Végtelenül elszomorít a hír, hiszen ez csakis a kisebbségek és azok mindennapi gondjai iránti közömbösséget tükrözi. Gondolom, vannak olyan kisebbségekhez tartozó állampolgárok, akik nemtörődömség, fásultság vagy tájékozatlanság miatt nem írták alá a támogató ívet. De még nagyobb számban lehetnek olyan többségiek, akiket teljesen hidegen hagy az őshonos nemzeti kisebbségek ügye. Sokan azt gondolják: a nemzeti kisebbségek csak üljenek le a fenekükre, és ne ugráljanak, hiszen azért kisebbség, hogy „behódoljon” a többség akaratának.
Nem is lep meg úgy igazából az, hogy még mindig hiányzik jó pár ezer aláírás. Az elmúlt száz évben a nemzeti kisebbségek problematikáját mindig leseperték – elegánsan vagy durván – a napirendről az európai fórumokon is. A történelem, a nagyhatalmak önkényesen rajzolták át a határokat, ennek következtében százezrek váltak többségiből kisebbségivé. Volt, aki vállalta a kisebbségi sorsot, volt, aki elvándorolt vagy asszimilálódott. Senkit nem érdekelt. Száz éve az őshonos nemzeti kisebbségek, főleg Közép- és Kelet-Európában, számtalan jogfosztást éltek meg. Jogorvoslásra alig volt lehetőség.
Nagy nehezen, buktatókat legyőzve itt van a Minority SafePack. Egyedüli lehetőség, amely felhívja az Európai Unió figyelmét arra, hogy szükség lenne az őshonos európai kisebbségek jogai védelmében egységes és világos szabályokat hozni. Nem szabad megengednünk, hogy az Európai Unió lesöpörje ezt a kezdeményezést, és továbbra is a tagállamok hatáskörébe sorolja a nemzeti kisebbségek kényes kérdéskörét. Sajnos, tudjuk, hogy ez mivel jár.
Ha nem gyűjtik össze az egymillió aláírást, attól még tovább forog a Föld. Minden reggel felkelünk, dolgozunk, gyermeket nevelünk, bosszankodunk, kikapcsolódunk. Nincs arról se szó, hogy ha nem gyűl össze egymillió aláírás a szabályok által előírt számú országból, akkor majd halomra öldösnek minket. De elszalasztani egy ilyen, eddig egyedülálló lehetőséget, mint a Minority SafePack, hatalmas hiba. Többség, kisebbség számára egyaránt.
