Bolygónk jövője - Gondolatok Jorgen Randers 2052 című könyvéről

MÁTHÉ CSABA

A világ vezető környezettudósai, nagyon sok neves közgazdász, sőt politikusok is megkongatták a vészharangokat az utóbbi évtizedekben bolygónk és főként az emberiség jövőjével kapcsolatban. Jorgen Randers a Római Klub tagjaként részt vett egy 1972-ben megjelent kötet megírásában, amely az azt követő 40 évre próbált előrejelzést adni. 2012-ben aztán megjelent a 2052 című könyve sok prominens személyiség (főleg zöldpárti döntéshozók, gondolkodók és aktivisták, biológusok, közgazdászok) közreműködésével, amelyben további négy évtized várható történéseit igyekezett megjövendölni.  

A National Geographic 2020/áprilisi száma az fejtegeti, hogy a világ 1972 óta sokat fejlődött: jóval kevesebben éheznek, többen részesülnek oktatásban, a technika vívmányaiban – mindent összevetve az emberiség jobban él. Ettől függetlenül civilizációnk veszélyben van. A koronavírus járvány kétszáz világszerte híres embert késztetett arra, hogy globális felhívást tegyenek közzé. Ebben leszögezik, hogy az ember tönkreteszi a természeti környezetét, és a környezet rombolása miatt új, nagyon veszélyes kórokozók kerülnek a közelünkbe. Amikor pedig az ehhez hasonló katasztrófák el is múlnak, tanulnunk kellene belőle és nem folytatni a harácsoló, bolygónkat kiszipolyozó életmódot, ami előbb-utóbb civilizációnk összeomlásához fog vezetni. Az alábbi elmélkedést elsősorban Randers könyve köré építettem, de több kitekintést is tartalmaz, amely más forrásokra is támaszkodik és figyelembe veszi, hogy 2012 óta is eltelt már nyolc év, azóta pedig nagyon sok minden történt.

A szerző három nagy részre tagolta a könyvet. Az I. részben foglalkozik a matematikai modellekkel, amelyek segítségével megszületett az előrejelzés. A II. rész mutatja meg, hogy a Randers-féle munkacsoport milyen eredményekre jutott a matematikai modellezés alapján, majd a III. fejezet elemzi ezeket az előrejelzéseket, megmutatja, hogy a különböző régiók, országok milyen sajátos pályát írnak le a jövőben és tanácsokat ad, hogyan éljünk a következő évtizedekben. A könyv fő mondanivalóját is három kérdés köré lehet csoportosítani: 1. mi várható gazdasági, világnézeti és ökológiai téren; 2. milyen lesz a világpolitika, milyen politikai rendszerek fognak kedvezni a pozitív változásoknak; 3. hogyan éljünk a jövőben. Lássuk hát.

Mi várható?

Jól érzékelhető a szerző baloldalisága. Egy magamfajta kelet-európai például nem tud mit kezdeni az olyan kijelentésekkel, hogy a világ gazdagabbik felén is óriásiak a különbségek a gazdag és a szegény rétegek között, én ugyanis szívesen elcserélném a státuszomat egy kanadai alsó-középosztálybelivel. Ebből eredezteti, hogy majd olyan feltörekvő gazdaságok fognak uralkodni, mint a kínai, és ők fognak elől járni az alternatív energiák felhasználásában. Nos, én csak annyit tudok, hogy a jelenlegi elnyomó kínai rezsimben még hatalmasabb különbségek vannak a nyugati, sivatagos területen élő szegények és a keleti partvidék nagyvárosaiban élő módosabbak közt. Arról nem is beszélve, hogy jelenleg a kínaiak járnak elől a környezetszennyezésben, s a CO₂ kibocsátásuk sem kicsi. A koronavírus járvány során kitisztult ugyan a levegő Kína felett, de biztosak lehetünk benne, ez nem fog sokáig tartani.

Rájön-e majd az emberiség, hogy életmódot kell változtatni és nem jó a fogyasztói társadalom? Szerintem nem. Életmód változtatáshoz nem elég felismerni, hogy baj van: az is kell, hogy tényleg valami nagyobb kataklizma történjen, és talán akkor fogunk cselekedni. Már csak abban bízhatunk, hogy ez a kataklizma csak figyelmeztetés lesz, s a bolygónk éghajlatának, vízgazdálkodásának a megváltozása visszafordítható lesz. Ez azonban nem előrelátható. Randers valamivel kevésbé pesszimista ebben a tekintetben, én azonban az erősebben borúlátók félelmeit osztom.

Meddig tart a gazdasági növekedés? A szerzővel egyetértek abban, hogy nem lehet az egész világra kiterjeszteni egy ilyen előrejelzést. Ha Délkelet-Ázsia is el szeretné érni ugyanazt a GDP szintet, mint Észak-Amerika két fejlett állama, Japán és Nyugat-Európa rögtön szembesülni fog bolygónk véges eltartó képességével. Azonban naivság lenne tőlük azt kívánni, hogy legyen inkább egy felvilágosult diktátoruk, aki a fenntartható és élhető világ felé fogja őket vezérelni. Miért? Ott is mindenki autót akar. És ki fogja saját magát felvilágosult diktátornak tartani? Talán a mai brazil elnökhöz hasonló valaki, aki elfüstöli saját őserdejét rövid távú népszerűségért és gazdasági növekedésért?

Népességnövekedés, a GDP/termelés és a fogyasztás előrejelzése. Randers szerint a jelenlegi és a közelmúltban jellemző népességszaporulat adatai alapján az évszázad közepére megáll a népességnövekedés, majd csökkenni kezd. Egészen a közelmúltig mindenki a népesség robbanásszerű növekedésétől tartott, de ma már egyre többen tartanak attól, hogy ellenkezőleg, a következő évtizedekben lelassul a növekedés, majd megfordul a görbe. Egyesek szerint rohamosan, pl. új betegségek, járványok miatt. Ezzel párhuzamosan az össz-GDP és produktivitás növekedése lassul, stagnál, majd enyhén csökken, ugyanakkor, az évszázad második felében a népességcsökkenés miatt az egy főre számított GDP és fogyasztás enyhén emelkedni fog. Mindeközben a klíma tovább fog romlani (melegedni). Amikor a szerző ezt a témakört boncolgatja. eltűnik a bevezető fejezetekre jellemző relatív optimizmus. Arra a következtetésre jut, amit magam sem győzök elégszer hangoztatni: az emberiség csak akkor fog igazán cselekedni, „amikor már ég a ház”.Egyre többen részesülnek a technika vívmányaiban

Generációk közti konfliktusok várhatóak a következő években. Eszerint a fiatal generáció megelégeli, hogy az egyre inkább öregedő társadalomban ők tartják el a nyugdíjasokat, azokat, akik ráadásul egy csúnya világot hagytak rájuk. Majd a fiatalok lesznek azok, akik a megújuló, nem környezetszennyező energiaforrásokat fogják használni, s megtisztítják a környezetünket. Már nem lesznek hajlandóak őseik bűneit felvállalni, ehelyett egy zöldebb Földért harcolnak majd. Ez a téma megérne egy külön esszét, mert a mai internet- videojáték- és karrierközpontúság éppen hogy nem kedvez annak, hogy a fiatalok a valódi értékek felé forduljanak. Persze, hogy vannak fiatalok, akik egy alternatív, élhetőbb világot szeretnének, sokan dolgoznak is érte, csakhogy én nem vagyok biztos abban, hogy ők vannak többségben. Az viszont tény, hogy a mai tizen-/huszonéves/ harmincas korosztály egy tekintélyes része pontosan tisztában van a mai világ bajaival, s keresi az alternatív megoldásokat.

Energia és CO₂. Ez a fejezet sok olyan elemet tartalmaz, amit máshonnan már ismerünk. Az energiafelhasználás 2052-ig hatékonyabb lesz, csökkenni fog a fosszilis üzemanyagok és nőni fog, illetve olcsóbb lesz az alternatív energiaforrások (szél-, nap- és vízi energia) felhasználása, miközben visszaszorulnak az atomerőművek. Ez a változás azonban túl lassú lesz ahhoz, hogy a melegedést alacsony szinten tartsuk, talán az évszázad végére fogjuk olyan szintre csökkenteni a CO₂ kibocsátást, hogy érdemben csökkenjen - nem a felmelegedés, csak annak a mértéke. Addig azonban elolvad a nyári sarki jég, legalábbis az Arktiszon - ahol emiatt felborulnak a sarkvidéki ökoszisztémák -, sok trópusi régió közel vagy egészen lakhatatlanná válik és a melegebb éghajlati övek a sarkok felé húzódnak. Ne feledjük, hogy ez a könyv azt jósolja (2012-ben), hogy 2052-re a légköri CO₂ szint meghaladja a kritikus 400 ppm mértéket és a klímaváltozás nagyon nehezen lesz kontrollálható - márpedig ez a széndioxid szint most, 2019 végén - 2020 első felében már valóság!

A stabil klíma vége? Amikor először hallottam a globális felmelegedésről, kételkedtem abban, hogy ezt főleg az ember okozza. Ma már viszont egyértelmű az ember hatása. Hihetetlen gyorsasággal olvad pl. az arktiszi tengerjég. A klímaváltozásnak beláthatatlan következményei lesznek, az ökoszisztémákra, de főleg az emberre nézve. A könyv főszerzője optimista, hisz abban, hogy az ember bölcsen belátja majd, tennie kell valamit, csökkenteni kell pl. a fosszilis üzemanyagok használatát. A könyv megjelenése idején (2012) nem lehetett tudni, hogy 2016. novemberében az Egyesült Államoknak olyan elnöke lesz, aki országát kilépteti a nemzetközi klímaegyezményről vagy egy közéleti személyiség azt fogja mondani, hogy a klímaváltozás vaklárma, amit különböző lobbicsoportok által pénzelt hisztérikus környezetvédők gerjesztenek és céljaik elérésére beteg kislányokat (itt Greta Thunbergre utal) használnak fel. Ugyanakkor, épp most született meg Németországban az egyik első klímavédelmi törvény, amely kimondja, hogy az elkövetkező évtizedekben fokozatosan megemelik a vállalati széndioxid kibocsátás adóját, illetve nemrég Norvégiában foglalták törvénybe, hogy a benzin/gázolaj meghajtású személygépkocsikat fokozatosan kivezetik, s villanymeghajtású autókkal helyettesítik. Tehát, minimum egy-két helyen változás volt és továbbiak várhatóak rövid- és középtávon - csak abban nem vagyok biztos, hogy ez általánossá válik.

Élelem és fenntarthatóság. Ez a fejezet arról szól, hogy 2052-ben bolygónk még élelmezni tudja az emberiséget, de nem árul el nagy titkot azzal, hogy kijelenti, komoly problémák lesznek. Talán mi nem vagyunk halevő nemzet, de sokfelé alaptáplálék a hal. Az édesvízi természetes halállomány már most a „halászhatóság” határán van, de ez a probléma hamarosan bekövetkezik a mennyiségében és minőségében rohamosan csökkenő tengeri halállományban is, így a boltban megvásárolt hal egyre inkább mesterséges haltelepekből fog származni. A többit tudjuk: a trópusi, sőt a mérsékelt égöv egyre nagyobb területei válnak majd lakhatatlanná a magas hőmérséklet és az elsivatagosodás miatt. A hideg égöv melegedni fog - ezzel a tundra is lakható lesz, az éghajlati zónák észak felé, hegyvidéken felfelé tolódnak. Kanada vagy Szibéria északi részén nagyvárosok épülnek. Egyre kevésbé valószínű, hogy ez a folyamat visszafordítható lesz és ezen nem fognak érdemben segíteni olyan változások, mint pl. a környezetszennyező fémbányászat visszaszorulása és a ritkafémek visszanyerésének (újrahasznosításának) előtérbe kerülése. Az ún. természet szigetszerűen elhelyezkedő nemzeti parkokra korlátozódik, amelyek hosszú távú fenntarthatósága kétséges. A trópusi esőerdők zöme az extenzív földművelés miatt eltűnik, ami szintén komoly éghajlatváltozáshoz vezet.

Ami Európát illeti: az előrejelzés szerint északi része lakhatóbb, ugyanakkor a mediterrán térség forró, száraz és talán lakhatatlan lesz, aminek két következménye eléggé valószínű: (a) fokozódik a dél-észak irányú népvándorlás és (b) az európai szövetségek átíródnak, elképzelhető egy észak-európai szoros szövetség kialakulása, sőt az EU szétesése! Ez utóbbiról most még nincs szó, de Európa most kevésbé tűnik egységesnek, mint korábban. Ennek persze most még ideológiai-politikai és nem ökológiai oka van, s a mostani koronavírus járvány is azt mutatta, az EU egésze nehézkesen hozza meg a pénzügyi, gazdasági, vagy éppen járványügyi döntéseket.

A trópusi, sőt a mérsékelt égöv egyre nagyobb területei válnak majd lakhatatlanná a magas hőmérséklet és az elsivatagosodás miatt

Van olyan jóslat, ami egyelőre úgy tűnik, nem válik be, pl. az USA esetében 2020 környékére már a jövedelmek emelkedési ütemének lassulását vizionálja, ez egyelőre nem látszik. Bár ez a könyv elsősorban a globális felmelegedés és a gazdaság kapcsolatait boncolja, meglepő, hogy nem esik szó benne a világjárványok nagy valószínűségéről. Persze, a mostani koronavírus járvány inkább a globalizációnak és nem a felmelegedésnek tulajdonítható, ti. hogy mindenki mászkál jobbra-balra szerte a világban. Az Ebola, az AIDS vagy a korábbi SARS is hasonló módon terjedt el. A biológus társadalomnak sincs talán jobb ötlete annál, minthogy, az emberi populáció elért egy olyan növekedési értékhez, amikor már más szervezetek szabályozzák a létszámát - az más kérdés, hogy itt egy vírusról van szó, ami nem is élőlény (lásd az interjút Jordán Ferenccel, NatGeo Magyarország, 2020. május). Tény azonban, hogy a sarkvidéki jégtakarókban (Szibériában, Alaszkában) rengeteg, a tudományra nézve új mikroorganizmust találtak. Bár a legtöbb ilyen szervezet valószínűleg ártalmatlan szaprofita, mi lesz, ha van közöttük emberi patogén, amely „kiszabadul”, ha a jégtakarók elolvadnak (HVG 2020/18)? Szathmáry Eörs, a Klímaváltozás és Magyarország című, nemrég megjelent könyvben ezért felveti annak a lehetőségét is, hogy a globális felmelegedés miatt a mi tájainkon is felüthetik fejüket olyan fertőzések, amelyek kórokozói visszaszorulnának, ha télen a régi hideg volna. Megfontolandó! Egy szó, mint száz, sokan mondják, a mostani járványnak lesz olyan hozadéka, hogy az emberiség más életformára fog berendezkedni. Ugyanis akár azt is mondhatjuk, hogy a globális felmelegedés, a környezetpusztítás nemcsak az életminőséget rontja, de pusztító globális járványokat is elindíthat. Tehát, el kell kezdenünk harmóniában élni a bioszféra egészével, nem pedig tönkretenni azt. A bioszféra ugyanis a jelenkori változásokat túlélheti, ha így folytatjuk tovább - de nem biztos, hogy az emberiség is!

A COVID-19 által kiváltott 2020-as világjárvány rávilágít a mai világ legfontosabb bajára: a 8 milliárdos emberiség nem jött rá arra, hogy egy fajhoz tartozunk, és csak hajszál választ el minket nemcsak a civilizáció, hanem a faj megszűnésétől. Amikor tényleg ég a ház, és minden jel arra mutat, hogy csak az emberiség összefogása segíthet, akkor sem tudjuk ezt megtenni. Kína, az Egyesült Államok és Európa úgy viselkedik, mint akik nem is tartoznak össze. Amíg az emberiség nem működik együtt, nemcsak az egyes népek, de az emberiség van pusztulásra ítélve. Látva, hogy ma Amerika egy agresszív elnök és egy erőtlen elnökaspiráns között elvesztette azt az irányt, ami miatt tiszteljük, Kína válhat a legfontosabb világhatalommá, hacsak a most még viszonylag gyenge EU - amely kétségtelenül a „zöld út” felé halad - erőre nem kap. Lássuk, mit hoz a jövő.

A jövő politikája 

A nem-materiális jövő és 2052 szelleme: itt esik szó arról, hogy az ember mindig csak a rövidtávú érdekeit nézte, és megint csak, sok mindent nem fogunk tenni, amíg körmünkre nem ég a gyertya. Csakhogy a rövid távú ökológiai katasztrófák már itt kopogtatnak, lásd a velencei áradásokat vagy a brazil, illetve ausztrál tüzeket. Pont az említett utóbbi két esetben látjuk, hogy az érintett országok kormányzata behunyja a szemét, nem vesz tudomást arról, hogy talán visszafordíthatatlan romláshoz asszisztálnak vagy éppen járulnak hozzá. A brazil elnök bátorítja az esőerdők irtását, az ausztrál miniszterelnök pedig csak arra gondol, hogy a kőszén az országa fő exportcikke, így nem érdekelt abban, hogy csökkentse a CO₂ kibocsátást. Ugyanakkor, ha a német ökotörvényre vagy arra gondolunk, hogy Norvégia nemsokára betiltja az elektromos autók kereskedelmét és használatát az országon belül, igenis látjuk, hogy vannak pozitív, előremutató lépések is a globális felmelegedés megfékezésére. A jelen könyv azt vetíti előre, hogy a jövőben erősebb kezű, „zöldorientált” kormányok lesznek, én viszont hangsúlyozom, ez akkor fog bekövetkezni, amikor már tényleg nagy és talán visszafordíthatatlan lesz a baj.

Kétségtelen, hogy a liberalizmus nem kedvez a Föld-barát gondolkodásnak. Ez az ideológia az egyén szabadságát hirdeti, azt, hogy önmagát valósítsa meg, hogy az egyén a legfontosabb. Az illiberalizmus viszont erősen korlátozná az egyén szabadságát, ez a diktatúra táptalaja, és mint ilyen, egy szűk elitkör szinte kizárólagos döntési jogát hirdeti. Ez pedig mindig magában rejti a veszélyt, hogy az elit rossz, a társadalom és az egész bolygó számára kedvezőtlen döntéseket hoz. Az ideális társadalomban tehát a liberális elvek harmonikusan egyesülnek az állam felelősségteljes gondolkodásával. Ilyen viszont gyakorlatilag nincs.

A rossz döntőképességű demokrácia vége? Itt a szerző és társai abban tévednek, hogy az EU lassú döntési képességét és határozatlanságát összetéveszti magával a demokráciával. Ismét felkínálja a felvilágosult diktatúra lehetőségét, megint csak tévút.

Végül néhány optimista jóslat: a szerző és társai azt vetítik előre sokadszorra, hogy a tömegek, ezért a politikusaik is be fogják látni a fenntartható fejlődés jelentőségét és az üzleti élet is ebbe az irányba fog menni. Hát, majd meglátjuk.

Hogyan éljünk?  

A zárófejezet arról szól, a szerző milyen tanácsokat ad nekünk, akik az utána következő, de már nem fiatal generáció vagyunk - hogyan éljünk, mit tegyünk a továbbiakban? Elérkeztünk a lényeghez, ami gondolatébresztő, s amivel érdemes vitatkozni. Nézzük csak, miről van itt szó-itt csak a számomra legfontosabbnak tűnő pontokat sorolom fel:

1. Ne az anyagi jólétet hajszold, másban keresd a boldogságot! Próbáld jól érezni magad, de ne a pénz irányítson! A GDP növelés hajszolása vezetett oda, hogy ma már komolyan kell aggódnunk az emberi civilizáció jövője miatt.
2. Ne akard azokat a dolgokat élvezni, amelyek úgyis eltűnnek! Pl. a csendes vidéki életet! Az urbanizáció egyre erősebb lesz az elkövetkező évtizedekben, mert az emberek a nagyvárosokban fogják biztonságban érezni magukat. A vidék kiürül, részben a szeszélyesebbé váló időjárás miatt. Így szól az előrejelzés.
3. Próbáld megszeretni a virtuális valóságot, pl. nézzél régi természetfilmeket az érintetlen vadonról!
4. Ne tanítsd a gyermekedet, hogy szeresse a természetet, mert az néhány évtized múlva úgysem fog létezni! Vagy legalábbis, jó északra kell költözni, hogy Európában összefüggő erdőt lássunk. A mostani előrejelzések szerint Magyarországot is az elsivatagosodás veszélye fenyegeti és már most is, az egyre melegebb és szárazabb klíma miatt hamarabb tavaszodik, és a mediterrán eredetű növényfajok elkezdték kiszorítani az őshonos fajokat. A tölgyeknél ez a jelenség sajnos elég markánsan látszik: a kocsányos és a kocsánytalan tölgyesek egyre inkább visszaszorulnak.
5. Ha szereted a biológiai változatosságot, próbáld most kiélvezni! Kapcsolódik az előzőhöz. A biológiai sokféleség –vagyis az érintetlen természet- sok helyen már ma is csökkent vagy eltűnt.
6. Most látogasd meg a világ természeti és kulturális szépségeit, mielőtt mindent ellep a tömeg! A Yellowstone parkot vagy az Uffizi képtárat már ma is tömegek ostromolják és ez a globalizáció fokozódásával még inkább így lesz a jövőben. Mindenkiben kialakul az az érzés, hogy menekülni kell a megszokottból. Mert szinte sehol sem lesz jó. Ez nyugtalanító előrejelzés, amit a magam részéről nem tudok megcáfolni.
7. Költözz olyan helyre, amit a felmelegedés kevésbé érint! Vagyis Skandináviába, annak is az északi részére. Ez azért nem olyan könnyű. Az ember már csak ilyen, ragaszkodik ahhoz a helyhez, amelyben az ősei is éltek.
8. Költözz olyan országba, ahol a kormány gyors, de észszerű döntéseket hoz! Randers nem hisz a demokrácia mai modelljében, mert úgy gondolja, a liberális társadalmak teszetoszák, és az egyéni jogok elsőbbsége miatt nem részesítenek előnyben olyan döntéseket, amelyek rövid távon nem, de hosszú távon a legszélesebb tömegek számára előnyösek. Amivel nem értek egyet, az Kína istenítése, a szerző úgy tekint rá, mint egy felvilágosult diktatúrára. A mostani koronavírus járvány is azt mutatja, hogy Kína nem tud, vagy talán nem akar a világ többi részével együttműködni, ugyanakkor egyértelműen világuralomra tör.
9. Legyél tisztában azzal, hogy milyen környezeti következményei lehetnek az életmódodnak!
10. Próbálj olyan állást keresni, ahol újrahasznosítással, megújuló energia hasznosításával, termelésével foglalkoznak! Különben elveszítheted a munkádat (mivel a következő évtizedekben előtérbe kerülnek a megújuló energiaforrások) vagy a lelkiismereted lesz rossz!
11. Győzd meg a gyermekeidet, hogy megtanulják a mandarin nyelvet! Vagyis, mondj le arról, hogy a jövőben a nyugati értékrend fog uralkodni.
12. Vállalkozóként vigyázz, hogy olyan befektetéseid legyenek, amelyek nem váltanak ki konfliktust a társadalomban! Értsd, ne járulj hozzá ahhoz, hogy ez a bolygó még kevésbé legyen élhető. Semmi olyat ne tégy, amelyet a lelkiismereteddel nem tudsz megbékíteni! Próbáld megérteni, hogy hosszú távon neked is érdeked a fenntartható fejlődés!
13. Ha politikusként választásokat akarsz nyerni, győzd meg hallgatóságodat, hogy a fenntartható fejlődés rövidtávú érdek - ha valóban aggódsz az emberiség jövőjéért. Ha azzal próbálsz választást nyerni, hogy most kell cselekednünk a bolygó megmentéséért, és ennek majd 50 év múlva látjuk az eredményét- elbuktál. De ha azt sulykolod, hogy a megújuló energia használata most rögtön fog új munkahelyeket teremteni vagy most teszi olcsóbbá a helyi energiahasználatot, talán nyertél. No, de melyik politikus fogja ezt az utat választani? Talán a Zöldek, de ők globális szemszögből, bár erősödnek, még mindig nem jelentik a legerősebb politikai mozgalmat.

Zárszóként: ahogyan Boda Zsolt, szintén a Klímaváltozás és Magyarország című kötetben kifejti: a társadalom számára sokkal, de sokkal erőteljesebben kell tudatosítani, hogy nem elég olyan megoldásokat választani, mint megújuló energiaforrásokat használni pl. áramfejlesztésre vagy autózásra. A teljes ipart és mezőgazdaságot át kell strukturálni. A széndioxid-kibocsátás növekedése csak egyike napjaink környezeti problémáinak. Számos egyéb szennyező anyagot bocsátunk környezetünkbe - a levegőbe, a vízbe és a talajba - ezért nemcsak a nagyipar, de az intenzív állattenyésztés is felelős - gondoljunk csak a kéndioxidra, a nehézfém hulladékokra, a szarvasmarhák által kibocsátott tetemes mennyiségű metánra. Az életmódunkon máris gyökeresen kellene változtatni. Ehhez viszont szükséges lenne, hogy a mai gazdaság fenntartásához rendelkezzünk egy komplex megoldás-csomaggal, amellyel annak fenntartható működtetését biztosítsuk. Nem elég zöldpártokra szavazni, az sem elég, hogy megnyerjék a választásokat: a teljes társadalomnak meg kell változtatnia a szemléletét, az iparmágnásoktól a kisemberig. A komolyan vehető zöldmozgalmak, az oktatás nevelő ereje sokat segíthet azon, hogy mindenki felelősnek érezze magát bolygónkért, és aszerint is cselekedjen. Az „én kicsi vagyok ahhoz, hogy bármi hatásom legyen a környezetre, cselekedjenek helyettem mások” álláspontnak lassan véget kell vetni.