Vizes VB: Hosszú arany-, Verrasztó ezüstérmes a zárónapon

Vizes VB: Hosszú arany-, Verrasztó ezüstérmes a zárónapon
Hosszú Katinka arany-, Verrasztó Dávid pedig ezüstérmet nyert 400 méter vegyesen a Duna Arénában rendezett úszó-világbajnokság zárónapján.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú, a szám ötkarikás címvédőja és világcsúcstartója - aki nagy világversenyeken (olimpia, vb, Eb) legutóbb a 2012-es londoni ötkarikás döntőben nem tudott nyerni - a legjobb idővel várhatta a finálét, a szurkolók elképesztő őrjöngése közepette lépett be a medencetérbe.
    A rajt után a magyar szupersztár elsőnek jött fel a víz alól, s pillangón nagyjából fél testhossz előnyt dolgozott ki. Háton a várakozásoknak megfelelően növelte előnyét, így az elődöntővel ellentétben a japán riválisának ezúttal esélye sem volt arra, hogy a közelébe férkőzzön. A mezőny egyik legjobb gyorsúszójaként esélyt sem hagyott a többieknek, s 4:29.33-as világbajnoki csúccsal, pályafutása harmadik legjobb eredményével ért célba.
    Első útja férjéhez, egyben edzőjéhez, Shane Tusuphoz vezetett, majd egy magyar zászlóba takarózva hagyta el a medenceteret.
    "Hihetetlen, nagyszerű érzés volt. Amikor beértem, akkor pár másodpercig nem nagyon voltam magamnál" - nyilatkozta Hosszú Katinka. 
    Hozzátette: az utolsó nap nagyon nehéz kétszer is jól úszni a 400 vegyest, de most neki sikerült.
    "Úgy úsztam, mint edzésen, amikor nem érdekel semmi, de most annyira jó érzés mindenkivel együtt örülni." - fogalmazott.
    Kiemelte, azért fog dolgozni, hogy nagyobb legyen a különbség közte és riválisai között.
    Hosszú 2009-ben Rómában, 2013-ban Barcelona és 2015-ben Kazanyban is megnyerte ezt a számot, ő az első női úszó, aki 400 méter vegyesen négyszer is a dobogóra állhatott, már korábbi három sikere is egyedüli rekord.
    A 28 éves Hosszú így két arany- (200 és 400 m vegyes), valamint egy ezüst- (200 m hát) és egy bronzéremmel (200 pillangó) zárta a világbajnokságot.
    A férfi 400 méter vegyes előfutamában úgy tűnt, Verrasztó jó formában van, mivel könnyedén utasította maga mögé az olimpiai bajnok japán Hagino Koszukét, igaz, az időeredmény (4:11.89) nem engedett sokra következtetni.
    A harmadik helyen finalista Verrasztó a pillangó után ötödiknek fordult rá a hátra, itt szorosan felzárkózott az élen állókra. Mellen az amerikai Chase Kalisz egy testhosszal elment, majd a gyorsot már másodikként kezdte Verrasztó, akit tempónként bíztatott elképesztő hangorkánnal a közönség. Kalisz győzelméhez nem férhetett kétség, de Verrasztó sem hagyta kicsúszni a kezéből az ezüstöt, s 4:08.38 perccel ért célba. A vízből kimászva felállt a rajtkőre és megtapsolta a közönséget.
    "Kilencven százalékosan úsztam, de boldog vagyok, hiszen életem második legjobb idejét értem el egy vb-döntőben egy nagyon nehéz év után. Szerettem volna világbajnok lenni, de Kalisz jobb volt nálam" - nyilatkozta Verrasztó, aki taktikájáról szólva elmondta, a végén szerette volna lehajrázni Kaliszt, azonban 300 méternél már érezte, hogy ez sok lesz neki. "Innentől kezdve csak arra figyeltem, hogy meglegyen az ezüst" - nyilatkozta Verrasztó, aki viccesen megjegyezte, ennyi idősen, ha mondjuk hatodik lett volna, akkor elmegy egy kávézóba dolgozni, így, hogy nem csak a fiataloké a jövő, van még motivációja.
    A zárónap, s a világbajnokság utolsó számában a Bohus Richárd, Gyurta Dániel, Milák Kristóf, Kozma Dominik összeállítású 4x100 méteres férfi vegyesváltó volt érdekelt, amely a hatodik idővel jutott fináléba, ahol 3:32.13 perces országos csúccsal a hetedik helyen végzett.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke példaértékűnek nevezte a Négy Nemzet elnevezésű versenyt, amelyet péntektől vasárnapig a margitszigeti Széchy Tamás Uszodában rendeznek.
Sport