A Velencében töltött napok bakancslistájáról nem hiányozhatott a környék felfedezése sem. Korán reggel, ragyogó napsütésben ültünk hajóra, irány Murano, Burano és Torcello, a lagúna három kis szigete. Néhány száz méterre a velencei kikötőtől San Michele szigete mellett haladtunk el, a sziget Velence történelmi temetőjéről híres. Amióta betiltották a temetkezést a városban, 1797 óta a halottakat gondolán kísérik utolsó útjukra a szigeten lévő temetőbe, emiatt a San Michele-szigetet a „halottak szigeteként” is emlegetik.
Kulcsár
Gabriella
Gran Teatro La Fenice – a főnixmadárként újjáéledő operaház
Velence híres-díszes Óratornya – a Mórok tornya
Szent Márk-székesegyház – az aranykatedrális
Első velencei sétánk nem is vezethetett volna másfelé, mint a Canal Grande felől megközelíthető L alakú Szent Márk térre (Piazza San Marco), Velence szívébe. A nagyobbik tér „kistestvére” a Piazzetta, ahol a „terecske” egyik felén a dózsepalota nyugati szárnya, a másik felén a Libreria könyvtár impozáns épülete vonja magára a bámészkodó turisták szemét.
„Velence a világ közepe” – olvasom Szerb Antal gondolatát, és miközben a fényképeket nézegetve szinte újraélem az ott töltött napok varázslatos élményeit, igenlően bólintgatok, hiszen ebben a rövid mondatban tökéletesen ott bujkál az az életérzés, ami egész velencei kiruccanásunk alatt boldogsággal töltötte meg a lelkemet.
Rohanó életünkben talán észre sem vesszük, hogy városunk zenei eseményei is alig, hogy elkezdődnek, már véget is érnek. A november 10. és 17. között zajló idei Mozart -fesztivál is villámgyorsasággal tűnt tova, és az egyhetes sokszínű rendezvénysorozat – amelyben szimfonikus hangverseny, kamarazeneest, gyermekeknek szánt minikoncert és a klasszikus zene jövőjéről elmélkedő kerekasztal beszélgetés között válogathattak az érdeklődők –, a filharmonikusok rendkívüli vokál-szimfonikus hangversenyével zárult.
Harminckettedik alkalommal „gördült” fel a Mozart- fesztivál láthatatlan függönye november 10-én az Egyetemiek Háza koncerttermében. A hangversenyt ugyan nem előzte meg ünnepi köszöntő, de a zsúfolásig megtelt teremben mégis egyfajta ünnepi izgalommal vegyes emelkedettség vibrált.
Véget ért a Zenei Ősz! Néhány hétre – napra Kolozsvár újból a zene városa lett. Az idei Fall into Clasic alcímmel ellátott Zenei Ősz sokszínűségével lopta be magát a kolozsvári közönség szívébe, hiszen a rendezvénysorozatban a kamara- és szimfonikus zenétől a kortárs zeneestekig, a filmzenétől a vokál-instrumentális alkotásokig, mindenki megtalálhatta a neki legtetszőbb műsort a legkiválóbb előadásokon.
Az idei Zenei Ősz színes műsorkínálatából a könnyednek mondott szórakoztató muzsika sem maradhatott el, így a filharmonikusok múlt heti hangversenyén híres filmek közkedvelt zenéivel kényeztették a nagyérdeműt. Nem csoda, hogy a koncertet megelőző nap már híre-hamva sem volt a jegyeknek, a zenekart és kiváló meghívottjait telt házas közönség fogadta.
Zaklatott, félelmekkel teli napjainkban, amikor ártatlan emberek és gyermekek ezrei esnek terrortámadások áldozatául, hiszem, hogy a zene egyfajta menedékszigetté válhat, ahol az ember lelke ideig-óráig békét óhajtva reménykedhet. A nap mint nap véres összetűzésekről érkező félelmetes-szomorú hírek hatására talán nem véletlen, hogy a Zenei Ősz fesztiválnyitó hangversenyén elhangzott mindhárom zenemű éppen az emberi lélek szenvedéseiről mesélt, felkavart és meghatott, fájdalmas-szépségű üzenete viszont halvány reménysugarat gyújtott a lelkekben.