„Az erdélyi magyar gyermekirodalom reneszánszát éljük”

Bemutatták Makkai Kinga Útlevél Meseországba című kötetét

„Az erdélyi magyar gyermekirodalom  reneszánszát éljük”
Vajon mikor kezdjünk el a gyerekeknek először olvasni, mikor adjunk könyvet a kezükbe? Kisgyermek-, óvodás-, kisiskoláskorban mit olvassunk nekik? Hogyan oktassuk az irodalmat a legkisebbeknek, hogy azok olvasó gyermekekké és felnőttekké váljanak? – és további, hasonló jellegű kérdésekre próbál választ adni első, Útlevél Meseországba című kötetében Makkai Kinga. A marosvásárhelyi tanár, művelődésszervező, gyermekirodalom-szakértő, több blog illetve folyóirat visszatérő szerzője, és nem utolsósorban anya, nemcsak az olvasóvá nevelésre ad elméleti és gyakorlati tippeket, hanem szerzőket és köteteket ajánl szülőknek és pedagógusoknak, miközben áttekinti az erdélyi magyar gyermekirodalom elmúlt 30 évét. Az Ábel Kiadó gondozásában megjelent kiadványt az Adventi Könyvvásáron mutatták be péntek este, a szerzővel Balázs Imre József költő, egyetemi oktató beszélgetett.

Makkai Kinga a könyvbemutatón elmondta, a gyermekirodalommal az iskolában, majd a kolozsvári bölcsészkaron kezdett el ismerkedni, de mélyebben csak saját gyermekei megszületése után kezdte el foglalkoztatni a téma. Azóta viszont nem tud elszakadni a gyermekkönyvektől: a Károli Gáspár Református Tudományegyetem marosvásárhelyi kihelyezett tagozatán, valamint a marosvásárhelyi pedagógiai líceumban tanítja a gyermekirodalmat, miközben ír is róla, írásait közölte már többek közöt a Látó, a Székelyföld, a Korunk vagy a Csodaceruza. Emellett a Marosvásárhelyi Könyvvásár gyerekprogramjaiért felel, az Olvasd el, és játssz velünk! irodalmi gyermekvetélkedő főszervezője, számos író-olvasó találkozó, irodalmi foglalkozás megálmodója és szervezője is – derült ki a rendezvényen.

Makkai Kinga, noha rendkívül sokat foglalkozik a gyermekirodalommal, annak népszerűsítésével, ő maga nem ír kritikákat, tudtuk meg a beszélgetés alatt. Két blogon – a saját (www.tunder­orszag-mese­orszag.blog­spot.com) vagy a Könyvmutatványosok blogon –, illetve a Csodaceruza szakfolyóiratban közöl gyermekkönyvajánlókat, de csak olyan szerzőkről, kötetekről ír, akiket ő jónak tart. Olyan könyvről, amely nem nyerte el a tetszését, amelyről úgy érezte, hogy nem elég jó, soha nem írt semmit, se jót, se rosszat – jegyezte meg. Mint mondta, az elmúlt két évtizedben több ezer oldalnyi ajánlót írt, ám ebbe a kötetbe összesen 20 szerzőről szóló írása került be.

Erdélyi magyarként az erdélyi magyar gyermekirodalom felkarolását és népszerűsítését tekinti feladatának, ezért a kötetében szereplő 20 szerző jelentős része erdélyi író, költő vagy olyan alkotó, aki Erdélyben született, és csak később költözött Magyarországra, külföldre.

Balázs Imre József elmondta, a kötetnek csak egyik részét teszik ki az ajánlók, található benne egy átfogó tanulmány is az erdélyi magyar gyermekirodalom elmúlt 30 évéről, valamint egy fejezet arról, hogy hogyan neveljük olvasóvá a nebulókat. Az egyetemi oktató szerint a kötet egyik erőssége abban áll, hogy Makkai Kinga nemcsak az olvasóvá nevelés elméleti keretét mutatja be, hanem számos gyakorlati tanácsot is ad, szülőknek, pedagógusoknak.

A moderátor megjegyezte, véleménye szerint a gyermekirodalom nagyon jó irányba mozdult el az elmúlt időszakban, az intézményesedése is jól halad, így Makkai Kingát ezekről a folyamatokról is kérdezte. A szerző szerint ennek az elmozdulásnak számos oka van, például az, hogy megjelent egy tudatos, értelmiségi réteg, amely nagyon figyel az újdonságokra, és amely alaposan tájékozódik a gyermekirodalom terén szülői minőségében. Úgy vélte, az említett folyamatokhoz hozzájárult az is, hogy egyre több hazai és magyarországi kiadó kezdett el gyermekirodalmat megjelentetni, ezek révén minőségi kötetek kerülnek a könyvespolcokra. Emellett azonban a Benedek Elek-i hagyományok is fontosak, hiszen Benedek Eleknek és kortársainak köszönhető, hogy a gyermekirodalomnak nagy presztízse lett az erdélyi magyarok körében, az általuk felállított minőségi mércének kívánnak megfelelni a mai szerzők is – fűzte hozzá.

A beszélgetésen a szerző, Balázs Imre József kérdésére röviden ismertette az erdélyi magyar gyermekirodalom elmúlt három évtizedét is. Elmondta, a 90-es években, a 2000-es évek elején, közepén nem történtek nagy változások a gyermekkönyvek terén: Kovács András Ferenc és Markó Béla írásai voltak számottevőek, és évente mintegy 3-4 cím jelent meg. Azonban a 2000-es évek vége felé megjelent az új középgeneráció, Fekete Vince, László Noémi, Demény Péter, Balázs Imre József költők, valamint Zágoni Balázs író, akik szakítanak a hagyományokkal és merőben újat hoznak. Az említett szerzők számos kötetet jelentettek meg 2008 és 2010 között, ezek a kiadványok pedig műfajilag, témában, tartalomban, beszédmódban is újítanak, feldolgoznak tabutémákat és az oktató-nevelő jelleg helyett inkább a hétköznapi eseményeket helyezik előtérbe – részletezte Makkai Kinga. „Azóta pedig az erdélyi magyar gyermekirodalom reneszánszát éljük” – tette hozzá. Az akkor végbement változások napjainkban teljesednek ki, s közben megjelent a következő középgeneráció is, olyan szerzők, mint Bertóti Johanna, Kiss Lehel vagy Szabó Róbert Csaba – magyarázta.

Makkai Kinga az erdélyi magyar gyermekirodalomról több tanulmányt is írt, az Útlevél Meseországba című kötetében ezeknek átfogó, az elmúlt 30 évet áttekintő változata olvasható – hangzott el a könyvbemutatón.