Városaink, lakott területeink tájait nem a természet építi, hanem az ember, akinek nagy feladat nehezedik a vállára: miután az evolúció megengedte, hogy átvegye a természettől az irányítást, olyan módon kell kialakítania közvetlen környezetét, hogy a városi léttel járó mindenféle igényeinek a biztosítása ne szorítsa ki éppen elsődleges szükségleteinek – tiszta levegő, tiszta víz, egészséges táplálék, elviselhető hőmérséklet stb. – biztosítását. Miután erről nemrég Szabó D. Zoltán biológussal beszélgettünk, cikksorozatunk második részében Ana Horhat tájépítészt kerestük fel, aki a Fellegvár és a Keleti park felújítására meghirdetett tervpályázatok nyertes társulásának a tagja, emellett tavaly a megyei tanács városrendezési bizottságába is bekerült. Meglátása szerint Kolozsváron senki sem keresi a minőséget, ha zöldövezetről volt szó, de a közelmúltban néhány ellenfolyamat megindult és városunk fejlesztése jó irányba halad.

Az urbanizációs „kombájn” egymás után darálja be a városszéli zöldövezeteket, olykor még természetvédelmi területeket is. Pedig Kolozsvár úgy is terjeszkedhetne, hogy ez a folyamat „ne csússzon el” a beton-, üveg-, vas- és műfüves burkolatain: megbecsülve a zöld foltokat, felismerve ezek fontosságát a levegő szűrésében, az esőzések, hőhullá­mok mérséklésében, a szabadidős tevékenységekben. Nemcsak magától értetődő racionális dolgokról van szó, hanem EU-s elvárásról is. Tény, hogy a meghagyott és újonnan kialakított zöld területek mérete, minősége a kulcsa az élhető városnak. De kinek a felelőssége mindez a közigazgatási határai közé zárt, azt viszont már rég túlnőtt városban? Mi a városvezetés, az intézmények, ökológusok, biológusok, zöld urbanisták, polgárok szerepe ebben a természeti területeket folyton felfaló folyamat alakításában? Erről beszélgettünk Szabó D. Zoltán biológussal, ornitológussal.

Tánczos Barna a megváltónk.