Boc: a régiósítás a fenntarthatóság kulcsa

Boc: a régiósítás a fenntarthatóság kulcsa
Nyolcadik alkalommal szervezi Erdélyi Európai találkozások című konferenciáját Franciaország romániai nagykövetsége és a Kolozsvári Francia Intézet. Szakemberek, tanárok, önkormányzati tisztségviselők tegnap a Kolozsvári Műszaki Egyetemen, ma és holnap pedig Gyulafehérváron azt vitatják, miképpen lehet közeledni a fenntartható város ideáljához, megfelelve a környezetvédelem, a gazdaságfejlesztés és más együttműködési formák igényeinek.

A szerdai megnyitót sajtótájékoztató követte, amelyen részt vett Michèle Ramis, Franciaország bukaresti nagykövete is. A diplomata többek között, kifejtette: hazája számára fontos az együttműködés az olyan államokkal, ahol prioritás a fenntartható város célkitűzése. Kolozsvár, lévén egyetemi, gazdasági, és újabban IT-központú város, megfelel ezeknek a feltételeknek, amelyek lehetővé teszik a kreativitás kibontakozását. 

Michèle Ramis elmondta: hisz a romániai hatóságokban és kompetenciákban, például abban, hogy sok helyi UNESCO-listás épületet sikerül átmenteni az utókornak.  

Hervé Boisguillaume, a francia környezetvédelmi minisztérium képviseletében azt emelte ki, hogy hazájában törvény kötelezi a favágást követően az erdősítést. Ők azt szorgalmazzák más országok számára is, hogy ne exportra termeljenek ki faanyagot, hanem azt megfelelő módon otthon hasznosítsák. Emil Boc polgármester megjegyezte, hogy nálunk a Bükkben az általános városrendezési terv tiltja a terület beépítését, annak ellenére, hogy a törvény 10%-os engedményt tesz lehetővé.

Az okos városokra és környezetvédelemre vonatkozó elképzelések megvalósítását nehezíti a közigazgatási területi reform hiánya, amely mérsékelné a közigazgatási intézmények számát. – Tartós reformra van szükség, mert a jelenlegi rendszer senkinek sem kedvez. Az erre vonatkozó egyezségnek regionalizációra kell törekednie, amely megyeösszevonásokat feltételezne, 800 ezres lakosú régiókat hozva létre. Ez óhatatlanul polgármesteri hivatalok felszámolását is jelentené, a jelenlegi háromezerből ezret megszüntetnének hatékonyságnövelés érdekében. A jelenlegi rendszer egy 1968-as törvényre alapoz, amely elavult. Románia az egyetlen EU-tagállam, amely kommunizmusbeli törvény alapján szerveződik közigazgatásilag – magyarázta Boc, aki több alkalommal is próbálkoztak adminisztratív reformmal, de egyszer sem sikerült megvakósítani.

– Az európai pénzalapok lehívásához az Eurostat minimális elvárásainak kell megfelelni regionális szinten. Nem szabad tovább késlekedni, politikai konszenzusra van szükség, különben nem megvalósítható egy ilyen reform. A mikroszintű reform megoldaná azon ezer önkormányzat problémáját is, amelynek nincs pénze a működési és személyzeti kiadásokra. Hosszútávon tarthatatlan a jelenlegi helyzet – mutatott rá az elöljáró. 

A francia-román együttműködés célja javítani a lakosság életminőségét, az időjárási viszonyok hangsúlyos változása nélkül és a helyi természeti erőforrások megőrzésére összpontosítva.