A zsúfoltságig megtelt kolozsvári Szent Mihály-templomban este 6 órakor kezdődött a főünnepi szentmise, amelynek bevezetőjében a főcelebráns, László Attila főesperes-plébános hangsúlyozta, hogy semmi sem olyan nagy és fontos, mint az Eucharistia, mert Isten táplál vele öröktől fogva. „Ünnepeljünk életünk megújulásának vágyával, megbánva bűneinket” – buzdította a híveket.
A meghívott ünnepi szónok ez alkalommal Sárközi Sándor piarista szerzetes pap volt, aki szentbeszédében rámutatott: „Az utcáról jövünk ide mindannyian, a zajos és kábult, jóllakott és mégis éhes, Isten nélküli utcáról. Fiesztái vannak, de igazi ünnepe alig. Ezért is jöttem a templomba, hogy összeszedjem valahogy magam, és „így próbálok csalás nélkül szétnézni könnyedén”. Istenen, szereteten és az utcán… Isten léte, és ami többet jelent, jelenléte, sajnos, nem evidens. Nem magától értetődő és egyáltalán nem átütő erejű. „Szánk a semmiségbe tátog, száraz űrt harap”. Pedig feltárja magát, jelzéseket ad az embernek: százezer évek óta, az égbolt és a csillagvilág tágasságában, az élet végességében; évezredek óta az üdvtörténet és a drága Jézus-esemény kinyilatkoztatásaiban; valamint mindennap, a személyes gondviselés sejtéseiben, tapasztalataiban. Minél többet ismerünk meg belőle, annál inkább vágyunk rá. De mégis láthatatlan marad, megfoghatatlan, nem érzékelhető.
Nemcsak jeleket ad, hanem vallomásokat is. Képzeletünket felülmúló, nem remélt, rendkívüli vallomásokat. Szeretetünk, és az Ő szeretete is, szemérmes. Szerelmét vallomásként mondja, de csak az odaadó, szerelmes szívnek.
Néha közvetlenül is, de csak néha. A Szentlélek örömteli érintéseinek vallomásait – éhes, nyugtalan, sebzett lelkünkben. Néha engedi, „hogy mennybe lásson”.
Csakhogy ennél többször is szólni akar. Mindig! De közvetetten, rejtett módon: a falat kenyérben. Mintha ezt mondaná: a tenyeredre vehetsz. Nézd, ilyen vagyok, egy falat kenyér számodra, ez a lényegem. Ha értékelni tudsz, és nem zsongított el a komfortvilág és az egód, akkor érteni és értékelni tudsz. Felfoghatatlan vagyok, de a tenyeredbe foghatsz. És vegyél is a tenyeredre. Jóllehet én hordozlak téged a tenyeremen; és a véres világot, bár vérezve; és az egész univerzumot. Akkor is hordozlak, ha nem érzed és nem így gondolod.
Mert Isten, a kenyér – az utca számára van, a mindig éhes ember számára. Az étel nyelvén szól Isten az újra meg újra, mindig, haláláig megéhező embernek. Arról, hogy tud éhségeinkről, és hogy ezt tudja és akarja csillapítani, és hogy kenyere és lelke nélkül éhen halunk. Drága kenyér, feláldozott test, de ingyenes.
Nem az utcán őrizzük-imádjuk a kenyeret. De mégis az utca számára van, ahol mindannyian járunk-kelünk, „lelkek és göröngyök közt botolva”. Nem triumfálva visszük, nem is szégyenkezve, hanem hálás, vallomásos lélekkel” – nyomatékosította Sárközi Sándor.
A szentmise végén, a körmenetre induláskor László Attila így fogalmazott: „Körmenetünk, világba vonulásunk tegye Istent jelenvalóvá általunk, kiket képére teremtett, és Jézus által testének, az egyháznak közösségébe hívott! Szent teste, jelenléte felmutatása által szándéka szerint mi is az életet hirdetjük! Így induljunk békességben – az Úr Jézus szent nevében.” Ezután elindult a hagyományos körmenet az Oltáriszentséggel a kincses város főterének négy pontján felállított – a négy világtájat jelképező –, virágokkal feldíszített oltárhoz, amelyeket a Szent Mihály-nőszövetség, a BBTE Teológiai Karának hallgatói, a Báthory István-líceum vezetői és diákjai, valamint a Szociális Testvérek díszítettek fel, és amelyekre a Szent Mihály arkangyalt, az Angyali üdvözletet, a Sixtusi Madonnát és a Szentháromságot ábrázoló kép volt elhelyezve – az oltárokat Valovits László képzőművész tervezte és állította össze. A főcelebráns minden oltárra sorra kihelyezte az Oltáriszentséget, előtte elhangzott egy-egy evangéliumi szakasz magyar, román, olasz, angol és francia nyelven, majd a hódolat kifejezéseként megtömjénezte az Oltáriszentséget, és imádság után szentségi áldást adott.
László Attila szentségi áldást adott a jelenlévőkre és a városra (A szerző felvételei)
A plébániai hivatal kitartó utánajárásának, valamint a hivatalosságok megértő együttműködésének köszönhetően az idén is a Főtér templom körüli részén, a templomkerten kívül haladhatott a körmenet, amely egyben a papság, a hívek és nem utolsósorban a nagyszámú fiatal és gyermek tanúságjelét jelképezte arról, hogy kereszténységükkel az elkövetkezőkben is az életet akarják választani. Úrnap ünnepének kisugárzása és élménye megerősítette valamennyi jelenlévő lelki meggyőződését, miszerint az Oltáriszentséggel való találkozások közelebb visznek Isten belső világához, átalakítanak és emberségesebb emberré formálnak bennünket ebben a sok esetben embertelen, anyagi érdekeket hajszoló társadalmunkban. Minden megpróbáltatás és nehézség ellenére erőt merítettünk az önzetlen szeretetben megvalósuló keresztény élethez.
A legméltóságosabb Oltáriszentséget abban az 1728-ból származó, Bécsben készült, felbecsülthetetlen művészeti és egyháztörténeti értékű gyönyörű monstranciában (szentségtartó) hordozta körül László Attila főesperes-plébános, amellyel annak idején, 85 évvel ezelőtt néhai nagy elődje, Isten szolgája Márton Áron püspök is főpásztori munkásságát megelőző kolozsvári szolgálata idején – 1932–1938 között – nagy lelki ajándékban, szentségi áldásban részesítette a kincses várost és lakosait. Ezt tette a Szent Mihály-templom és az egyházközség jelenlegi plébánosa is a körmenet végén, a templom bejárata előtt felállított emelvényről.
Távolról érkezett fúvószenekar kísérte a hívők szentségi énekeit
A Szent Mihály-templom Szent Cecília kórusa Potyó István tanár, karnagy és Geréd István kántor vezetésével ez alkalommal is kimagasló szinten végezte az egyházzenei szolgálatot. A körmeneten közreműködött a Nagykároly környéki falvakból szerveződött Pro Blasmusic ifjúsági fúvós zenekar – Praszler Robert vezényletével –, amely fenséges hangjával kísérte a Főtéren áthaladó hívő sereg szentségi énekeit.
Az ünnep végén valamennyi jelenlevő szeretetvendégségben részesült a templom kijáratánál.
László Attila ez alkalommal kihirdette, hogy ezután hétköznapokon a Szent Kereszt torony alatti kápolna lesz a szentségi kápolna: „A turistaáradat miatt ez a hely lesz az imádság és a csend szigete, az Úrral való bensőséges találkozás helyszíne. Így őrizzük mától e helyet, megélve Jákob tapasztalatát: Valóban az Úr van e helyen... Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja!” – mondta a főesperes-plébános.
Fotóriportunk megtekinthető hírportálunk, a szabadsag.ro Zoom rovatában.
(Borítókép:Fodor György)
