Amikor segítő lelkektől világlik a kidei parókia

Nagy Tibor Sándor: nem járt le még a kalákák ideje

Amikor segítő lelkektől világlik a kidei parókia
A padláson tárolt negyven doboz könyv, sok ruhanemű is a tűz martalékává vált a kidei parókián januárban, de a legfontosabb: emberéletekben nem esett kár. S bár a tűz elemésztette a ház berendezésének java részét, egy ilyen eset utótörténetét temérdek lélekemelő mozzanat színesíti, amely képes visszaadni a hitet abban, hogy az ember, a világ alapvetően jó. Az ötgyermekes lelkészcsaládnak azonnal menedéket kínáltak a tűzvész miatt mélységesen megrendült helybeliek, az azóta eltelt két hétben sokan sokféle támogatásukat ajánlották fel, hétvégén pedig munkaeszközökkel és megfelelő szállítójárművekkel Szucságtól Visáig többtucatnyian érkeztek segédkezni a törmelékek eltakarításában. Így fordulnak jóra a rossz dolgok, és a hajszál híján tragédiába torkolló történetből így születik hála, közösségépítő kovász, mialatt ki tudja, hány lélek lel megváltásra a megsegítettek és segítők soraiban egyaránt.

Légvonalban nagyjából harminc kilométerre fekszik Kolozsvártól Kide, a négytemplomos, kőházas falu, amelyet mintegy 150-en laknak, közülük csak úgy tucatnyian nem magyarok. Az unitáriusok templomának már csak őrzője maradt, papot csupán a református parókián találunk, minden templomos magyar a reformátusokhoz jár Istent tisztelni. A templommal együtt a református parókia a kidei közösség oszlopa, ott zajlanak a bibliaórák, jegyesbeszélgetések, télvíz idején a keresztelők. A mai falubeliek teljes életének állandó tanúja, ami mindig ott volt, miközben fejük fölött sorra világok születtek és dőltek romba – amikor gyerekként rótták a falu poros utcáit, ha bánatukat vagy örömüket hordozták, háború dúlt vagy látszólag béke –, személyes életregényük szilárd tanújaként, mindig. Akárcsak a kidei utcák kövei, amelyeket sötétben is ki tudnak kerülni, mert mindegyiknek pontosan ismerik a helyét – mint arról nyolc évvel ezelőtti ottjártunkkor beszéltek nekünk a parókián összegyűlt asszonyok. Ezen biztos pont elvesztésének tragédiáját élték meg mindannyian azon a januári szombaton, amikor látták a lángnyelveket feltörni a parókia tetőzetén. És a hivatástudaton túl az öregek szemében tükröződő kétségbeesés és szomorúság vitte vissza lelkészüket, Nagy Tibor Sándort a tűzvész másnapján a vasárnap délelőtti istentiszteletre – mert pótolni kell valamennyire azt az odaveszett bizonyosságot.

Elszenesedtek, de megtartották a megégett mennyezetet a 150 éves gerendák

Hálásak azért, hogy nappal gyúlt ki a ház, ha éjszaka történik, amikor öt lányukkal együtt mindannyian alszanak, nos, bele sem mernek gondolni... Így viszont már hamarabb érezték a kazánházban a füstöt, mint látták volna a tüzet, s a feltételezések szerint a padláson kialakult tűzfészekből másodpercek alatt elterjedő lángnyelvek elől – amelyek kiváló „harapnivalóra” leltek a padláson dobozokban tárolt temérdek könyvben és ruhaneműben – ki tudták menekíteni a gyerekeket és a legfontosabb egyházközségi és személyes értékeket. Lángolt a padlás, amikor a dokumentumokat és kegytárgyakat kivitték. Azonnal segítettek a falubeliek, s bár mindennemű felszereltség híján a tűzoltásra kísérletet tenni is felesleges volt, igyekeztek elejét venni a lángok továbbterjedésének, vízzel locsolva a még tűzmentes szomszédos helyiségeket. Az órán belül kiérkező kolozsvári tűzoltók végül 13 ezer liter vízzel oltották el a tüzet, s még éppen jutott idejük arra is, hogy kimenekítsék a kamrából a szalonnát, kolbászt – ami a családnak még csak eszébe sem jutott. Tűzoltóhumorral adogatták ki a forróságtól már csöpögésnek indult disznóságokat: „Ugyan kicsit füstösebbek a kelleténél...” Akkor akár már viccelni is lehetett, megnyugtató volt a tűzoltók jelenléte, és már mindenki túljutott az első rémületen, felismerve a legfontosabbat: hogy túlélték, senki sem sérült meg a tűzben.

A falustársak közül többen is azonnal menedéket kínáltak a lelkészcsaládnak, amit szívesen el is fogadtak volna, ám lányaik kisgyerekektől természetesen elvárható nyüzsgésével jobbnak láttak senkit sem fárasztani, így azóta hetedmagukkal az egyházkerület kétszobás kolozsvári lakásában élnek. Ezt még tavaly év végén utalták ki Nagy Tibor számára, a tanügyi referensi kinevezésével együtt járó kötelezettségek ellátása érdekében.

„Úgy érzem, hogy az anyagi veszteségnél többszörösen értékesebb az a lelki ajándék, amiben részesedtünk: megtapasztaltuk, hogy a közösség szeretete hogyan válik láthatóvá és foghatóvá a megpróbáltatás idején. Az Ő munkájának köszönhetően így zárhatjuk a mai napunkat: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál.” (Róm. 8,28)” – írta a tűz utáni órákban a közösségi hálón Nagy Tibor.

Azóta sokan jelentkeztek segítő szándékkal, Macalik Arnold építész a helyreállítási tervek elkészítéséhez ajánlotta segítségét, amit örömmel fogadnak, ugyanis fontosnak tartják – és erre Macalik Arnold szakértelme garanciát jelent –, hogy a leégett ingatlan ne helyidegenként épüljön vissza, és a kideieknek ugyanott legyen meg majd ismét a biztos pont az életükben.

A helyreállítás első mozzanata történt meg a szombati közmunkával: a romok eltakarítása a felújítási tervekhez szükséges terepfelmérés előkészítéseként. El kellett távolítani a mennyezetet, az elszenesedett törmeléket. Többtucatnyi köbméter félig-meddig kiégett tüzelő, faanyag, deszka egy része valamilyen formában hasznosításra kerül a faluban. A szervezésben a Kolozsvári Református Egyházmegye Presbiterszövetsége segített, amely az utóbbi években többször szervezett takarítást elnéptelenedett templomokban és kertjeikben, és tekintélyes tömegeket tudott megmozgatni például a páncélcsehi, magyarderzsei közmunkákra. Ez most szombaton sem volt másképp: a mintegy hatvan segítőnek nagyjából a fele Kisbácsból, Kolozsvárról, Visából, Kajántóról, Szucságból érkezett. Szerszámokat hoztak, utánfutóval felszerelt tehergépkocsikkal érkeztek, akárcsak a helybeliek, akik a traktorjaikat is bevetették, Kide borsaújfalusi polgármestere ingyen erőgépet küldött.

– Ékes igazolása ez annak a meggyőződésemnek, hogy a kalákák ideje még nem járt le, bár mára letűntnek látszó közösségi gyakorlat volt egykoron, amivel tulajdonképpen az egész falu felépült – véli Nagy Tibor annak tudatában, hogy a szombatihoz hasonló közösségi kalákára lesz még példa a kidei parókián. Mint ahogy segítők is folyton jelentkeznek: cégek jelezték, hogy amikor eljön az ideje, csavarokkal, szegekkel, csatornával segítik a helyreállítást, pénzadományok is érkeztek már az Erdélyi Református Egyházkerület, valamint a Kidei Református Egyházközség közösségi oldalán elérhető számlákra.

Nagy Tibor honlapot is készíttetne a helyreállítás megsegítésére

Ha fel kellene értékelni a szombati munkát, Nagy Tibor szerint a végösszeg minden bizonnyal több ezer eurót ütne, ráadásul egyetlen nap alatt sikerült a takarítást befejezni – egy különleges lelki közösségben, kapcsolódásban.

– Ma, a tűzvész által károsodott mennyezet eltávolítása után napfényben fürdött a parókia. Meg is fogalmaztam hangosan, hogy még sosem volt ilyen fényes az otthonunk, amire jött a válasz (Orbán Attila részéről): de még sosem világított itt ennyi lélek… Valóban, kedves barátunk megragadta a nap lényegét, ma nemcsak törmeléket távolítottunk el, gerendákat hordtunk ki, fát raktunk el, égett anyagokat szortíroztunk, hanem világítottunk, és közösséget építettünk fényünkkel. Egy gyertya, egy lélek lángja akár néhány ház távlatából is látható, annyi lélek pedig, amennyi ma világított Kidében vagy Kide felé sok-sok településről és otthonból, még a szomorúságunk sötét éjszakáját is beragyogta éltető napfénnyel és reménységgel – írta az egyházközség Facebook-oldalán Nagy Tibor.

A kideiek reménységét táplálja minden segítség, amely egy lépéssel közelebb viszi őket biztos pontjuk visszanyeréséhez, és az immár 15 éve Kidében szolgáló lelkészcsaládot a hazatéréshez: mert Kolozsvár a lakást, de Kide az otthont jelenti. Négyéves Annájuknak pedig az egész világot, ahova szeretne visszatérni akkor is, amikor a falu utcáján lépegetve megkérdezi: mikor megyünk Kidébe?

Adományokat a parókia helyreállítására a következő bankszámlaszámok egyikére lehet küldeni: RO82 RNCB 0106 0266 1004 0028 – RON; RO08 RNCB 0106 0266 1004 0002 – EURO; Swift-kód: RNCB ROBU; Számlatulajdonos: Parohia Reformată Chidea.

Képek: Facebook/Kidei Református Egyházközség