Az első kemény zsigmondos, fehérszalagos évnyitó

Az első kemény zsigmondos, fehérszalagos évnyitó
Az Aranypáva díjas Ördöngös zenekar (tagjai az iskolánk diákjai) muzsikája hívogatta a szamosújvári magyar gyerekeket a tanév első napján. Iskolánk harmadik tanévnyitóján egyik szemünk sír, a másik nevet: örülünk, hogy az iskolának sikerül e tanévtől Kemény Zsigmond nevét viselnie, ahogyan az az eredeti projektben is benne volt, de beárnyékolja a tanévkezdést az elemi románoktatásra vonatkozó, meggondolatlan és átgondolatlan következményű 9-es kormányrendelet. Az emiatti országos tiltakozóakcióhoz iskolánk is csatlakozott, a tanévnyitón pedagógusaink fehér szalagot viseletek.

Székely Melinda magyartanár, nevelési tanácsadó köszöntötte az egybegyűlteket, ismertette az iskola új nevét és meghívta a helyi közösséget a szeptember 20-án tartandó névadó ünnepségre. A folytatásban Timsa Ildikó igazgató köszöntötte a diákokat, szülőket, pedagógusokat és ismertette a tavalyi év legfőbb megvalósításait. Az Örökségünk őrei Kolozs megyei győztese is iskolánk, de a 460 diák közül mintegy 200-an különféle versenyeken vettek részt, és 84 díjjal tértek vissza. Anyanyelv, matematika, biológia, történelem, népdaléneklés, fizika, kémia, rajz, testnevelés és interdiszciplináris versenyek díjazottjai a tanulók, akik ezen kívül diáknapokat, Kornis-napot is tető alá hoztak. Iskolánkban konferenciákat, tanácskozásokat szerveztünk tavaly, az elemi tagozat a Szomszédoló projektet, a magyar katedra a Nyelvünk határai-világunk határai projektet bonyolította le. Versenyeket szerveztünk (Pörgettyű, adventi koszorúkészítő), Játék és Népi Hagyomány címmel népi gyermekjáték találkozót. Karitatív tevékenységeken jótékonykodtunk, vakoknak szóló és más tematikus kiállítások helyszíne volt iskolánk. Tematikus napokat rendeztünk, színházlátogatást és pályaorientációs tréningeket; táborokat kicsiknek, nagyoknak. Interaktív táblahasználat képzést végeztek pedagógusaink, s játszóteret is avattunk – sorolta az igazgatónő, aki az anyagi támogatásért köszönetet mondott a Téka Alapítványnak és a többi együttműködő partnernek.

Iskolánk diákjait köszöntötte Necula Ileana, a helyi tanács küldöttje, valamint Székely Călin a rendőrség részéről. Balla Ferenc, megyei RMDSZ-es tanácsos a szövetség támogatásáról biztosította a karszalagot viselőket, majd Rariga Imola, a szülői bizottság elnöke felolvasta a Magyar Szülők Szövetségének kiáltványát.

Balázs-Bécsi Enikő a Téka Alapítvány képviseletében szólalt fel, majd Hajdú Réka elsős Szabó T. Anna Iskocka című versével köszöntötte előkészítős társait –  Dániel Melinda és Kis Angéla tanítónők egyenként szólították ezután őket, s egy-egy kitűzőt átadva avatták iskolássá a „tegnap” még ovis kicsiket.

József Attila Kertész leszek című versének megzenésített soraira iskolánk kezdő osztállyal indító tanárai minden évben megfonják azt a fonalat, amely számunkra szimbólikus jelentéssel bír: jelzi az egységet, az összetartozást és esztétikai értelemben még azt is, hogy intézményünk célja összekapcsolni és egységes egésszé formálni azt a sokszínűséget, amely diákjaink révén Mezőségről hozzánk érkezik.

Ugyanakkor lelkipásztorok áldásával és imájával indítottuk ezen tanévet, mely bár nem tűnik egyszerűnek, könnyűnek, mégis egyedi lesz diákjaink életében. Rendeletek jönnek-mennek, de a gyerekeink csak egyszer élik meg e tanévet – tegyük számukra, lehetőségekhez mérten, élménnyé.