A Sepsi nyerte a kolozsvári meccset és a bajnokságot

Kosárlabda Női Nemzeti Liga

A Sepsi nyerte a kolozsvári meccset és a bajnokságot
A kosárlabda Női Nemzeti Liga döntőjének mai, negyedik mérkőzését az utolsó negyedben nyújtott szenzációs teljesítményével a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC nyerte, amely ezzel megvédte bajnoki címét, ugyanis az öt mérkőzésből álló sorozatban megszerezte harmadik győzelmét.

A döntő negyedik mérkőzése igazi sportcsemegét jelentett, mindkét csapat maximálisan kitett magáért, és ez az eredményalakulásban is meglátszott – közben pedig az izgalmak sem maradtak el. Az első 10 percben még fej-fej mellett haladt a két csapat, a negyed végén jegyzett 23:20-as állás arra engedett következtetni, hogy parázs mérkőzésre lehet számítani.

A folytatásban a vendégegyüttes mutatta meg tudását, és ötpontos előnnyel zárta a félidőt. Ám a térfélcsere után már a vendéglátók remekeltek: a sepsiszentgyörgyiek ekkor csak 9 (!) pontot tudtak összedobálni, így az utolsó negyednek az U 8 pontos előnnyel (59:51) vághatott neki. Ezt sikerült is tartania több mint 4 percen át, ám akkor rövidzárlatos lett a csapat, és ezt kihasználva a vendégek sorozatban dobott 16 (!) ponttal 70:62-ről 70:78-ra fordítottak, ami elegendőnek bizonyult a végső siker megszerzéséhez.

A székelyföldi csapat azután kapott erőre, hogy edzőjét a bosnyák Zoran Mikest tiltakozás miatt kiküldték a bírók a teremből.  A kolozsvári mérkőzésekről ezúttal sem hiányoztak a magyarellenes rigmusok, a székelyföldi szurkolók pedig a székely himnusz éneklésével ünnepelték a győzelmet.

A Sepsi Sic tavaly nyerte meg először a bajnokságot.

Végeredmény: • Kolozsvári Universitatea Sportklub–Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC 76:85 (23:20, 14:22, 22:9, 17:34) – a párharcot 3–1-re a Sepsi nyerte.

 

Pontszerzők:

KOLOZSVÁR: Taneisha Harrison 21, Dajana Butulija 20, Brittany Janelle Denson és Andra Mandache 12–12, Gabriela Irimia 5, Natasha Nicole Dixon és Teodora Neagu 3–3; játszott még: Marina Sfârlea, Bianca Voica; a keret tagja még: Mihaela Maxim és Cristiana Cutaş; vezetőedző: Dragan Petricsevics.    SEPSI SIC: Chalysa Janee Shegog és Annemarie Gödri Parau 22–22, Tyaunna Dominique Marshall 21, Janeesha Jeffery 16, Ancuţa Stoenescu, Amanda Clara Thompson 1; játszott még: Kilin Tünde, Chandra Harris és Andreea Elena Huţanu; a keret tagja még: Taranek Andrea, Kokovay Melánia és Andreea Lazăr Pop; vezetőedző: Zoran Mikes.

A végeredmény: 1. Sepsi SIC, 2. KOLOZSVÁR, 3. Brassói Olimpia ESK, 4. Târgoviştei MSC, 5. Aradi Goldiş Egyetem BC ICIM, 6. Galaci Phoenix, 7. Szatmárnémeti MSC, 8. Alexandriai CSBT, 9. Marosvásárhelyi Sirius KK, 10. Jászvásári/Iaşi-i Politechnika Național.

 

A rovat cikkei

A kosárlabda nemzeti liga hétvégi fordulójában mind Kolozsvár férfi, mind pedig női csapata szombaton játszott, további hasonlóság, hogy mindkét gárda idegenben szerepelt és egyformán egypontos vereséget szenvedett, miután az utolsó percben volt esélye a győzelemre is.
Sport