Egészség, egészség, egészség… Minden megvan, ha megvan az egészség – szokták mondani. Tényleg így van? Mindjárt az elején leszögezem: egészségen az ember testi és lelki jólétét, vagyis betegség illetve valamilyen fizikai vagy mentális működészavar miatti szenvedés hiányát értem.

Nem a világgal van baj (a világ olyan, amilyen), hanem a róla alkotott véleményünkkel. Ennélfogva, ha jól akarod érezni magad, ahelyett, hogy a világra haragudnál, inkább a saját nézőpontodban keresd a hibát, s esetleg változtasd meg, vagy kapcsold ki a véleményedet, csak azokkal a dolgokkal törődj, amelyek tőled függenek.

A kutya állat. Egy állat se nem jó, se nem rossz, egyszerűen azért, mert nem erkölcsi lény. A hiénára nem mondhatjuk, hogy rossz, amikor élve tépi szét az áldozatát. Az ember viszont tudja, hogy embert ölni bűn, mégis megteszi olykor.

Két ambiciózus fiatalember, Daniel Kwan és Daniel Scheinert videójátékos szórakozása a nagyközönség előtt, ami kolosszális giccsben teljesedik ki, és még nagy haszonnal is jár - így jellemezném képletesen egy mondatban az idei, 95. Oscar-gála nyertes filmjét.

Szilveszter napjának közeledtével már jó ideje kérdezem magamban: mit is ünnepelünk a névnapon kívül. Az év utolsó és az új év első napját? Az egyik évből a másikba való átmenetet? Az újjászületést? Remélve, hogy jobb lesz a következő év? Mondjuk azt, hogy mindegyiket. De realistákként vajon van-e okunk azt hinni, hogy tényleg boldogok leszünk az új évben, ha boldog új évet kívánunk egymásnak? Az életünk ugyanis nem javulhat, ha mi magunk nem változunk jó irányban. Márpedig a tapasztalat azt mutatja, hogy azok a fő bajok, amelyek fennálltak az előző évben, továbbra is fenn fognak állni.

A forradalom utáni hatalom enyhén szólva elfogult döntésének következtében decembert, az ünnepek hónapját a román egység ünnepe nyitja. Így Románia két nemzeti ünneppel büszkélkedhet: a „nagyobb” december 1-jével és a „kisebb” január 24-gyel.

Miután a „demokratikus”, haladó szellemű Európa becsületességből már többször elégtelenre vizsgázott vezetői – kihasználva a „korona” és az orosz „fenegyerekeskedés” (lásd ukrajnai háború) körülményeit – eljutottak odáig, hogy a kommunista totalitarizmusra emlékeztető módon, mindenre kiterjedően diktálják, hogyan kell élnünk, illetve hogyan vágjunk vissza az oroszoknak azzal, hogy – még ha belehalunk is – korlátozzuk életszükségleteink kielégítését (vagyis hozzunk áldozatot abban a háborúban, amely nem a miénk), a semlegesség nem lehet politikai attitűd. Minél vehemensebb, fanatikusabb a nyugati katonai szervezet Oroszország elleni fellépése, annál inkább gyűlölöm azokat, akik szerepet játszanak abban, hogy az immár közel nyolc éve tartó ukrán háború, az óceánon túlról vezényelt „szabad” Nyugat totális, hegemonikus háborúja ne érjen véget.

Egy nő biológiai adottságaitól függően lehet szexuálisan többé-kevésbé vonzó, embere válogatja. A férfiak többnyire egyetértenek abban, hogy egy „jó nő” már a puszta jelenlétével is „megváltja” a világot, mert energizál, erotikus fantáziálásra késztet. Nem is kell vele kapcsolatba lépned, elég, ha ott van előtted.

Míg a holokauszt témájában a Saul fia (2015) nem tett rám különösebb benyomást (írtam a filmről elemzést), addig Nemes László korábbi rövidfilmje, a Türelem (2006), amelyet újra megnéztem, mély nyomot hagyott bennem. Kint, a napfényes erdőszéli tájban — ez csak a végén derül ki — németül beszélő katonák meztelenre vetkőztetett embereket terelnek a kivégzés helyére.

Egy interjú során Feldmár András pszichoterapeuta így nyilatkozott: „Aki nem a barátom, az az ellenségem.” Magyarázatként hozzátette: „Pszichológiailag, pszichoszomatikailag jobb, ha nem engedjük meg magunknak a semleges középső kategóriát. Jobb a másikban felismerni az ellenséget, és lenyilazni a bástyáról, mint kinyírni önmagamat.”

Az irodalmi művek megfilmesítése megosztja a közönséget. Van, aki a műhöz való hűséget kéri számon, és van, aki épp ellenkezőleg, akkor örül, ha a film más, mint az írott mű. Kétféle szemléletről és tendenciáról van szó, amely már kezdettől fogva jelen van a filmtörténetben. Az egyik szerint a film egyszerű mozgóképi illusztráció, megmutatás, a másik szerint önálló alkotás, sajátos nyelvet használó kifejezés.

Írásom lehetne filmajánló, de nem az, csupán röpke gondolattársítás. Minden mindennel összefügg. Tudatos, elkülönült énünk nem más, mint egyike a lehetséges tudatállapotoknak. A versengést (nem tévesztendő össze a sportban való versenyzéssel!), elsősorban a túlélést, a védekezést szolgáló beidegződéseink korlátozzák emberi létünket. A „műszaki állam” nyomása alatt szellemileg kiürült tömegember anyagi életkörülményei ma már elegendőek ahhoz, hogy csak a saját jólétére gondoljon, és kizárjon az életéből minden tágabb perspektívát.