Az OTP Bank elérte a 4 százalékos piaci részesedést Romániában

Az OTP Bank elérte a 4 százalékos piaci részesedést Romániában
Az OTP Bank romániai leányvállalata elérte a 4 százalékos részesedést a román bankpiacon, így jó irányba halad afelé, hogy teljesítse a célul kitűzött 5 százalékos részesedés megszerzését - jelentette ki csütörtökön egy online sajtótájékoztatón Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója.

Elmondta, hogy a két éve elindított, Apollo névre keresztelt organikus növekedési programjuknak megfelelően továbbra is a fejlesztésekre összpontosítanak. Nem az az elsődleges céljuk, hogy magas nyereségük legyen, hanem minél több ügyfelet akarnak elérni. Az OTP e program keretében azt tűzte ki célul, hogy öt év alatt, 2024 végére 2,5 százalékról 5 százalékra növeli piaci részesedését. Közölte, hogy az idén 16 százalékkal sikerült növelniük a hitelportfóliójukat, ezen belül jól teljesítettek a jelzáloghitelek és a vállalkozói hitelek.

A vezérigazgató megállapította, hogy a román gazdaság eddig jól reagált a járványhelyzet okozta kihívásokra, a vállalkozók továbbra is optimisták, mernek beruházni, és nem nőtt a rosszul teljesítő hitelek aránya. A vezérigazgató szerint a tulajdonosok által idén eszközölt 250 millió lejes alaptőkeemelés is azt mutatja, hogy az OTP Banknak hosszú távú tervei vannak Romániában.

Elmondta, hogy komoly létszámbővítést hajtottak végre a koronavírus-járvány ideje alatt, miközben a román bankszektorban foglalkoztattok száma pár százzal csökkent ebben az időszakban. Tavaly az OTP második bank volt Romániában, amely a legtöbb új munkatársat alkalmazta. A pandémia idején az OTP 300-zal növelte munkatársai számát, így jelenleg 1700 alkalmazottja van.

Az OTP romániai fejlesztési terveiről elmondta: továbbra is bővítik, megújítják a fiókhálózatukat. Kiemelte, hogy Temesváron új bankfiókot nyitottak, emellett megújultak és kibővültek a kolozsvári, a székelyudvarhelyi és a sepsiszentgyörgyi fiókok. Ezzel párhuzamosan új digitális szolgáltatásokat vezettek be, ezek közül megemlítette, hogy az ügyfelek otthonról digitálisan nyithatnak folyószámlát, de személyi hitelt is igényelhetnek, és most már az érintés nélküli készpénzfelvétel is lehetséges a bankautomatáik többségénél.

Kiemelte: az OTP-nek továbbra is kiemelt célja, hogy teljes körű ügyfélszolgálatátást biztosítson magyar nyelven is a magyarok által jelentős arányban lakott erdélyi régiókban. Az elmúlt időszakban ebben jelentős előrelépést tettek, Sepsiszentgyörgyön egy külön csapatot alakítottak ki, amely magas színvonalon tud magyar nyelven telefonos ügyfélszolgáltatást biztosítani.

A gazdaság kilátásairól elmondta, hogy az idén 7 százalék körüli román GDP-bővülésre lehet számítani, 2022-ben 3,5-3,7 százalékos növekedés valószínű. Az MTI kérdésére elmondta, hogy az infláció és a kamatok világszinten sokáig túl alacsony szinten voltak, most egy korrekció történik, de arra számítanak, hogy jövő évben stabilizálódik a fogyasztói áremelkedés, így a várható román alapkamat-emelési ciklus nem veti vissza a hitelezést, és a jövő évben is tudják tartani hitelportfóliójuk kétszámjegyű bővülését.