Új karmester a kolozsvári filharmónia élén

Új karmester a kolozsvári filharmónia élén
Megoldódni látszik a Kolozsvári Transilvania Filharmónia karmester-gondja: az évek óta betöltetlen vezető karmesteri tisztséget a 2016/2017-es évadtól Gabriel Bebeselea látja el – tudtuk meg az intézmény évadnyitó sajtótájékoztatóján. Bebeşelea nagyszebeni származású, felsőfokú zenei tanulmányait a kolozsvári zeneakadémián végezte, és azóta bel- és külföldön egyaránt gazdag karmesteri tevékenységet fejtett ki. Marius Tabacu filharmónia-igazgató elmondta: a közel 170 tagú együttessel való együttdolgozás érdekében a karmesternek jó zenésznek kell lennie, másrészt pedig meg kell nyernie az emberek bizalmát.

Tabacu szerint nem úgy lehet elnyerni a munkatársak bizalmát, hogy „vicceket mesélsz és jópofa vagy”. Mint mondta, az együttes csak azzal tud jól dolgozni, és csak azt a karmestert fogadja el, aki szimbiózisban van az együttessel.  

– Amikor a kolozsvári filharmóniát vezényeltem, mindig arra összpontosítottam, hogy művészként őszinte legyek és szenvedéllyel végezzem a munkámat. Valószínű ez vezérelte őket arra, hogy felkérjenek a vezető karmesteri tisztség betöltésére – magyarázta Gabriel Bebeşelea. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy idejét a nagyszebeni filharmónia, a kolozsvári Román Opera és a külföldi meghívások között osztja majd meg.

Marius Tabacu igazgató meglehetős titokzatossággal beszélt egy projektről, amit a vezető karmesterrel együtt valósítanak meg, és amelynek célja a fiatalok bevonzása, például az eddig is művelt leckekoncertek által.

Oana Andreica , a filharmónia  munkatársa  a sajtó figyelmébe ajánlotta a november 18-i koncertet, amelynek során dél-amerikai zenét játszanak odavalósi szólistával, decemberben a Mozart Fesztivál keretében két szimfonikus koncertre kerül sor (a fesztivál nyitó és záró rendezvénye), karácsony előtt Paul Constantinescu: Karácsonyi bizánci oratóriumát adják elő Gabriel Bebeşelea vezetésével, újév tájékán pedig az alkalomhoz illő „könnyedebb” zenével várják a zenerajongókat. Az évad során fellép Liviu Prunaru európai hírű román származású hegedűművész, az évad végén pedig megtartják a szokásos live filmzene-koncertet.

Ami a jegyvásárlást illeti, a kolozsvári filharmónia országos szinten elsőként vezette be az on line jegyárusítást, de természetesen megmarad a hagyományos mód is. A teljes árú koncertjegyek idén 25 lejbe kerülnek, a kedvezményes (nyugdíjasoknak, tanulóknak és egyetemi hallgatóknak) pedig 13 lejbe. Az egészáras bérlet ára 400 lej, a kedvezményesé 200 lej.

A sajtótájékoztatón ugyanakkor bemutatták az intézmény új logóját, amelyet egy cég készített el térítésmentesen.

Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke kifejtette: továbbra is szívükön viselik a kulturális intézmény sorsát, de sajnos, a székhely ügyében nem tudnak tenni semmit.