Recep Tayyip Erdogan török elnök döntését és a legfelsőbb bíróság jóváhagyását követően a legendákkal övezett, misztikus erőkkel felruházott épület 2020. július 24-étől ismét mecsetként fog szolgálni. Erdogan döntése felháborította a teljes keresztény világot: a manapság „szultánként” becézett török elnök döntését elítélte az UNESCO világszervezet vezetősége, a római pápa, az orosz elnök, az Egyetemes Ökumenikus Világszervezet, az amerikai külügy, Görögország és megannyi más európai egyházi és politikai szervezet is. Miért vált ki egy épület ekkora érzelmi hullámot és világszintű felháborodást? Mi a Hagia Sophia titka és mi lesz ezt követően a sorsa? A válaszért Nagy Konstantin császár koráig kell visszamennünk…
A belső és külső támadásoktól és válságok sokaságától roskadozó IV. századi Róma megújhodásra szorult. Az egyértelműen keleti és nyugati részekre oszló birodalom nyelvi és kulturális hagyományaiban is radikálisan eltérő Keleti része jelentette a jövőt az akkor már ezeréves Róma továbbélésének. Nagy Konstantin császár kiválóan felismerte ezt a jelenséget, ahogy azt is, hogy a birodalom egyik legjelentősebb társadalmi és vallási csoportja, a kereszténység fogja jelenteni a birodalom jövőjének társadalmi továbbélését. Constantinus víziójának és reálpolitikájának titkát és a „rómaiság” megmentésének biztosítását két döntése jelentette: a keresztény vallás elfogadása Kr.u. 313-ban, és egy új birodalmi főváros megalapítása, Constantinopolis, azaz Konstantin városának létrehozása. Az egykori Byzantium nevű görög emporion, gyarmatváros (amely akkor már legalább ezer éve állt) helyén létrehozott új város a régi hellenisztikus városalapítások hagyományát követve vette fel alapítója nevét, és minden épületében Róma pontos mása akart lenni. Városfalai, hatalmas császári palotája és óriási hippodromja, sportpályája a császári Róma legnagyobb középületeinek fényét és dicsőségét hivatott folytatni. Több száz felbecsülhetetlen értékű szobrot, obeliszket és a görög-római kultúra legjavát szállítják az elkövetkező években Konstantin új városába, amely már a negyedik század végén méltó párja Rómának és Alexandriának, a mediterrán világ két legnagyobb metropoliszának. 360 körül épült fel II. Constantius császár idején a Megale Ekklesia néven ismert első nagy keresztény bazilika az Aranyszarv öbölre néző kecses félszigeten, amely a császári város szíve, és Európát és Ázsiát, Keletet és Nyugatot politikailag, kereskedelmileg és kulturálisan is összekötő híd lett évszázadokon át. A negyedik századi első bazilikáról csak néhány soros irodalmi leírás maradt fent későbbi bizánci forrásokból, feltehetően hasonlóan monumentális épület lehetett, mint a római Szent Péter és Szent Pál bazilikák első, negyedik századi változatai.
A második épületet egy nagy tűzvészt követően, II. Theodosius császár idején, 415-ben avatják fel. A Rufinus mester által épített, belső szerkezetében hasonló, ám díszítésében már az ötödik századi sajátos bizánci művészeti hatást mutató épület alig 120 évet állt, amikor 532-ben leégett. 1935-ben Alfons Maria Schneider német régész ennek, a Theodosius-féle épületnek találta meg a maradványait és gyönyörű domborműveit, köztük a tizenkét apostolt bárányként ábrázoló híres reliefet is.
A ma álló épületet Nagy Justiniánusz császár idején, 532. február 23-án kezdték el építeni és 537. december 27-én avatták fel. A Procopius De Aedificiis című művében részletesen leírt építkezést milétoszi Iszidorosz és tralleiszi Anthemiosz mérnökök és tudós építészek vezették. Az alig öt év alatt létrehozott monumentális épület korának legnagyobb egyházi épülete volt, és az akkori világ építészeti csodája. Monumentális kupolája sokáig a világ legnagyobb kupolája volt, minden későbbi dóm és majdani mecset prototípusa és „anyja”. A templomok temploma, az új Róma, az akkor még egységes Imperium Christianum monumentális Pantheonja. Ugyanazon az építészeti nyelven megjelenített kultúrpolitika legmagasztosabb szimbóluma, amit a periklészi Athén Parthenonja vagy a hadrianusi Róma Pantheonja jelentett a maguk korában. A belső teret díszítő mozaikok II. Jusztin császár idején készülnek el a VI. század végére. 558. május 7-én a hatalmas dóm egy földrengést követően beomlott, így alig húsz évvel az avatást követően újra kellett építeni Iszidorosz mesterművét. A dóm és az épület matematikai mestermű, amely magában egyesítette a klasszikus görög-római tudomány akkor még megmaradt és nagyra becsült hagyatékát, elsőként egyesítve a keresztény misztika és keleti zeneiség hagyományaival.
A Hagia Sophia – „szent bölcsesség” – a konstantinápolyi pátriárka székhelye, a keleti keresztény világ központja lesz. A székesegyház akusztikájának sajátosságát nemrég a Stanford Egyetem kutatói rekonstruálták, visszaadva az 1400 évvel ezelőtti bizánci énekek hangulatát. A VIII-IX. században az épület számos sérülést szenvedett: belső díszítéseit – így az eredeti mozaikokat és szobrászati alkotásokat is – az ikonoklaszt mozgalom hívei elpusztítják, majd 869-ben ismét földrengés sújtja. A legnagyobb változásokra a nagy 989-es földrengést követően került sor, amikor az örmény építészet legnagyobb alakja, Trdat gyakorlatilag újraépíti a kupolát, és számos melléképület is ekkor épült fel. A fő kupola piasztereit díszítő monumentális kerub-mozaikok is ekkor kerülnek fel a falra. A jusztiniánoszi épületből ekkor már alig maradt valami, ami a dicső VI. századra emlékeztetett volna. A Szent István királyunk korában író Stepanos Asoghik örmény történetíró szerint a nagy 989-es földrengés porig rombolta a Hagia Sophiát. 1204 és 1261 között az épületet kifosztják a keresztes hadak és rövid ideig római katolikus templommá alakítják át. Első átalakítása és megszentségtelenítése tehát a nyugati keresztények „bűne”. 1344 és 1354 között az épület üresen, romos állapotban állt az immár sokadig pusztító földrengést követően. Az akkor már csak önmaga árnyékaként megmaradt Bizánci Birodalomnak nem voltak meg a kellő forrásai, hogy a nyolcszáz éves épületet felújítsa. Kisebb felújításokat végül Astras végzett a megrongált épületen.
1453 májusában Konstantinápolyt heteken keresztül ostromolta az akkor már birodalmi erejű török hadsereg II. Mehmed (a Hódító) szultán vezetésével. Az ádáz küzdelem, amelyben magyar ágyútól a legbabonásabb vallási szertartásokig istenek és emberek egyaránt részt vettek, csakúgy mint a trójai vagy majd a nándorfehérvári és szigetvári csatában, az esemény csúcspontját egy csoda, egy divinatio jelentette: egy villámcsapást követően a Hagia Sophia – a városfalon túl is látható, monumentális kupolája – órákon át különös fényt bocsájtott ki. A feltehetően a mai fizika által könnyedén megmagyarázható elektromágneses jelenség egyértelműen csodaként lett értelmezve II. Mehmed hadseregében: Allah velük van. A templomban a legmagasztosabb bizánci szertartást végző, bezsúfolódott keresztények számára azonban egyértelmű jel volt, hogy a vég közel. 1453. május 29-én a török hadak beözönlöttek a városba. A napokon át tartó fosztogatás nem kerülte el a Hagia Sophiát sem, bár II. Mehmed számára különös csodálatot keltett a monumentális épület. A városi legenda, miszerint lóval vonult be, hamis: Mehmed azonnal egy ulémával, azaz hittudóssal felolvastatta az as-sahadát, az Iszlám hitvallást, amely a mecsetté alakítás első és legfontosabb aktusa (Asshadu alla iláha illá Allah wa asshadu anna Mohammadan raszúl Allah - Tanúsítom, hogy nincs más isten csak Allah, és tanúsítom, hogy Mohamed az Ő küldötte).
A romos épület fokozatosan alakult át mecsetté. A minareteket 1481-ben fejezték be, a keresztény mozaikokat pedig csak II. Nagy Szulejmán idején fogják levakolni és lefedni, súlyos károkat okozva ezáltal a X. századi bizánci művészet remekművein. Szulejmán idején készülnek az akkor már Ayasofya mecset néven ismert épület iszlám művészeti díszítései is. A mihrab mindkét oldalán álló reneszánsz gyertyatartókat Szulejmán Buda ostromakor, feltehetően Mátyás reneszánsz udvarából hozatta Isztambulba. Ezeket Karácson Imre azonosította és ma is a Hagia Sophia híres „magyar” emlékei közé tartoznak. Az épület mecsetté alakításának művészi és építészeti formáit a legendás török építész, Szinán munkásságának köszönhetően nyeri el, akinek számos híres mecsete a Hagia Sophia kupoláját másolja. 1717-ben újravakolták az épület belsejét, aminek köszönhetően „megmenekülnek” a bizánci mozaikok, azokat ugyanis darabonként talizmánként árulták a XVI-XVII. századokban.
A Hagia Sophia művészettörténeti és történelmi értékére a XIX. századi kutatások hívták fel a világ figyelmét. Az 1847-49 között a Fossati fivérek vezetésével zajló nagyívű restaurálási munkálatok első alkalommal mutattak rá az épület rendkívüli történelmi értékeire és jelentőségére, és mentették meg a pusztulástól.
1935-ben Kemal Atatürk szekuláris államreformjának egyféle szimbólumaként, a Mehmed által mecsetté alakított épületet múzeummá nyilvánította, a szőnyegeket elvitette, a mozaikokról pedig lekaparták az évszázados vakolatot. Ennek ellenére, az épület restaurálása elsősorban a 90-es években kezdődött el és a mai napig nem fejeződött be. Bár az elmúlt 80 évben a Hagia Sophia – Ayasofya múzeumként szolgált, 2013 óta a minaretekből elhangzik az imámok szólama. 2015-ben, amikor Ferenc pápa elismerte az örmény népirtást, Mefail Hızlı, Isztambul főmuftija kijelentette, hogy az épület mecsetté alakítása elkerülhetetlen lesz.
Az épület történetét nyomon követők és Erdogan politikáját jól ismerők tehát nem lepődtek meg ettől a lépéstől. Ez borítékolható volt már évek óta. A törökök jelentős része örömmel fogadta a hírt, bár az Edogan politikáját ellenzők és az atatürki örökség hívei nem nézik jó szemmel a vallási radikalizálódás és a szekuláris állam teljes leépítését. Erdogan 2020. július 10-én bejelentette, hogy a Hagia Sophia mecsetté alakítására július 24-én kerül sor. A nemzetközi felháborodásra reagálva a török hatóságok bemutattak egy dokumentumot, amelyen az szerepel, hogy II. Mehmed „megvásárolta” a konstantinápolyi keresztényektől az épületet és saját költségén újította fel azt, valamint hangsúlyozták, hogy az épület UNESCO státusza, tehát nemzetközi világörökségi helyzete nem fog változni. Bár mecsetként fog működni, de ahogy a római Pantheon vagy más, turisták által látogatott keresztény templomok, ahol még mindig tartanak szertartásokat is, továbbra is nyitott lesz turistáknak és látogatóknak. A keresztény ábrázolásokat megőrzik, de a szertartás idejére egy lézertechnikával vagy szőnyegekkel fogják elsötétíteni és lefedni.
A Hagia Sophia csak egyike a szakralitásában megváltozó épületeknek. Templomokat évszázadokon át alakítanak át a történelem folyamán: a rómaiak az evocatio deorum rítusával kérték ki az etruszk istenségeket és alakították át egykori templomaikat, a korai idők keresztényei a római templomokat (így a Pantheont is) templommá alakítják, ahogy keresztény katedrálissá lett a cordobai nagy mecset is. A törökök több tucat templomot tettek mecsetté, néhol azonban – így Pécsett is például – a XVIII. században aztán keresztény templom lett a mecsetekből. A szakrális terek kisajátításának, tehát évezredes történetének egy újabb, a XXI. században már ritka esetének vagyunk most szemtanúi.
Sajnos csak bizakodni tudunk, hogy a tucatnyi földrengést, átépítést és történelmi viszontagságokat átélt épület legrégebbi részletei, a bizánci művészet remekművei érintetlenek maradnak. Reményvesztett év lenne ez, ha világjárvánnyal, gazdasági járvánnyal, üstökössel és Konstantinápoly örökségének újbóli elvesztésével kellene egyszerre számolnunk.
