felmérés

Románok százezrei is megtapasztalhatták, milyen kisebbségben lenni, és nem tetszik nekik. Ez a gondolat ugrott be Vasile Dancu szociológus-politikusnak a legutóbbi IRES-felmérést értékelő cikkét olvasva, amit a kolozsvári Sinteza folyóirat közöl. Itt most nem a Székelyföldön rekedt ”elnyomott” románokról van szó, hanem arról a néhány százezer emberről, akik a Btk.-botrány alkalmával megismerhették, milyen íze van a tehetetlenségnek, amit bármely kisebbség érez a mindenható többség gátlástalanságával szemben. Azzal a hatalommal szemben, amely a választók többmilliós szavazata jelentette legitimitást rosszul értelmezve, ezzel visszaélve úgy ítéli meg: bármit megengedhet magának, bármit megtehet.
Máskép(p)
Prémium
A YouGov nevű nemzetközi politikai szervezet és David Sanders az Essex-i Egyetem professzora által készített felmérése szerint Románia lakosságának 82% támogatja az autoriter populizmust, amellyel a felmérésben szereplő 12 európai állam (Litvánia, Németország, Spanyolország, Svédország, Olaszország, Nagy-Britannia, Dánia, Finnország, Hollandia, Franciaország, Lengyelország, Románia) élvonalába került. A globalizáció válságának korában és a nemzetközi sajtó által egy kategóriába sorolt populista politikusok (D. Trump, N. Farage, M. Le Pen, N. Hofer) felemelkedésének idején ez aligha kellene meglepő legyen. Mégis ez az arány olyannyira mély félelemről tanúskodik, amellyel érdemes kicsit közelebbről is foglalkozni.
Máskép(p)
Prémium