Az élet padjai
Villámvignetták
Villámvignetták
Vissza

Az élet padjai

A Fellegvár maga volt a gyönyörűség. Nem kellett garázsoktól félni, kocsijukat suvikszoló szomszédoknak könyörögni, a ki tudja, hová pattanó labdától tartani – csak fociztunk Isten szabad ege alatt, az ejtőernyősök tornyánál, a Réten, méghozzá füvön.

És sokkal nagyobb volt a változatosság, mint a blokkban, vagy csak én figyeltem jobban. Akadt, aki bal lábas volt, akadt, aki mindkettővel jól játszott; akadt, aki gyors volt, mások, mint én, a „helyben” és a „lassan” sebességeit birtokolták; egyesek egy-egy másnaposság mélyén a labda mellé rúgtak; mások olyan dühbe gurultak attól, hogy vesztenek, hogy kiráncigálták a kapufát, és elrohantak vele.
Megnőtt a tér, és a mienk volt – addig soha nem éreztem ezt. Kitágult a világ, és egy magyar világ volt, ami szintén meglepett a blokk kevertsége után. Igaz, a blokkosok itt is románok voltak többnyire, s amikor velük játszottunk a CMC-pályán, ez is hajtotta a lábunkat.

Ha kimennék, az a pálya is kisebb lenne már, és nem hiszem, hogy sokan fociznak ott. De olyan szabad ritkán lehettem, mint amikor öcsémmel, Fritz-cel, Vassal, Pottyal, Izsvivel, Cepivel, Robival, Gyurival, Dömössel, Ferivel, Gézával kergettük a bőrt, miközben távolabb, a padokon, a környék apjai és nagyapjai beszélgettek az élet dolgairól.

Rétegcsíkok

A Fellegvár különben több rétegből állt. Amikor odaköltöztünk, az öcsém egyik osztálytársához jártunk. Óriási udvaron laktak a CFR stadionnal szemben, több gyermek volt ott folyamatosan, Anna, István, Bálint, velük jöttünk-mentünk.

Aztán egyszer a Rét melletti utcában egy nagyobb meg egy kisebb fiú rúgta a labdát. A nagyobb kerek volt, nem hittem volna, hogy tud focizni, aztán meglepődtem. Még gyors is volt a pályán. Ő vitt oda először a többiek közé.
De nemcsak fociztam velük. Egy egész nyarat végigrentzeztünk – ez egy hosszú, másfél órás kártyajáték. Fritz-cel és Vassal még horgászni is elmentem a széki tóra, holott mindig untam. Nem vittünk elég pénzt, az engedély sokba került, úgyhogy be kellett mennünk Székre Fritznek a rokonaihoz, hogy kölcsönkérjünk.

Fritzék háza jó hely volt. Míg az egyik fiú olyan zártságban élt, hogy be se igen mertem csengetni hozzá, Fritzéknél folyton tárva-nyitva állt a kapu, a szülei barátságosak voltak, az öccse szertelen. Az apjával sakkoztam néhányszor, ripityára vert. Sokat pingpongoztunk ott.

És volt egy nyár, amikor viszont a Miron Costinban lábteniszeztem naphosszat. Ez kettővel lennebb van, mint a Nagybánya utca, ahol többen laktak, és ahol rentzeztünk, sakkoztunk meg pingpongoztunk. Az egyik osztálytársam lakott itt, és már egyetemista koromban sűrűn jártam ide. 

Ez mind a Fellegvár volt, és még sok minden. Egy egész élet az is.

 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

U FC: újabb sikertelen kiszállás
Holtan találták a Fogarasi havasokban ...
Contra meghívta a légiósokat

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ