Filharmonikusaink nagyszabású fesztiválzáró hangversenye
Hector Berlioz (1803–1869) a romantika egyik francia zsenije. Műveinek nagy része irodalmi ihletettségű, amelyekben nemcsak zeneszerzői zsenialitása, hanem írói tehetsége is – emlékiratai, zenekritikái ma is élvezetes olvasmányok –csodálatra méltó. Faust elkárhozása című drámai legendájának alapjául Goethe Faustját tekintette, amelyből tetszése szerint válogatott részeket, aztán írói fantáziájával azokat úgy átalakította, hogy a drámai legenda Faustja végül nem is a Goethéé, hanem az övé, az ő szenvedélyes-romantikus gondolatvilágának szülöttje. Goethe Faustja üdvözül, a Berliozé elkárhozik.
A Faust elkárhozása az ördögi kísértésnek ellenállni nem tudó, álmaiért-vágyaiért életét is feláldozni képes ember (romantikus művész) tragédiája, amely Berlioz meghökkentően kreatív, fantasztikus egyedi komponálási ötletei révén válik mélyen megrázó zenei drámává. A gigantikus vokál-szimfonikus mű zenekari faktúrájának ötletgazdag, rendkívül színes hangszerelése, a hangulatteremtés változatossága, az énekkari letétek drámaisága és lírai szépsége lélegzetelállító. Zenéje hol drámai, magasztos vagy éppen éteri szépségű, játékos vagy groteszk-humoros, esetenként táncos-ünnepélyes. Csak a zseniális fantáziával megáldott őrült-zseni Berlioz fejéből pattanhatott ki az az ötlet is, hogy a csodálatos Rákóczi-induló feldolgozásának kedvéért, a Magyar Alföldön is megsétáltassa Faustot.
A négy részes nagyzenekarra, énekkarra és szólistákra komponált mű zenei képsorozata, jeleneteinek egymásutánja egy fantasztikus zenei „utazás” élményével ajándékozza meg a hallgatót.
Van itt minden: szökellő paraszttánc a természet ölén, trombitaszó és harci fanfár, tavaszi ünnepi hangulat, az énekkar megható harmóniáival és a feltámadás örömével átitatott húsvéti himnusz, van groteszk dal a bolháról és patkányról, továbbá van Faustot álomba ringató szilfek és gnómok kórusa, és van tündérmuzsika finomságú zenekarra komponált, külön is előadható keringő ritmusú Szilfek tánca. Van vidám katonakórus, Gaudeamus igitur refrénes részegségről szóló gúnyos diákdal, fúvósok párbeszédére épített Takarodó, groteszk ötletekkel fűszerezett menüett-lejtésű Lidérc-tánc, keringő ritmusú Mefisztó-szerenád, és van operás hangvételű Faust–Margit szerelmi kettős, Margit a rokkánál románc, és van Berlioz által kitalált halandzsaszövegű pokol-nyelv.
Zseniális alkotás, nagyszerű tolmácsolásban. A művészi megoldások meghatóan szép özönéből kiemelném a Faust alakját megformáló Piotr Buszewski kellemes tónussal, magabiztos intonációval, érthető francia kiejtéssel énekelt áriáinak/recitativóinak sokszínű érzelmi hullámzásait, mély drámaiságát, bensőséges poézisét; Jan Żądło drámai, telt hangon, szenvedéllyel megformált Mefisztójának ördögi figuráját; Köpeczi Sándor szép csengésű telt basszusát, amint a színpadi játék magabiztosságával és kellő humorral a patkányról szóló, de valójában az együgyűséget-műveletlenséget kigúnyoló Brander dalában énekelt; élménypillanatként Heike Wessels magvas hangjának lírai szépségeit a Margit a rokkánál románcban, amint Haáz Bence leheletkönnyű-érzékeny pianissimojú, meghatóan bánatos angolkürt szólójával felváltva, lelke békéjének elvesztéséről, a kedves hiányáról énekelt; a Faust–Margit Szerelmi kettős egymáshoz simuló szólamainak lírai vallomását és a Mefisztóval alkotott tercett virtuozitásának feszültségét, drámai erejét; az énekkari letétek ezerszínű, csodálatos harmóniáit, drámai mélységeit és a finálé lírikus szépségét, áttetsző éteri fényét, amint a leánykar hangjainak angyali tisztasága a vegyeskarral összecsengve, Margit megdicsőülését hirdette.
Sascha Goetzel karmester a partitúra tökéletes ismeretében érezte és élte Berlioz romantikus-szenvedélyes zenéjének lelki hullámzásait. Felszabadult, széles mozdulataival a színpadon szereplőket szinte átölelve, a zenei történés legapróbb lelki rezdülését is művészi pillanattá varázsolta. A zenekar érezhetően kedvelte a karmester stílusát, zenei intencióit figyelemmel és fegyelemmel követte, minden hangszer és hangszercsoport a maximumra törekedett, érdekes színfoltot a brácsaszóló és kíséret képezett a thulei király balladájának mesehangulatában.
Faust elkárhozásának drámai mélységeit és lírai finomságait, pazar színekben pompázó művészi tolmácsolását a közönség helyéről felállva, több percen keresztül szűnni nem akaró vastapssal jutalmazta. Lélekemelő, meghatóan szép este volt, amelyen minden a nagybetűs Zenét, az „öreg” Kolozsvári Zenei Ősz méltó ünneplését szolgálta.
(Fotó forrása: Filharmónia/Facebook)
