Bajnokok Ligája: Gulácsiék a Manchester Cityhez utaznak
Vissza

Bajnokok Ligája: Gulácsiék a Manchester Cityhez utaznak

A három magyar válogatott futballistát, Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot foglalkoztató német RB Lipcse az előző idényben döntős, angol bajnok Manchester Cityhez látogat a Bajnokok Ligája nyitófordulójának szerdai játéknapján.

A Premier League címvédője legutóbbi hét hazai mérkőzését megnyerte a BL-ben, és 2019. november 26. óta nem vesztett pontot az Etihad Stadionban, ahol akkor az ukrán Sahtar Donyeck tudott döntetlent játszani. A spanyol Josep Guardiola együttese egy újabb sikerrel megdöntené a klubcsúcsot az európai kupában sorozatban elért egymást követő hazai győzelmek tekintetében.

A két csapat teljesen eltérő előjelekkel várja az összecsapást, hiszen amíg a Manchester City a Tottenham Hotspurtól elszenvedett első fordulós veresége óta mindhárom mérkőzését megnyerte a PL-ben, ráadásul ezeken a találkozókon 11–0 a gólkülönbsége, addig az RB Lipcse a Bundesligában négy mérkőzéséből hármat elveszítve csak a 12., szombaton hazai pályán kapott ki 4–1-re a címvédő Bayern Münchentől.

A szerdai játéknap slágermérkőzése a tavalyi angol bajnok FC Liverpool és a legutóbbi szezonban olasz második AC Milan összecsapása lesz a B-csoportban. Hazája pontvadászatát mindkét együttes kiválóan kezdte, a milánóiak három fordulót követően százszázalékosak, míg a Vörösök négy kör alatt csak egyszer játszottak döntetlent sikereik mellett. A két nagy múltú együttes harmadik alkalommal találkozik egymással a legrangosabb európai kupában, eddigi két találkozójuk a döntőben volt: 2005-ben az FC Liverpool minden idők egyik legemlékezetesebb fináléjában a második félidőben háromgólos hátrányból egyenlítve 11-esekkel nyert, míg két évvel később a Milan 2–1-es győzelemmel vágott vissza. A hazai pálya kedvezhet az angoloknak, a Milan ugyanis legutóbb 19 szigetországi fellépése alkalmával csak egyszer, 2005 tavaszán a Manchester United vendégeként nyert.

A D-csoport rangadóján a 13-szoros győztes Real Madrid az olasz bajnok Milánói Internazionale vendége lesz. Ez lesz a két csapat 18. egymás elleni összecsapása az európai kupákban, a Real 8, az Inter 7 alkalommal nyert két döntetlen mellett. A két sztárcsapat az előző idényben is azonos csoportban szerepelt, a királyi gárda – akkor még a koronavírus-járvány miatt az Estadio Alfredo Di Stéfanóban – 3–2-re nyert, Milánóban pedig 2–0-ra diadalmaskodott.

Az m4sport 22 órától a Manchester City–RB Lipcse mérkőzést élőben közvetíti (valószínűleg geokódolással), az összecsapás követhető még a DigiSport4-en, a Look Sport2-n és a Telekom Sport3-on.

Az Atlético Madrid (spanyol)–FC Porto (portugál) ibériai rangadót az aradi Ovidiu Alin Haţegan vezeti.

Az A-, B-, C- és D-csoport első fordulós mérkőzéseivel szerdán folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2021–2022-es kiírásának csoportküzdelme.

A szerdai program, Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló (a találkozók – két kivéltellel – 22 órakor kezdődnek):

A-csoport: • Club Brugge (belga)–Paris Saint-Germain (francia) – élőben közvetíti a DigiSport2, a Look Sport és a Telekom Sport4 tévéadó • Manchester City (angol)–RB Lipcse (német).

B-csoport: • FC Liverpool (angol)–AC Milan (olasz) – DigiSport3, Look Sport+ és Telekom Sport2 • Atlético Madrid (spanyol)–FC Porto (portugál).

C-csoport: • Besiktas Isztambul (török)–Borussia Dortmund (német) – 19.45-kor, DigiSport1, Look Sport+ és Telekom Sport2 • Sporting Lisszabon (portugál)–Ajax Amszterdam (holland).

D-csoport: • Sheriff Tiraszpol (moldáv)–Sahtar Donyeck (ukrán) – 19.45-kor, DigiSport2, Look Sport és Telekom Sport3 • Milánói Internazionale (olasz)–Real Madrid (spanyol) – DigiSport1, Look Sport3 és Telekom Sport1.

EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Emil Boc: Kolozsváron 56 százalékos az ...
Árkossy István kapta a Magyar ...
Elhunyt Venczel Vera színművész

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Io rëggëlt, Iohannis!
  • A bili esete a Hóstáttal
  • VIDEÓINTERJÚ – Tasnádi Szilárd ...
  • Arábia Európában: egy hét a napsütötte ...
  • Tíz év tükre