Australian Open: Simona Halep a második fordulóban

Australian Open: Simona Halep a második fordulóban
Simona Halep bejutott a második fordulóba az év első Grand Slam-tornáján, az ausztrál nyílt teniszbajnokságon Melbourne-ben, miután 96 perc alatt 7:6 (5), 6:1-re legyőzte az amerikai Jennifer Bradyt (49. a világranglistán).

A világranglista harmadik helyén álló, a tornán negyedik helyen kiemelt Halepnek egy óra és 36 perc játék után sikerült nyernie kedden. Elvesztett adogatással kezdte a mérkőzést a konstancai lány, így aztán Brady 2:0-ra, 3:1-re és 4:2-re is vezetett. Halep kiegyenlített 4:4-re, majd átvette a vezetést, 5:5-ös állásnál azonban ismét elvesztette a szerváját. Ezt követően azonban – egy esés okozta kisebb csuklósérülés ellenére – sikerült három szettlabdát is hárítania, és kiharcolnia a rövidítést, amelyet végül 7–5-re megnyert. A második játszmát egyértelműen uralta Simona Halep, ebben a szettben mindössze egy játékot engedett át ellenfelének (6:1).

A 28 esztendős román lány két ászt ütött a mérkőzésen, a négy évvel fiatalabb Brady négyet, utóbbinak három kettős hibája volt, Halepnek egy sem. Simona első és második adogatásait is nagyobb hatékonysággal ütötte, és ugyan kevesebb nyerő ütést mutatott be (20–24), de ki nem kényszerített hibája sokkal kevesebb volt (23–35). Halep és Brady korábban egyszer találkozott, tavalyi mérkőzésüket is a konstancai nyerte a torontói torna második fordulójában.

Simona Halep tavaly a nyolcaddöntőig jutott Melbourne-ben, 2018-ban pedig döntőt játszott, eddigi jutalma 128 ezer ausztrál dollár és 70 világranglistapont. Az idei második fordulóban a szabadkártyás brit Harriet Dart lesz a román lány ellenfele, utóbbi nagy küzdelemben, 2 óra 48 perces csatában gyűrte le 2:6, 6:4, 7:6 (10–6) arányban a japán Miszaki Dojt.

További két román lány kiesett. A 29 éves Irina-Camelia Begu (105.) vereséget szenvedett az első fordulóban, 75 perc alatt 6:1, 6:4-re győzte le őt a nála egy évvel ifjabb 9. kiemelt, a világrangsorban 10. holland Kiki Bertens. Begunak sokkal több ki nem kényszerített hibája volt (27–16), és öt duplahibát is vétett – holland ellenfele ehhez képest csak hármat, de ütött ugyanennyi ászt is. Bertens mindkét adogatását jobban hozta, szinte mindegyik bréklabdáját megnyerte, és 17–11-re jobbnak bizonyult a nyerő ütéseknél.

Búcsúzott az ausztrál nyílt teniszbajnokság küzdelmeitől a selejtezőkből főtáblára jutott Monica Niculescu (129.) is, akit 5:7, 6:1, 6:0 arányban múlt felül az első körben a francia Alizé Cornet (61.). Begu és Niculescu 90 ezer ausztrál dolláros csekkel és 10 WTA-ponttal vigasztalódhat.

Elmaradt Babos Tímea bemutatkozása az Australian Open második napján a női egyesben, mert a sok mérkőzés miatt a lengyel Iga Swiatek elleni találkozóját áttették szerdára. A nőknél kiesett Babos francia párostársa, Kristina Mladenovic. A horvát Donna Vekics 81 perc alatt legyőzte a 2008-as AusOpen-győztest, az idén szabad kártyával induló orosz Marija Sarapovát. Búcsúzott a 12. kiemelt, magyar származású, brit színekben versenyző Konta Johanna, miután két sima szettben kikapott a tunéziai Onsz Dzsabúrtól.

Az olasz Jannik Sinner lesz a nyitókörben a 13. kiemelt kanadai Denis Shapovalovot búcsúztató Fucsovics Márton ellenfele a 64 között a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság szerdai játéknapján. A tavalyi U21-es világbajnokság 18 éves győztese (82.) a selejtezőből főtáblára került ausztrál Max Purcellt győzte le az eső miatt kedden befejezett meccsen. Sinner tavaly áprilisban a budapesti tornán vívta élete első ATP-főtáblás meccsét, amelyen Valkusz Mátét búcsúztatta.

Érdekesebb eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

Férfiak: Josihito Nisioka (japán)–Györe László/Laslo Djere (szerbiai) 6:4, 3:6, 6:2, 7:6 (1); Alejandro Davidovich Fokina (spanyol)–Gombos Norbert (szlovákiai) 4:6, 6:4, 2:6, 6:3, 6:2; Sinner (olasz)–Purcell (ausztrál) 7:6 (2), 6:2, 6:4; Djokovics (szerb, 2.)–Struff (német) 7:6 (5), 6:2, 2:6, 6:1; Federer (svájci, 3.)–Johnson (amerikai) 6:3, 6:2, 6:2; Cicipasz (görög, 6.)–Caruso (olasz) 6:0, 6:2, 6:3; Berrettini (olasz, 8.)–A. Harris (ausztrál) 6:3, 6:1, 6:3; Dimitrov (bolgár, 18.)–Londero (argentin) 4:6, 6:2, 6:0, 6:4; Pella (argentin, 22.)–Smith (ausztrál) 6:3, 7:5, 6:4; Querrey (amerikai)–Csorics (horvát, 25.) 6:3, 6:4, 6:4; D. Evans (brit, 30.)–McDonald (amerikai) 3:6, 4:6, 6:1, 6:2, 6:3; Nadal (spanyol, 1.)–Dellien (bolíviai) 6:2, 6:3, 6:0; Thiem (osztrák, 5.)–Mannarino (francia) 6:3, 7:5, 6:2; Bautista Agut (spanyol, 9.)–F. López (spanyol) 6:2, 6:2, 7:5; Fognini (olasz, 12.)–Opelka (amerikai) 3:6, 6:7 (3), 6:4, 6:3, 7:6 (10–5); Schwartzman (argentin, 14.)–L. Harris (dél-afrikai) 6:4, 6:2, 6:2; Wawrinka (svájci, 15.)–Dzumhur (bosnyák) 7:5, 6:7 (4), 6:4, 6:4; Hacsanov (orosz, 16.)–Vilella (spanyol) 4:6, 6:4, 7:6 (4), 6:3; Gulbis (lett)–Auger-Aliassime (kanadai, 20.) 7:5, 4:6, 7:6 (4), 6:4; Paire (francia, 21.)–Stebe (német) 6:4, 3:6, 6:3, 6:7 (2), 6:0; Lajovics (szerb, 24.)–Edmund (brit) 7:6 (7), 6:3, 7:6 (4); Carreno Busta (spanyol, 27.)–Kovalík (szlovák) 6:4, 3:6, 6:1, 7:6 (2); Hurkacz (lengyel, 31.)–Novak (osztrák) 6:7 (4), 1:6, 6:2, 6:3, 6:4; Raonic (kanadai, 32.)–Giustino (olasz) 6:2, 6:1, 6:3; Baszilasvili (grúz/georgiai, 26.)–Kvon Szunvu (dél-koreai) 6:7 (5), 6:4, 7:5, 3:6, 6:3; Popyrin (ausztrál)–Tsonga (francia) 6-7 (5/7), 6-2, 6-1-es állásnál Tsonga hátfájás miatt feladta a mérkőzést; Rubljov (orosz, 17.)–O’Connell (ausztrál) 6:3, 0:6, 6:4, 7:6 (5).

Nők: Halep (4.)–Brady (amerikai) 7:6 (5), 6:1; Bertens (holland, 9.)–Begu 6:1, 6:4; Cornet (francia)–Niculescu 5:7, 6:1, 6:0; Dart (brit)–Miszaki Doj (japán) 2:6, 6:4, 7:6 (10–6); Barty (ausztrál, 1.)–Curenko (ukrán) 5:7, 6:1, 6:1; McNally (amerikai)–Stosur (ausztrál) 6:1, 6:4; Oszaka (japán, 3.)–Bouzkova (cseh) 6:2, 6:4; Kvitova (cseh, 7.)–Siniakova (cseh) 6:1, 6:0; S. Williams (amerikai, 8.)–Potapova (orosz) 6:0, 6:3; Martics (horvát, 13.)–McHale (amerikai) 6:3, 6:0; Kenin (amerikai, 14.)–Trevisan (olasz) 6:2, 6:4; Su-aj Csang (kínai)–Stephens (amerikai, 24.) 2:6, 7:5, 6:2; Alekszandrova (orosz, 25.)–Teichmann (svájci) 6:4, 4:6, 6:2; Ka. Plískova (cseh, 2.)–Mladenovic (francia) 6:1, 7:5; Bencic (svájci, 6.)–Schmiedlová (szlovák) 6:3, 7:5; Keys (amerikai, 10.)–Kaszatkina (orosz) 6:3, 6:1; Dzsabúr (tunéziai)–Konta (brit, 12.) 6:4, 6:2; Riske (amerikai, 18.)–Ja-fan Vang (kínai) 7:6 (5), 2:6, 6:3; Vekics (horvát, 19.)–Sarapova (orosz) 6:3, 6:4; Dijasz (kazah)–Anisimova (amerikai, 21.) 6:3, 4:6, 6:3; Szakkari (görög, 22.)–Gaszparjan (orosz) 6:2, 6:2; Jasztremszka (ukrán, 23.)–Juvan (szlovén) 6:1, 6:1; Csi-ang Vang (kínai, 27.)–Parmentier (francia) 7:6 (2), 6:3; Ribakina (kazah, 29.)–Pera (amerikai) 6:3, 6:2; Tomljanovic (ausztrál)–Szevasztova (lett, 31.) 6:1, 6:1; Szvitolina (ukrán, 5.)–Boulter (brit) 6:4, 7:5.

Borítókép: A konstancai teniszező kiválóan kezdett az év első Grand Slam-tornáján – FOTÓ: MEDIAFAX