlegnek kellene, ők majd más forrásokat is próbálnak felkutatni. Bolojan azonban nem hallgatott a jó szóra, és megszavaztatta saját ötletét.

A küzdelem még nem ért véget, hiszen a hétfői petíciónak nagy nézettsége lett, e cikk írásának idején 2112-en írták alá, és talán az RMDSZ-es politikusok is akcióba lendülnek – a civil szféra és a politikum együttesen megállíthat egy ilyen fejetlenséget. A jogi személyiség nélkül maradt lapok nem tudnak pályázni, nem tudnak létezni gyakorlatilag, minden döntésükhöz engedélyt kell kérniük valaki mástól. Ne feledjük, a Familiában debütált Mihai Eminescu, a Várad pedig kismillió kulturális esemény motorja volt a városban.

A tervek szerint a színházban, a filharmóniában is leépítések lesznek, gazdasági érvekbe burkolt hozzá nem értés tarol. Mint Madách falanszterében, Michelangelo nemsokára nálunk is széklábat farag, hiszen a tehetségének semmi egyéb haszna nincs.

Addig viszont, amíg mindez véglegessé válik, hallathatjuk a szavunkat. A kultúráért aggódók vonítása talán elhallatszik a bársonyszékekig.

(https://www.peticiok.com/tiltakozas_a_familia_es_a_varad_folyoirat_megszuntetese_ellen)


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Nyolc magyar filmet láthat a közönség a ...
Egyelőre nem terveznek megszorító ...
A jegybank 4,75 százalékra emelte az ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ