Béemcés utóhangok
Vissza

Béemcés utóhangok

Hát ez bizony szerelem első látásra – buggyant ki belőlem az éppen csak hogy kicsomagolt festmények, grafikák, szobrok, kerámiák, textilek halmaza láttán. Hogy aztán a kétszáz és egynéhány alkotás egyenkénti szemrevételezésénél is, egy-két kivételtől eltekintve, megmaradjon az első benyomás keltette pozitív élmény. Amit többedmagammal együtt követett a megállapítás: ez az év jól kezdődött a Barabás Miklós Céh számára.

Történt pedig mindez Kolozsváron, a BMC hagyományos, a helyiből országossá terebélyesedett januári, értékfelmérő kiállításán, és premierként, a Művészeti Múzeumban. Merthogy Lucian Nastasa-Kovács igazgatónak köszönhetően a Bánffy-palota kapui, húsz egynéhány éves sikertelen próbálkozás után, végre előttünk is megnyíltak, s a nagyszabású, 168 művész 225 munkáját felvonultató  rendezvény fiatal és jó szemű kurátorával, Bordás Beátával együtt feledkezhettünk bele az előttünk feltáruló művészi világok sokszínűségébe és mélységébe. A felfedezés, az újra felfedezés és az összehasonlítás örömével.

Mert öröm volt látni így egységében a Céhbe tömörült művészek teljesítményét, azt a színvonalat, amit a nemzetközileg is előkelő helyen jegyzett, erőteljes hazai mezőnyben képviselnek úgy is mint minőség, de úgy is mint sajátos színfolt. Jó volt tehát ország-világ elé tárni értékeinket, és jó volt érzékelni azt a látogatottságot és érdeklődést, amit a január 20-tól február 12-ig tartó, országos kiállítás keltett. Sorrendben a hatodik a szervezet újraalakulása óta. S ha az utókor egyszer majd visszapillant azokra a viharos 20. és 21. századi művészeti eseményekre és azon belül a BMC történetére, az 1929-es alakulás és az 1994-es újraalakulás évei mellett 2017-et az áttörés éveként jegyezheti.

Ez a kiállítás ugyanis fordulópontot jelentett a szervezet életében, a nyitottság, a fiatalodás és a minőségi szint további emelése szempontjából.

A BMC-tagok mellett több meghívott, köztük nagyon sok fiatal művész vett részt sikerrel a megmérettetésen, akik előbb-utóbb felvételt nyernek majd a Céhbe. S persze a meghívottak között olyan neves román művészek is voltak, mint Ioan Horvath-Bugnariu grafikus, Mana Bucur keramikus, Dorel Gaina fotós, Gheorghe Muresan szobrász. 

Egységében tehát a nagyszabású, több színhelyen – Bánffy-palota, Minerva-ház – megrendezett kolozsvári kiállítás releváns képet nyújtott az erdélyi magyar képzőművészet pillanatnyi állapotáról. Még akkor is, ha ez a kép természetesen nem volt, mert nem is lehetett teljes. De olyan volt, amit bátran és feltartott fejjel vállalhatunk.

S akkor most kellene következnie a részletes beszámolónak, amire viszont már a tárlat méreteit tekintve sem vállalkozhatok, meg aztán nagyjából megtörtént ez már a kiállítás ideje alatt mások mellett Bordás Beátának, Ferencz Zsoltnak, Szuszámi Zsuzsának köszönhetően. 

Hogy mi maradt meg számomra, immár az emlékezés szintjén? Az első látásra  született pillanatnyi fellángolás után az a tartós szerelem, amit a kiállítás egésze jelentett, s amelynek lángját olyan felejthetetlen alkotások táplálják mint Vinczeffy László végletekig letisztult ideák világába röpítő formai bravúrja, Kuti Dénes precízen kivitelezett, sajátos festői „sorsképe”,  Kuti Botond valóságízű, enyhén absztraktba hajló, sejtelmes színvillódzásai, Kákonyi Csilla biblikus-mitológiai tematikát feldolgozó, de nagyon is a mának szóló, feszültséggel telített, drámai kompozíciói, Kancsura István sejtelmesen visszafogott, a misztikus konceptualizmus irányába mutató alkotásai, Sipos László faktúrájában is figyelemfelkeltő, színekben pompázó kakasos ébresztője, Dobribán Emil és Dobribán Lini Enikő mély értelmű, a fekete-fehér árnyalataiban ragyogó festői vallomásai, Márton Árpádnak a múlt keretei mögül kitekintő, allegorikus portréja, Gaál András és Kádár Tibor festőiségükben sajátosan egyedi tájértelmezései, Simon Endre geometrikus absztrakcióba hajló, dinamikus színbeszéde, Jakabos Olsefszky Imola érzelmi megalapozottságú, drámaiságában megkapó, élesen tiszta „színképe”, Xantus Géza misztikusan örvénylő, figuratív színzuhataga, Miklóssy Mária megkapó, letisztult formavilágú, modern festői üzenete, Tosa Sz. Katalin zenei ihletésű, éppen visszafogottságában sokat sejtető, nemesen elegáns munkája, Botár László és Győri Sánta Kinga látványos szín-forma variációi, Kőmíves Andor kifejező „rokon lelkei”, Nagy Endre fényben úszó Torockó-élménye, Bandi Katalin festői tájfeldolgozásai, Ütő Gusztáv klasszikusan megformált portréja, Valovits László mívesen ragyogó női arcképe, Máthé László figuratív munkái, Tomos Tünde sajátosan világba tekintő Évája és Matei László karakteres Gyula bácsija, Török Ferenc Madara, Gally A. Katalin szimbolikus jelentéstartalmú, árnyalatokban gazdag Bölcsesség-interpretációja, Szabó Attilla lendületes ecsetkezelésű, modern festői megnyilatkozása, Tompos Opra Ágota és Gedeon Zoltán dinamikusan áramló szín-formajátékai, Barabás Éva, Orth István, Véső Ágoston, Haller József, Csillag István, Koncz-Münich Judit, Csata Hermina, Siska-Szabó Hajnalka, Felházi Ágnes, Lukács Solymossy Éva, Lukáts Mária, Horváth Levente, Baász Szigeti Pálma, Labancz Cismasiu Ágnes, Palkó Csaba, Pócsai András, Major Gizella, Kocsis Ildikó Emese munkái valamint Kosztándi Jenő hattyúdala, a Sztráda. Az idős művész mondhatni a színpadon halt meg, hiszen még tartott a kiállítás, amikor értesültünk tragikus elhunytáról. És külön meglepetésnek számított Starmüller Katalin aranyló Univerzuma, vagy továbbra is a tekintetcsalogató munka címéből ihletődve azt is mondhatnám: ez valóban A teremtés, a festő  művészi termésének koronája. De hasonló elismerést érdemel ifjú Starmüller Géza tömören kifejező, robusztus formaelemekből felépített, a groteszk irányába is engedményeket tevő, Anyaság című szobra.

Az alkotói fantáziával dúsított, enyhén groteszk fogalmazásmód kimagasló példája Bocskay Vince mívesen fába faragott Profán feltámadása, s mint általában, most is az újszerűség varázsával, formai bravúrjával és interpretációs lehetőségeinek mélységével hatott Vargha Mihály fordított világot sejtető fatörzse. Gergely Zoltán pedig a fények sajátos játékát is belekalkulálta látványos térkonstrukciójába. És külön-külön emlékezetesek maradnak számomra Gyarmathy János, Kolozsi Tibor, Éltes Barna, Berze Imre, Kocsis Rudolf, Győri Csaba, Hunyadi László, Suba László, Bara Barnabás, egyedi hangvételű, karakteres munkái valamint Vetró András  jellegzetesen lényegre tapintó, könnyed eleganciával mély mondanivalót megjelenítő, alkotóelemeikben is figyelemre méltó plakettjei.

S továbbra is a térben maradva, felejthetetlenek Nagy Annamária vágott síkokkal építkező modern vonalú, ragyogó üvegszobrai valamint immár a kerámia területére lépve Kolozsi Simona nemesen ívelő, könnyed hajlatban megformált, dekoratív munkája, Jakobovits Márta minimalista raku kockái, Palkó Ernő kecsesen hajladozó antropomorf figurái, Koncz-Münich András Kőbe zárt múltat megjelenítő gömbformái, Mana Bucur játékos Csapdái, Ágoston Árpád eredeti portréi.

A textilmunkák közül nemes eleganciájával kiemelkedik Károly Zöld Gyöngyi és Köllő Margit munkája, de emlékezetes maradt számomra Hunyadi Mária, Török Bíró Erzsébet, Tudoran Klára, Nagy Dalma, Kolumbán Kántor Zita, Csíky Szabó Ágnes egy-egy munkája, Balázs László sajátos bőrkarca, a fotók közül pedig Bálint Zsigmond, Dorel Gaina, Mira Marincas, Essig József, Horváth László nem mindennapi teljesítménye.

Az idei országos tárlat erőssége a grafika. Kezdeném a pasztellel és elsősorban annak nagymesterével Soó Zöld Margittal, aki a rá jellemző tömörséggel és visszafogottsággal fogalmazza tökéletes színharmóniákba a „melankóliát” és a „félelmet”. A színek kifinomult költészete ez. S jó volt ismét találkozni Szabó Vilmos Madonnáával, amely kitöltötte azt az űrt, amit alkotójának végleges távozása jelentett. Bordy Margit dinamikus formái a Sárkányok kertjét varázsolják elénk, hogy aztán egy líraibb gesztussal a költő asztalán feltöltésre váró fehér lapokat fogalmazza érzékletes pasztellbe a művész. Emlékezetesek Albert Levente látványosan Oldódó formái, Kosztándi Katalin mély zengésű pasztellje, Horváth Gyöngyvér ugyancsak látványos, a Szakadás mentén formába öntött kollográfiája, Baász Orsolya groteszk felé hajló és Fazekas Tibor op-artos világa, Simó Enikő lírai geometriába fogalmazott Csillagözöne, Zsigmond Márton mozgalmas formajátéka, Forró Ágnes ötletgazdag, a tárgyak lelkét megelevenítő munkája, M. Lovász Noémi és Deleanu Márta precízen megmunkált felületei, Fodor Nagy Éva míves akvarellje valamint id. Starmüller Géza és Essig-Kacsó Klára vízfestményei, Takács Gábor ex librisei, Heim András beszédes geometriába fogalmazott Kompozíciója, Nagy Endre és Orbán István sajátos portrémegoldásai, Ovidiu Petca számítógépes grafikái, s a reveláció erejével hatott a finom rajzolatú formáknak az a kavalkádja, amellyel Koszti István Miklós keltette életre az Énekek énekét. De az egyik legmodernebb grafikai irányzat, az elektrográfia is emberére talált Károly Zöld Gyöngyi személyében, aki 1956-ot idéző munkájával adózott az emlékezetes évfordulónak.

Méltó befejezésként pedig hadd szóljak az egykori, híres kolozsvári grafikai iskola sajátos kisugárzásaként értelmezhető jeles alkotói gárdáról. Akár azt is mondhatnám: munkáik felteszik a koronát az idei tárlatra. Íme a névsor: Bardócz Sándor, Ioan Horvath-Bugnariu, Ábrahám Jakab, Székely Géza, Simon Zsolt, Damó István, Léstyán Csaba, Siklódy Ferenc, Siklódy Zsolt, Muhi Sándor, Deák Barna, Vetró B. Sebestyén András, Ábrahám Imola. 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Üzent az ENSZ az anyanyelv nemzetközi ...
Dél-tiroli és székely együttműködés
Döntöttek a Gopo-díjak jelöltjeiről

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • A vádlottak padján
  • VIDEÓK - Magánház égett le Szászfenesen
  • A diplomátlan elit
  • Megnövelték a gyermekpénzt az RMDSZ ...
  • Szülő numeró 3