Terrorhullám söpör végig Európán: merénylet Bécs belvárosában

Terrorhullám söpör végig Európán: merénylet Bécs belvárosában
Európát az elmúlt hetekben nem csupán a koronavírus sújtja, hanem a módszeres terror is. Az iszlamista szélsőségesek felbátorodtak és az elmúlt hetekben több terrortámadást is végrehajtottak az európai emberek ellen. Újabban kedden este Bécsben követtek el szélsőségesek merényletet, amelyben legfrissebb adatok szerint négy ártatlan ember vesztette életét, és legkevesebben tizenheten megsebesültek. Az osztrák kormány háromnapos nemzeti gyászt rendelt el, nagy erővel folyik a nyomozás az ügy felderítése érdekében.

ÖSSZEFOGLALÓ

Félárbócra eresztették a zászlókat az osztrák kancellári és az elnöki hivatal, valamint az összes minisztérium és középület előtt. Kedd délben egypreces néma csenddel emlékeztek az áldozatokra, és szerdán az iskolai oktatás is megemlékezéssel kezdődik.

„Az Osztrák Köztársaság a múltban, a jelenben és a jövőben is a sokszínűség, a párbeszéd és az egymás iránti kölcsönös tisztelet országa lesz” – írta határozatában a kormány.

A kabinet „a szabadság és a demokrácia elleni támadásnak” nevezte a merényletet. Jelezte: minden rendelkezésére álló eszközzel meg fogja védeni alapértékeit, s nemzetközi partnereivel harcolni fog a terrorizmus és a szélsőségesség ellen.

Hétfő este jól felfegyverzett szélsőséges merénylők lövöldözni kezdtek a Bécs belvárosában található központi bécsi zsinagóga környékén. A támadásban eddig négyen – két férfi és két nő – vesztették életüket, és legalább tizenheten megsebesültek, többen közülük súlyos állapotban vannak. A merényletet a kedden életbe lépő lezárások elé időzítették, amikor még sokan voltak az utcákon. Az egyik támadót – az Iszlamista Állam szimpatizánsát – lelőttek. Az illető Bécsben született és nevelkedett, albán gyökerei voltak, Szíriába készült.

A zsidó hitközség elrendelte az összes ausztriai zsinagóga ideiglenes bezárását. Emellett a bécsi kóser éttermek, boltok és zsidó iskolák sem nyitottak ki kedden – mondta el Erich Nuler, a válságstáb szóvivője.

A 2001-es népszámlálás adatai szerint 8140 zsidó él Ausztriában, 6988 Bécsben. Más becslések szerint számuk 15-20 ezer is lehet.

„Szívünk és imáink az áldozatokkal és hozzátartozóikkal van” – mondta Pinchas Goldschmidt, az európai rabbik konferenciájának elnöke, új egyházpolitikát követelve Európában.

„Ez az arcátlan terrortámadás merénylet Európa összes lakosa, értékeink és életmódunk ellen” – szögezte le Goldschmidt. „Nem tűrhetjük tovább ezt a terrort, s meg kell védenünk magunkat a szélsőségesség minden formájától” – emelte ki.

A támadást elítélték Európa és a világ számos vezető személyisége. Meg kell állítani az ördögi terrorizmust – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.  „Imádkozunk a bécsi emberekért az Európában elkövetett újabb ördögi terrorakció után” – fogalmazott. Hozzáfűzte, hogy az Egyesült Államok Ausztria, Franciaország és egész Európa mellett áll a terrorizmus, köztük a radikális iszlamista terroristák elleni küzdelemben.

A Kreml sajtószolgálata közölte: terrorelhárítási együttműködés megerősítését ajánlotta fel az osztrák államfőhöz és a kancellárhoz intézett részvéttáviratában Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Az iszlamista terror közös ellenségünk, a harc a gyilkosok és felbujtóik ellen közös harcunk – jelentette ki Angela Merkel német kancellár. „Mi, németek, osztrák barátaink mellett állunk, részvéttel és szolidárisan” – hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus.

Magyarország teljes mellszélességgel Ausztria mellett áll, és kész mindent megtenni, hogy közösen megmentsék Európát a terrortámadás-sorozatoktól – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán kedden közzétett videóban.  „Ahogy itt, Budapesten mondják, mi sógorok vagyunk, az önökkel szembeni támadás a velünk szembeni támadás, az önök fájdalma a mi fájdalmunk, az önök kihívásai a mi kihívásaink is” – fogalmazott.

Klaus Iohannis elnök határozottan elítélte a hétfő esti bécsi terrortámadást, és Románia szolidaritásáról biztosította Ausztriát.

„Rettenetes hírek érkeztek Bécsből. Határozottan elítélem a borzalmas tettet, részvétemet fejezem ki az áldozatok családjainak és hozzá közel álló személyeknek. Románia szolidáris Ausztriával” – közölte a román elnök egy közösségi oldalon tett bejegyzésében.

MERÉNYLETEK SOROZATA ZAJLOTT OKTÓBERBEN:

  • Október 16-án Abdullah A., 18 éves, csecsen származású fiatalember meggyilkolta és lefejezte a korábban diákjainak Mohamed-karikatúrákat mutató történelemtanárt, a 47 éves Samel Patyt. Az ügynek voltak már baljós előjelei: szeptember 25-én, mint később kiderült, fel akarat gyújtani a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap szerkesztőségét a Mohamed-karikatúrák közlése miatt az a férfi, aki egy hentesbárddal megsebesített két embert a lap volt párizsi szerkesztőségének közelében.
  • Október 22-én egy táskákat cipelő muszlim nő a franciaországi Lyon város Part-Dieu nevű pályaudvarán az „Allahu Akbar!” kiáltást hallatta, majd azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a naponta száznegyvenezer ember közlekedését biztosító állomást.
  • Október 29-én a nizzai Notre-Dame bazilikában egy férfi késsel megölt három embert, egyiküket le is fejezte. Az ügyben a terrorellenes ügyészség nyomozást indított, a támadót elfogták. Nem sokkal később a rendőrök Avignon közelében agyonlőttek egy férfit, aki lőfegyverrel fenyegetett járókelőket az utcán. Nem lehet a véletlen műve, hogy a nizzai terrortámadás éppen Mohamed próféta születésnapjára esett, vélhetően a Mohamedről közölt karikatúrákkal összefüggésben.
  • November 2-án a szomszédos Ausztriát is elérte a terrorhullám: az Iszlám Állam terroristái több helyszínen is tüzet nyitottak Bécsben.
promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A Crocus City Hall kulturális központban elkövetett bűncselekmény minden elkövetője, szervezője és megrendelője el fogja nyerni büntetését - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton sugárzott televíziós üzenetében.
Külpol
Negyven halálos és több mint száz sebesült áldozata van a lőfegyveres és robbantásos merényletnek, amelyet péntek este a Moszkva melletti Krasznogorszkban, a Krókusz Városi Csarnokban követtek el ismeretlnek – jelentette a TASZSZ hírügynökség a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közlése alapján.
Külpol