Benigni Sámuel, a kolozsvári iparosok legendás vezéralakja (I.)

Az 1840-ben született egykori mészáros mester neve a XIX. század végére Kolozsváron (és nem csak) széles körben ismertté, valóságos fogalommá vált. Nem csoda, hisz Bénig Számi - legtöbben csak így hívták – egy személyben volt ügyes kezű mészáros mester és iparos vezér, borkereskedő és bankigazgató, dalegyleti elnök és városi tanácsos, bérpalota tulajdonos és aggmenház alapító, földbirtokos és laptulajdonos, vagyonos nagyiparos és művészetpártoló, és a sort még lehetne folytatni. Mindenekelőtt azonban a város egyik legismertebb és legközkedveltebb személyisége volt, aki ugyanolyan őszinte megbecsülésnek örvendett a „felsőbb körökben”, mint az iparos társadalomban. Megnyerő személyiségének köszönhetően szívesen látott vendég volt a legelőkelőbb családoknál és társaságoknál, de az ő vendégszerető házának ajtaja is mindig nyitva állt bárki előtt. Szorgalmas munkás élete során szép vagyonra tett szert, s bár iparos társait mindig takarékosságra intette, ő maga nem volt fukar ember, közös ügyekre és jó cél érdekében bármikor kész volt pénzt áldozni.

Benigni Sámuel élete valódi sikertörténet, mely még százvalahány év elmúltával is tanulságul szolgálhat(na) a mai ember számára is.

Az első kolozsvári Benignik

Benigni Sámuel ősei több évszázadon keresztül az akkor még észak magyarországi Szepességben éltek. Iglói (a település régi magyar neve Szepesújhely vagy Szepesújfalu) jelenlétüket az anyakönyvi bejegyzések már 1600 elejétől tanúsítják. Dédszülei, Paulus Benigni (1752-?) és Anna Mária Komlosch öt gyermeke közül három, a 18. század végén, a 19. század elején  megindult tömeges elvándorlások idején hagyták el szülőföldjüket és telepedtek le Kolozsváron. Elsőként a legidősebb testvér, Éliás (született 1784. április 29-én) mondott búcsút a szülői háznak és költözött a kincses városba. Huszonkét éves, amikor 1806. március 26-án kérelmezi felvételét a Mészáros Céh tagjai közé. Nem sokkal utána követi példáját Sámuel (1786-?) nevű öccse, majd néhány évvel később János (1796-?). Ők is mészárosok, és egy, 1822. október 4-én kelt, „az Ő felsége dicső emlékezetének felállítandó oszlopnak” (a Státuának - a szerző megj.) a költségére adományozó Mészáros Céh tagjainak listáján mindhármuk neve szerepel. Sőt, ekkor már Benigni Éliás (vagy Illés) a mészárosok harmadik céhmestere, míg Sámuel a város kapitánya is.

Benigni Éliás – Benigni Sámuel leendő nagyapja – a mészárosság mellett vendéglátással is foglalkozott. 1818-19-ben a várossal kötött bérleti szerződés alapján az akkor még Hangyásbereknek nevezett mai Sétatéren „italt és élelmet” árult. Az 1808-ban született Sámuel (Samu) nevű fiát, ahogy az akkor szokás volt, szintén mészárosnak szánta. A Mészáros Céh könyvében található egyik bejegyzés szerint, 1819. március 12-én „… felszegődtette Benigni Éliás a maga édes fiát, Benigni Samukát három apródi inasi esztendőre”. Az inaskodás mellett gimnáziumba is járt, így aztán felszabadítására nem a megszokott három inasi év, hanem csak kilenc év után, 1828. április 18-án került sor. Iskolai tanulmányainak köszönhetően az 1840-es évektől kezdődően, mintegy két évtizeden keresztül a Mészáros Céh jegyzője. Az 1860-as évektől kezdődően a céhet felváltó „nemes mészáros céh-társulat” elnökének választják. Gyalui Farkas, Dózsa Endrére, a Kolozsvári Közlöny egykori szerkesztőjének, Dózsa Dánielnek fiára hivatkozva azt írja róla, hogy „szép verseket írt és történeti regényeket, de kivált nagyszerű politikai cikkeket”. Id. Benigni Sámuel, a „választott polgár, mészáros mester s a nemes mészáros céh-társulat elnöke” 1868. október 8-án hunyt el.

Ifj. Benigni Sámuel - az apja nyomdokain

          Ifj. Benigni Sámuel 1840-ben született id. Benigni Sámuel és Seibert Júliánna (1816-1897) sokadik gyermekeként. Felnőtt korában, ha szóba került családja, büszkén mondogatta, hogy „nagycsaládból származok, mert nekem is 12 testvérem volt, mint Jákobnak”. Életútja, különösen annak első része, nagymértékben hasonlít az apjáéhoz. Az ágostoni lutheránus elemi iskola elvégzése után, apja, a Széchenyi tér 17. szám alatti (akkori számozás szerint) szülői házhoz legközelebb eső Unitárius Kollégiumba íratta be. Hat gimnáziumi osztály elvégzése után tanulmányait abbahagyta, és az apja mellé szegődve kitanulta a mészáros mesterséget. 16 éves korában a Mészáros Céh Ifjú Társaságának elnöke. Felszabadulása után, a kor szokásának megfelelően külföldre távozott. Több ideig dolgozott Bécsben és a magyar fővárosban. Ez idő alatt, a szakmai tudásának gyarapítása mellett alkalma nyílt megtapasztalnia a külföldi ipar és iparos társadalom fejlettségét az otthonihoz képest, az otthon még létező céhrendszer elavultságát a külföldön már kialakult szakmai szervezetekhez, ipari társulatokhoz képest. Hazatérte után önállósította magát, majd 1868-ban feleségül vette Klösz Lujzát, az ismert kolozsvári szobrász és kőfaragó Klösz József (1843-1922) testvérét. A szorgalmas, gazdag külföldi tapasztalatokkal rendelkező ifjú mészáros mester csakhamar kivívta a szakma elismerését.

A címeres ökör anekdotája

A korabeli sajtó szerint az erős fizikumú, nagy munkabírású mészáros „egymaga leölt, feldolgozott 4 sertést egy délután”, majd „átöltözött, s megjelent egy családi névnapon, mintha egész délután semmit sem végzett volna, pompás étvággyal evett, vidáman mulatott, anekdotázott éjfél után egy óráig. Ekkor haza tért. Reggel 5-kor már a piacon folytatta rendes napi bevásárlását. És ez így volt nála minden nap”. Sajnos fénykép nem maradt fent róla, de Gyalui Farkas a Keleti Újság 1938-as karácsonyi számában megjelent anekdotikus visszaemlékezésében így jellemzi: „… Benigni Sámuel, az iparos egylet elnöke, hatalmas, nagy férfiú volt, hegyes szakállal, vöröses bajusszal. Dörgő hangon beszélt a városi gyűléseken. Igazi condottieri, azaz vezéralak. Nagyszerű képet nyújtott volna sisakban, páncélban. Le is festtette magát egy kolozsvári festővel, a saját elképzelése szerint. A kép elkészült és ennek örömére Bénig Számi – mert így nevezték, nagy vacsorát adott. A társaságban, mely hivatalos volt a vacsorára, megjelent Kárvázy Árpád is, akit jól ismertem, egykor kereskedő, később a városnál kisebb hivatalnok. Elmés csípős nyelvű férfi volt, bár csöndes ember. Vacsora végeztével a házigazda a nappali szobába vezette vendégeit és a képre terített abroszt levétette. Általános bámulás és szerencse-kívánatok. A képen Benigni Samu hatalmas bárdot emel és egy címeres ökör fejére készül csapni úgy, ahogy a nemes mészáros céh azelőtt a felszabaduló legényektől követelte. Kárvázy Árpád csöndesen szivarozva nézegette a képet. A házigazda végre hozzálép. „No, mit szólsz az arcképemhez Árpád barátom?” Mire Kárvázy általános figyelem közt szelíden szól: „A te képed a megszólalásig nagyszerűen  hű, csak azt nem értem”… „No-no, szólt feléje Benigni, mit nem értesz a képen?” – „Azt nem értem, válaszol Kárvázy, miért akar téged a képen taglóval megütni az az ember?”

Főkútból frissen töltött vizet is forgalmazott

Benigni Sámuel a Nagymalom/G. Baritiu utca 8. szám alatti házában lakott feleségével és – saját gyermekük nem lévén – nevelt lányával, Melitskó Idával, akit Melitskó Frigyes MÁV felügyelőtől fogadott örökbe. Itt, a házhoz tartozó udvaron, mely érintette a Németek Pallójához vezető sikátort, volt a húsfeldolgozó műhelye is, ahol alkalmazottai a szintén az ő tulajdonában lévő, 5 abc. szám alatti saját hizlaldájából származó, vagy az állatvásárról beszerzett sertéseket, juhokat, bárányokat és vágómarhákat dolgozták fel, és készítettek elő eladásra. Hentes üzlete a jó forgalmú Nagypiac/Főtér nyugati oldalán lévő plébánia épület földszintjén volt. Az apja által még 1860-ban alapított üzletet az ifjabb Benigni 1895-ben a kor követelményeinek megfelelően teljesen felújította.

          A fő foglalkozásának számító húsfeldolgozás és -forgalmazás mellett borászattal és borkereskedéssel is foglalkozott. Nagy szőlőse volt a Borjumál Rákóczi/G-ral E. Grigorescu út felé néző oldalán. Az itt megtermett szőlőből készült saját borát, a más pincészetekből származó borokkal együtt, a Híd/Wesselényi/Regele Ferdinand utca 24. szám alatti üzletében, majd később, 1893 után a saját, új bérpalotájában levő lerakatból forgalmazta. Élelmes, jó kereskedelmi érzékkel megáldott ember volt. A hús és borkereskedés mellett, ha úgy adódott, forgalmazott az előpataki „Főkútból frissen töltött” vizet, vagy a diósi birtokán előállított sajtot és egyéb tejtermékeket is. És, akárcsak annak idején nagyapja, foglalkozott vendéglátással is. Éveken keresztül bérelte a sétatéri Lövölde vendéglőjét és nyári kertjét, amelyek, különösen ez utóbbi, a nyári időszakban nagy látogatottságnak és népszerűségnek örvendtek.