Az első írás szinte már diadalmas hangnemben jelentette be, hogy amerikai kutatók kidolgoztak egy technikai rendszert, melyek segítségével beszélni nem tudó emberek agyában zajló elektromágneses folyamatok alapján képesek beszédet szintetizálni, azaz megszólaltatják a beszélni nem tudó alanyok gondolatait. Az agy ugyanis nem közvetlenül gondolatokat közöl a hangképző szervekkel, csupán hangképző utasításokat, melyek kivitelezésében a száj és a garat több mint száz izomrostja vesz részt. Az agyi utasítások által vezérelt géphang nem csak a beszéd megjelenítésére képes, de annak érzelmi felhangjait és zeneiségét is reprodukálhatja.
A fejlesztés alatt álló technológia egész sor veleszületett vagy szerzett fogyatékosság megszüntetésére válhat alkalmassá. A találmány agyi érkatasztrófák, ún. Little-kór, újszülöttkori agysérülés, amiotrofiáslaterálszklerózis, Parkinson-kór,sclerosis multiplex, skizofrén állapotok és sok más kór kezelésére használható. A kutatók eufóriája tehát érthető.
Az én eufóriám azonban erős szorongással is társul. Hiszen ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a tudomány már a közvetlen jövőben arra is alkalmassá válhat arra, hogy olvasson a gondolatainkban, azaz szándékaink ellenére beszéltessen bennünket. Tudjuk, hogy az agy a néma gondolkodás során is elküldi a hangképzőszerveknek a megfelelő utasításokat, de ezeket valahol útközben más agyi mechanizmusok blokkolják. Már csak az a feladat, hogy ezeket a gátlásokat feloldjuk.(A gátlások, ha valaki részegen vagy betegen félrebeszél vagy álmában megszólal, spontán módon is feloldódhatnak.)Az agykutatás és a technika mai szintjén ez aligha ütközhet komoly akadályokba. És akkor a titkosszolgálatok vallatószóbáiban a legtitkosabb gondolatainkról és érzelmeinkről is magunk fogunk beszámolni. Fölöslegessé válnak a fizikai és lelki tortúrák.
A kínzások majd csak ezután következnek, hiszen az egységes és oszthatatlan nemzeti közösségek kialakítása érdekében a tudománynak meg kell szabadítania bennünket a többségétől eltérő nyelvi-kulturális-vallási eltévelyedéseinktől,hogy önfeledten beolvadhassunk a többségi társadalmakba. (Ez sajnos nem csak kínai álom, még csak nem is romániai, voltaképpen Nyugat-Európa vezető elitjei is efféléről álmodoznak…)
A Szabadság egy másik írása ennek az integráció gyanánt eufemizált beolvasztási folyamatnak a titkaiba avathatott be némileg. A világ második legnagyobb gazdasági és műszaki hatalmában, Kínában ugyanis ez az „integráció” már javában zajlik. Az északnyugat-kínai HszincsingUjgur Autonóm Tartományban olyan, milliós embertömeg módszeres átnevelésére szakosodott (koncentrációs?) tábor működik, mely a muszlim hitű „autonómokat” hithű kínaiakká neveli át. Az AFP francia hírügynökség – pakisztáni üzletemberek elbeszélései alapján – arról tudósít, hogy átnevelt kínai származású feleségeikre maguk sem ismerhettek rá. Az asszonyokat csak feltételesen bocsátották szabadon, azzal a céllal, hogy felmérhessék, tudnak-e immár „alkalmazkodni” a kínai társadalomhoz. Tudnak. Nem imádkoznak többé, disznóhúst sem fogyasztanak, egy kukkot sem ejtenek arról, hogy mi történt „odabent”, mivelhogy a legközelebbi rokonaikat is a kínai hatóságok virtuális besúgóinak tekintik.
Ezt a poszt-posztmodernnépnevelő tevékenységet a kínaiak is a legkorszerűbb technológiákra alapozzák. A kínai rendőrség mobilalkalmazásokkal figyeli az ujgorokat. (És nyilván nem csak őket.) Az arcfelismerő technológia nem csak a mobiltelefonokba van beépítve (az enyémbe is), a kínai hatóságoknak bármely pillanatban lehetőségük van arra, hogy Kínábanvagy a világ bármely táján bárkit azonosítsanak, aki telefonjaikat működteti. Kína ezen felül mindent átfogó megfigyelőkamera-rendszerrelis be van hálózva. A kamerák nem csak az arcvonásaik, de a járásuk alapján is felismerik, sőt a megfelelő kisebbségi csoportba is sorolják az utcai járókelőket. A hatalmas információtömeget szuperkompjuterek osztályozzák, majd juttatják el a megfelelő „szervekhez”.
Olyan, hogy privátszféra, gyakorlatilag nem létezik. Ha az amerikai találmányt (akárcsak az atomerőművet és az atombombát) összeházasítjuk a kínai követelményekkel, nyilvánvalóvá válhat, hogy Kína a kommunista társadalom megvalósításának valóban végső stádiumához közeledik. Miután megelőzi Amerikát, minden kommunista diktátor utólag elérhetetlennek bizonyult nagy álmát, a tökéletesen új ember kialakítását is tető alá hozhatja. A közvetlen pártvezetés – ha hasznosnak véli– egy milliárd – a kínai társadalom felemelő igényeihez igazított– élő robotot indíthat el a kommunizmus újabb csúcsai fel. S nyilván az amerikaiak sem adhatják fel. Nekik is megvannak a maguk nem kevésbé felemelő kapitalista csúcsai. A kereskedelmi háború nézetem szerint máris erről szól…
S egyik rendszer sem bukhat már meg, hiszen a demokratikuscentralizmus és kapitalista jogállam kiválasztottjai saját képükre és hasonlatosságukra „klónozták” a teljes „közösséget”.Bármikor bárki a helyükbe léphet.
Georg Orwellnek (lásd 1984 és Állatfarm) szegényes volt a fantáziája.Pedig kétségtelenül volt neki. Így aztán minekünk, fantáziátlanabb halandóknak (micsoda áldás, hogy egyelőre legalább halandókmaradhatunk), esélyünk sincs rá, hogy akárcsak többé-kevésbé időtálló disztópiákat eszeljünk ki. A valóság amúgy is túlszárnyal majd minden képzeletet.
Megoldást nemigen látok. Ha csak a természet (implicite Isten) fel nem lázad elfajzott teremtményei ellen, s egy kis özönvízzel, tűzesővel észhez nem téríti - legalább Noé kevéske utódait.
Bábel tornya (a szándék szerinti) minden esetretovább épül…
