Vasárnapig Balatonnál játszódó magyar filmeket nézhetünk ingyenesen

Vasárnapig Balatonnál játszódó magyar filmeket nézhetünk ingyenesen
Filmek segítségével „utazhatunk” a Balatonra: vasárnap éjfélig hat Balatonnál játszódó magyar film tekinthető meg ingyenesen a Nemzeti Filmintézet (NFI) streaming platformján, a Filmión.

A nyári filmek között szerepel az 1980-as, Mészáros Gyula által rendezett Pogány Madonna, amelynek történetében a Tihanyi Apátság múzeumából ellopják a felbecsülhetetlen értékű Pogány Madonna szobrot. A kétbalkezes Kardos doktor (Kern András) és a keményöklű nyomozó, Ötvös Csöpi (Bujtor István) együtt próbálják felgöngyölíteni az ügyet.

Bekerült a válogatásba Herskó János 1967-es Szevasz, Vera című filmje, amely a balatoni nyár, az első szerelem és az első nagy csalódás története a kamaszkor végén, a felnőtté válás küszöbén. A film a hatvanas évek optimizmusát szelíd társadalomkritikával vegyíti, miközben egy újonnan fellépő nemzedék árnyalt és együttérző portréját rajzolja meg.

Szintén ingyenesen nézhető Hintsch György 1968-as szatírája, A veréb is madár. A kabarétréfákon alapuló filmbohózatban Kabos László ikerpárt alakít: Holló Zoltán szürke kisember, aki úgy érzi, azért utasították el zseniális vegytisztító találmányát, mert testvére 1954-ben disszidált. Dühösen fogadja rég nem látott testvérét, Sándort – Mr. Alexander Hellót –, aki befutott kaliforniai üzletemberként hazatér, ezért úgy dönt, felveszi identitását.

Az érdeklődők megtekinthetik Mamcserov Frigyes 1962-es Mici néni két élete című vígjátékát is. Mici néni (Kiss Manyi), a hajdani sztár nem akar színészotthonba vonulni, inkább társbérlőket fogad gondozás ellenében. Bár hirdetése kifejezetten gyermektelenek számára szólt, olyan fiatal pár költözik be hozzá, akiknek hamarosan gyermeke születik. Miután felbukkan Mici régi tisztelője (Páger Antal), kölcsönös titkolózás veszi kezdetét.

Vasárnap éjfélig ingyenesen nézhető Szomjas György 1978-as Rosszemberek című alkotása is: a jellegzetes „betyár eastern” a kiegyezés előtti, dunántúli szegénylegények világát, végnapjait eleveníti fel. Gelencsér Jóskát és bandáját a nincstelenség és a bosszúvágy fűti. Egy rablás alkalmával Jóska felismeri és megöli az öccsét kivégeztető marcali bírót, ezután pedig menekülnie kell.

A klasszikus filmek sora a 2016-os #Sohavégetnemérős című, Tiszeker Dániel által rendezett zenés játékfilmmel egészül ki, amelyet a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű formáció, a Wellhello slágerei inspiráltak. A hat történetet Wellhello-dalokkal egybeszövő film a mai huszonévesek életérzését, gondolkodását, problémáit, párkapcsolatait ábrázolja.

A hat alkotás rövid regisztrációt követően vasárnap, július 17-én éjfélig ingyenesen nézhető a filmio.hu weboldalon.