Tornaterem és okostáblák a Mikulástól Szamosújváron

Tornaterem és okostáblák a Mikulástól Szamosújváron
Mi ilyenek vagyunk – mondta Balázs Bécsi Attila, amikor ki tudja hányadszor kapta tőlem is az álmélkodó kérdést: hogyan lehet 4 hónap alatt felépíteni és felszerelni egy tornatermet? Augusztus elején kezdték az építkezést, és tegnap már fel is avatták a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum tornacsarnokát. A több mint egymillió lej összértékű befektetés költségeinek jelentős részét a magyar kormány fedezte a maga 50 millió forintos támogatásával, az RMDSZ Communitas Alapítványa 300 ezer lejjel járult hozzá. A 450 négyzetméteres csarnokban kézi-, kosár-, röplabda- s focipálya van, no meg egyelőre négy pingpongasztal és ugyanannyi bordásfal. A felszerelés többi része januárra érkezik, de a tornatermet átadták, hogy zavartalanul vehessen részt testnevelés órákon az iskola közel félezer diákja. A Mikulás mást is hozott: okostáblákat az iskola minden egyes tantermébe.

A válaszúti Kallós Alapítvány 17 éve tervezte meg a Mezőségi szórványoktatási programot, amelyhez a szamosújvári Téka Alapítvány 2001-ben csatlakozott. Azóta – tehát 15 év alatt (!) – sikerült megépíteni a Téka Szórványkollégiumot és 2016. szeptemberében átadni a Mezőség egyik legmodernebb iskolaépületét, egy olyan oktatási-nevelési létesítményt, amely a térség egyik szellemi központjává, katalizátorává fejlődhet. „Létrehozásával kiteljesedhet a nyugat/belső-mezőségi szórványoktatás stratégiai fejlesztése. Az iskola felépítésének tervezetét arra a szakmai konszenzusra építettük, hogy a szórványoktatás egyik eredményes módja az önálló oktatási intézményből és kollégiumból álló iskolaközpontok kiépítése. Úgy érhetünk el jelentős eredményeket az asszimiláció megfékezésében, ha magasabb színvonalú, jobban felszerelt és kedvezőbb háttérfeltételekkel rendelkező oktatást tudunk felmutatni, mint az átlagos többségi intézmények” – fogalmazza meg a Téka Alapítvány elnöke, Balázs Bécsi Attila.

Nemcsak Szamosújváron számít kétségtelenül a legjobban felszerelt, legkorszerűbb iskolának a magyar líceum, hanem megkockáztatom, hogy akár Kolozsvár patinás nevű magyar vagy elit román iskoláival is vetekedhet. Korán érkezünk, hirtelen nincs is annyi seprű, ahány diák söprögetné az udvart, az eseményre készülve. Már a bejáratnál belebotlunk az iskola személyiségjegyeibe: a kapus vastag téli felöltőjén elöl hímzett színes énekesmadár, hátán fehér rózsa. A 2016–17-es tanévben a kollégiumban 26 mezőségi településről származó 112 tanulóról gondoskodnak, az iskolában 470 diák tanul. A tornaterem létszükséglet, most már télen, fagypont alatt is megfelelő körülmények közepette folyhatnak a tesiórák. Terveznek egy belső válaszfalat, így egyszerre két kosárlabdameccset is játszhatnak, vagy két tornaóra folyhat. Tavasszal szabadtéri pályák kialakítását tervezik.

– Lesz műfüves focipálya, kosárpalánkok a megfelelő védőhálóval. A fedett tornatermet iskolai rendezvényekre is szeretnénk használni, például ideális helyszíne lenne a gólyabálnak, ehhez már beszereztük a speciális padlót óvó gumiszőnyeget, amit ilyenkor kiterítenénk – mondja Timsa Ildikó iskolaigazgató. Iskolán kívüli tevékenységekre is használnák majd a sportpályákat, már megalakult a kosárlabdacsapat, fociedzések iránt is érdeklődtek, és az igazgatónő szerint egész biztosan helyt kapnak itt azok a fiatalok, akik már kikerültek az iskolapadból.

Az ünnepség a Szamosújvári Polgármesteri Hivatal és Helyi Tanács támogatásának emléket állító kétnyelvű tábla leleplezésével kezdődött, most már az iskola falán nemcsak a magyar kormány hozzájárulását hirdetik, hanem a helyi hatóságokét is, amelyek a telket kiutalták és az iskola fenntartásának költségeit (pl. áram, víz) fedezik.

A tornaterem megépüléséért rövid áhítatban adott hálát a helybeli baptista és református lelkész, Szamosújvár polgármestere, Ioan Neselean elismeréssel adózott az iskolaközpont létrehozásáért dolgozó csapatnak. Laky Takács Attila Péter magyar konzul a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának részéről tolmácsolta Brendus Réka üzenetét: „Ha szellemiekben erősek kívánunk lenni, biztosítani kell a testi egészségünket is.” Az üzenet Mátyás királyt emlegette, aki a monda szerint beállt keményen dolgozni a földművesek közé, és Kinizsi Pált, aki a szájhagyomány szerint malomkövön szolgálta fel a király számára az ételt. Szép Gyula, a Communitas alelnöke örömét fejezte ki, hogy a szórványvidékek jelentősebb városainak magyar közösségeiben léteznek iskolaközpontok Nagybányától Déváig, és úgy vélekedett: az RMDSZ csak a kötelességét teljesíti, amikor ezeket a törekvéseket támogatja. Timsa Ildikó Tao Te Kinget idézte: „Aki teste-lelke egységét megőrzi, azt a kétség nem bontja meg”, majd köszönetet mondott a projekt megálmodóinak, a kivitelezőknek, a támogatóknak, hogy ezt az újabb csodát megteremtették. A kisdiákok társasági táncokkal igazolták, hogy nemcsak a néptánchoz értenek, a Mikulás-sapkás licis­ták (egyébként Kaláka-tagok) három nap alatt összeállított saját modern koreográfiájukat mutatták be.

Nemcsak tornatermet, hanem interaktív táblákat is hozott a Mikulás a magyar iskolának. Néhány már szeptemberben megvolt, a tanárok azóta ismerkednek az új technikával, de csak két vetítővel rendelkeztek eddig, most már minden osztályteremben beszerelték a teljes rendszert. A napokban minden tanár megkapja a saját laptopját, egy informatikusokból álló csapat éppen teszteli-beüzemeli az egész hálózatot. A jövő héten a tanárok speciális képzésen vesznek részt. A pedagógusok és diákok, akikkel beszéltünk, mind kiemelték az új eszköztárban rejlő pedagógiai lehetőségeket. Az igazgató is így jellemezte kollégáit: „Nem vonakodnak az új dolgoktól és a feladatok bevállalásától.”