A Cé változat

A Cé változat
Minden mérkőzésben, így a politikai meccseken is többnyire két változattal számolnak a stratégák: A. ha a „mieink” kerekednek felül, és B. ha az „övéik” győznek. Az egál aránylag ritka: példa rá, hogy a helyhatósági választásokon a 3180 polgármesteri székből mindössze három helyen lesz „újrajátszás” a kialakult döntetlen miatt. Idén ősszel viszont egy váratlan/hívatlan tényezővel is számolniuk kell a kampányguruknak; ez pedig a jelöltlistákon nem szereplő, de mégis komoly vektorként számon tartott C variáns.

Téma volt (és makacsul tartja magát), hogy ilyen járványterhes időkben hogyan változnak a prioritások: mennyire fontos az állampolgárnak a vokshoz való ragaszkodás, és milyen mértékben írja azt felül a személyes fenyegetettségként megélt fertőzés miatti aggodalom. A helyhatósági adatok még frissek, de a két választás között talán lesz elegendő idő felmérni, hogy korosztályosan például mennyire fogta vissza a szavazókedvet a COVID 19.

A pártok úgy korteskednek, hogy jó adag perverzió is belefér; és tudják, a C párt vihet-hozhat. Kérdés például, hogy az Egyesült Államokban a novemberi elnökválasztáson kinek „kedvez”, amennyiben beigazolódik, hogy az afroamerikai közösségekben léptékekkel több a fertőzött és az áldozat. Százezres tételeknél ez akár döntő is lehet. Vagy Trump „kikocsikázása” miként csapódik le. Lesz-e empátiahullám a felépülése közben, vagy elmarad a jelenlegi államfő stábja által remélt effektus…

Mint ahogyan döntő a hazai szocdemeknek is, akik letettek első körben a választások elhalasztásának explicit és azonnali követeléséről, de… a fejlemények függvényében nem kizárt, hogy újfent tematizálják. Sőt, újabban már a vészcsengőt is beállították a napi 4 ezres fertőzött esetre. Miközben sorozatosan manipulatívnak nevezik a hivatalos adatokat. Ebből kétszeresen is hasznot vélnek húzni: a szavazópolgár egészsége iránti aggodalom + a hevesebb fokozatra kapcsolt kormánykritika, mert ugyebár ez nem fordulhatott volna elő, ha a kabinet nem bénázik, nem szerepel le, és nem igazolja vissza már megint, hogy képtelen hivatását betölteni.

A halasztás önmagában nem érhet fel katasztrófával: szinte már megszoktuk, kultúrája lett az elnapolásnak, a kalendárium rugalmas értelmezésének (az önkormányzatok nem sínylették meg különösen a bő három hónappal túlhordott mandátumokat).  A mögöttes számítások annál inkább szóra érdemesek. Erodálódó kormányzat, a tél sajátos bajai, fokozódó szociális feszültség: mind jól jöhet, ha idejében sikerül mindezeket egymásra építeni.     

Ha viszont az Egyesült Államokban minden aggasztó körülmény (és még néhány fordulat) dacára mégis megtartják a Fehér Házra kiírt választásokat, nehezen elképzelhető, hogy ezt nem aduként használja fel, mondjuk a szavazást itthon is sürgető tábor – elvégre a kiemelt stratégiai partner ha össze tudta hozni a dolgot, Bukarest sem maradhat le. Most talán a szokásosnál indokoltabb abba a sablonos, már-már semmitmondó panelbe kapaszkodni, miszerint várjuk ki a végét... és közben a  D-ről a C-től függetlenül jelen levő közöny és/vagy beletörődés fokozatairól se feledkezzünk meg, hiszen ennek arányát, dinamikáját szintén érdemes lenne alaposabban vizsgálni. Mert ha a járvány el is múlik, a közélettől való elfordulás marad, és hosszan tartó lábadozást „ígér” a gyulladásra hajlamos demokratikus ízületekre.